Ő vagy az álmaim?

2.rész

Ádám szemszöge

- Te nem is pizzafutár vagy igaz? -kérdeztem kínosan, miközben a földet bámultam. Nem mintha az előttem álló szőke szépség nem lett volna szebb és jobb látvány, de így is épp elég kínos volt a szituáció.

- El kell szomorítsalak, de nem, nem vagyok pizzafutár. -mondta, miközben feltűnően végig mért, nekem pedig egy kaján vigyor jelent meg az arcomon. Hiába, az "Ádám vonzerő" csodákra képes.

- Akkor, megtudhatnám, hogy ki vagy? Csak nem egy Balázs rajongó? -mutattam a mezére.

- Egy Balázs rajongó, és történetesen a húga is. -mondta, mire az én állam a földet verdeste.

- Nem is tudtam, hogy lesz vendégünk. Pláne azt nem, hogy ilyen szép. -kacsintottam rá, mire ő fülig pirult.

- Ádám, ne hozd már zavarba a hölgyet. - jött Szalai hangja a hátam mögül.

- Rohadj meg Szalai! Azt mondtad,hogy egy pizzafutár lesz itt, nem Bazsi húga. Nem is rendeltetek pizzát igaz? -akadtam ki teljesen, amin Szalai csak röhögött, az ajtóban álló lány meg megszeppenve nézte végig a jelenetet.

- Én nem a pizza miatt aggódnék haver. -mondta, majd a lépcsőn feljövő Balázsra mutatott. Na ebből hogy fogom kimagyarázni magam.

- Mi folyik itt? -kérdezte Balázs, miközben a szemei villámokat szórtak. Tuti, hogy ha ölni tudna a szemeivel, már egy porszem se lenne belőlem.

- Semmi, csak... -kezdtem volna magyarázkodni, de Balázs húga közbe vágott.

- Balázs, nyugi, csak szórakoztak. Szerinted Ádám önszántából kinyitotta volna így az ajtót egy vadidegennek? Fiatal, de nem hülye. -mondta a lány, miközben viccesen mutogatott közben rám.

- Nem érdekel, hogy mi volt ez az egész, de a húgom tabu, világos? -fenyegetőzött Balázs. Kezdtem őszintén félni tőle, még soha nem láttam őt ilyen idegesnek, pedig azért már pár meccset lejátszottunk együtt.

- Balázs, úgy csinálsz, mintha te nem csináltál volna hülyeségeket régen. Emlékszel Zsófira mondjuk? Vagy Szandrára? Vagy...? -kezdte volna sorolni tovább a neveket a lány, mire Balázs közbe vágott, de az arca már piros árnyalatban pompázott.

- Elég volt. Bemehetnénk végre? Nem az ajtóban szeretném leélni a fél életemet.-kérdezte még mindig dühösen. Én félre léptem, hogy Balázs és a testvére bejöhessenek. Meg kéne már tudnom a nevét.

Daniella szemszöge

Kínosabb esetem még soha nem volt szerintem. Nem így képzeltem el az első találkozást a fiúkkal. Csak egyszer, egyetlen egyszer nem történhetnének úgy a dolgok, ahogy elképzelem?

Mikor végre bementünk, Balázs egyből a szobám felé terelt. Még köszönni se tudtam a többieknek. Felmentem a lépcsőn, Balázs meg jött mögöttem és hozta a bőröndömet. Mikor benyitottam a szobámba, a testemet melegség járta át. Olyan régen láttam már az én szeretett szobámat. Végig néztem a világos kék falakon, a bútorokon, és az ágyam felett díszelgő képeken, amelyen Alexával vagyunk. Itt még milyen jól megvoltunk, és most? Már vagy 3 éve nem is láttam, de talán jobb is. Fogalmam nincs, hogy hogy viselkednék vele, ha újra találkoznánk. Ráadásul biztos vagyok benne, hogy egyből megbocsájtanék neki, amit semmiképp sem szeretnék.

- Annyira hiányzott már ez a szoba. -mondtam, majd odasétáltam az ágyam elé, és belezuhantam, szó szerint. Balázs csak mosolyogva nézte a mozdulataimat.

- Csak a szoba? -kérdezte, majd lebiggyesztette ajkait.

- Jaj, ne