Ő vagy az álmaim?

5.rész

Miután a srácok elmentek, gondoltam elmegyek sétálni. Muszáj kiszellőztetni a fejemet a reggeli eset után. Igaza van Ádámnak, alig ismerem, nem kéne beleavatkoznom az életébe, de ezt kedvesen is a tudtomra adhatta volna. 

Épp egy focipálya mellett mentem el, ahol korombeli fiúk és lányok játszottak. Megálltam és csak néztem őket. Annyira jó volt nézni, hogy csak tét nélkül, szórakozásból fociznak. Régen én is szerettem focizni, de mindig annyira koncentráltam arra, hogy mindenben tökéletesen teljesítsek, hogy egy idő után ez kimaradt az életemből. Jó lenne ismét ilyen önfeledten szórakozni. 

-Hé, nem szeretnél játszani? -eltelt egy kis időbe, mire rájöttem, hogy az egyik fiú nekem kiabál. Végig néztem a szerelésemen, és úgy gondoltam hogy megfelel erre a célra.

- Nem szeretném elrontani a bénaságommal ezeket a jó csapatokat. -mosolyogtam rájuk.

- Ne hülyéskedj már. Elvégre, mi se vagyunk profik, és nem is az a lényeg. Az a lényeg, hogy jól érezzük magunkat, de ha nem szeretnél, megértjük. - mondta az egyik lány biztatóan.

- Na jó, úgy is már régen játszottam. Kihez állhatok be? -kérdeztem lelkesen.

- Hozzánk. -mondta az egyik fiú, akit,mint később kiderült, Botondnak hívnak.

Gyors bemutatkoztunk egymásnak, és elkezdtünk játszani. Hihetetlenül élveztem. Olyan volt, mintha megint az a 13 éves lány lennék, aki csak élvezi az életet, és nem törődik a következményekkel. El is felejtettem, hogy milyen remek érzés is ez. Érezni, hogy egy csapat tagja vagy. Jó volt ismét sebeket,horzsolásokat szerezni az egymás szembeni küzdelmekbe, vagy épp a betonpálya által. Ezek a sebek együtt járnak ezzel a sporttal, de arra tanít, hogy minden seb, sérülés után fel kell állni, és tovább folytatni. Magadért és a csapatért. 

Egészen délutánig játszottunk, és utána elmentünk egy közeli pizzázóba. Kicsit sem lehetett furcsa, hogy 20 fiatal csak úgy bevonult egy pizzázóba. Képzelhetitek, hogy mennyire örültek nekünk az emberek, de én már farkaséhes voltam. Mikor leadtam a rendelésem, és a legnagyobb pizzát kértem, a többiek meglepetten néztek rám.

- Hogy fér beléd ennyi kaja? -kérdezte Ákos. 

- Éhes vagyok, van ezzel valami probléma? -kérdeztem komolyságot tettetve, de nem igazán sikerült.

- Dehogy is, sőt jó étvágyat hozzá. -nevetett.

- Szerencséd van. -küldtem felé egy gonosz vigyort, mire a többiek csak nevettek.

Még neki se álltunk enni, de a fiúk sikeresen elérték, hogy kizavarjanak minket. Legalább annyit sikerült elérnem, hogy becsomagolják nekünk a pizzákat.

- Krisz, Márk, muszáj volt nektek pizzával dobálózni? -kérdezte Maya, és a két fiúra nézett.

- Ő kezdte. -mutattak egyszerre egymásra.

- Maya, te komolyan ezen akadtál ki? -nevettem rá. - Roland bement a lány wc-be, Áron pedig eljátszotta hogy meleg, és megpróbálta felszedni a srácot, miközben ott ült a srác barátnője.

- De olyan szexi volt az a srác. -mondta Roli elvékonyított hangon, mire mindenki nevetni kezdett.

- Ezt még gyakorold szerintem. - mondta Boti, de ő is nevetett. 

- Srácok, mikor találkozunk legközelebb? -kérdezte Ákos. 

- Péntek délután? -kérdezte Boti, de úgy, hogy mindenki hallja. Mindenki bólogatott, én pedig nem tudtam mit csináljak. Csak ma ismertem meg őket, ők meg már ki tudja milyen régóta alkotnak egy csapatot. - Na és te Dana? -kérdezte Krisz, mire mindenki rám nézett, nekem meg hatalmas mosoly terült szét az arcomon.

- Persze, hogy jövök. És köszi ezt a napot mindenkinek, nagyon jól éreztem magam. 

- Ez nekem egy búcsúnak tűnik. -mondta Boti, és lebiggyesztette ajkait.

- Csak péntekig, de addig meg úgy is beszélünk még. Pontosan hányra jöjjek? -kérdeztem mert ezt nem ártana azért tudnom.

- 5 körül jó neked? 

- Persze. Na de most már tényleg megyek. Sziasztok! -mindenki elköszönt, majd elindultam haza. Gondoltam hallgatok egy kis zenét, ezért elővettem a telefonom, de nem várt látvány fogadott. 24 nem fogadott hívás és vagy 40 üzenet. Úristen, elfelejtettem szólni a fiúknak! Hogy én mit fogok kapni ezért Bazsitól. 

Mikor benyitottam a házba, mindenki a nappaliban ült aggódó arccal, de mikor megláttak, egyszerre láttam a szemükben megkönnyebbülést és haragot. Ádám felállt a kanapéról, és egyből kiabálni kezdett. 

- Mégis hol a fenébe voltál? -üvöltötte torka szakadtából, mire ideges lettem. Semmi köze nincs hozzám, ahogy nekem se az ő életéhez. 

- Nem tartozik rád. Te se foglalkozz az én életemmel, ha már nekem sincs semmi közöm a tiedhez. -üvöltöttem, és végig a szemébe néztem.

- Ádám, fejezd be! Danáért egyedül én vagyok felelős. -mondta Bazsi. Nyugodtnak tűnt, de ismertem már annyira, hogy tudjam, majd szétveti az ideg. -Hol voltál egész nap? És a lényeg, hogy mért nem szóltál? Tudod, hogy aggódtunk érted? -mondta Bazsi, mire nekem egyből bűntudatom támadt.

- Sajnálom. Nem így terveztem. Úgy volt, hogy csak elmegyek sétálni, kiszellőztetem a fejem, de egy focipályánál kötöttem ki, ahol pár fiatal játszott. Beálltam játszani, és elrepült az idő. Ne haragudj. -néztem rá nagy, kék szemeimmel.

- A következő focista. -kiabált (Szalai) Ádám.

- Szalai, fogd be! -mondta Bazsi és Zoli egyszerre. 

- Jól van na. - mondta Szalai és két kezét az égbe emelte. 

- Tudod, hogy elengedtelek volna. Nem az a baj, hogy elmentél focizni, sőt örülök neki, hogy találtál barátokat is. Az a bajom, hogy nem szóltál senkinek.

- Tudom, tényleg nagyon sajnálom. Péntek délután elmehetek? -néztem rá egy nagy vigyor kíséretében.

- Majd még megbeszéljük ezt Hercegnő. -mondta, de már ő is mosolygott, én pedig megöleltem. - Örülök, hogy nincs semmi bajod. 

- Nyugi, néhány karcolással megúsztam. -nevettem fel. 

- El se tudod képzelni, hogy mennyire aggódtam. -mondta Zoli, mire szorosan megölelt. Először meglepett, de nagyon jól esett, ezért viszonoztam is az ölelést. - Ha gondolod, majd mutatok pár trükköt.

- Hidd el Dana, Zolinál jobban senki nem tudja megmutatni, hogy kell a legbiztonságosabban elesni. -nevetett Szalai. 

- Lődd már le magad. -mondta Zoli, és hozzávágott egy párnát.

- Jaj, de erős valaki. Ne keménykedj Stieber csak azért, mert itt van a barátnőd. -nevetett, mire én sunyin Zolira néztem, és egyből értette, hogy mire gondolok. Mindketten elindultunk Ádám felé, én ráugrottam és próbáltam minél jobban lefogni, amíg Zoli csikizte. Ezután csatlakozott Bazsi is, és szegény Ádám már alig kapott levegőt. Megesett rajta a szívem, és szóltam a fiúknak, hogy hagyják abba, nehogy egy játékossal kevesebb legyen, és most mindenkire szükség van a következő meccsen. 

- Ha harc, hát legyen harc. -kiabálta Ádám. - Mindenki visszakapja ám. 

Miután kinevettem magam, felmentem a szobámba és gondoltam gitározok picit. Ahogy a focit, úgy a gitározást is elhanyagoltam mostanában. Elkezdtem játszani az egyik kedvenc zenémet, Lukas Graham- 7 years. Annyira magával ragadott a dal, hogy észre se vettem, hogy nem vagyok egyedül.

- Mióta gitározol?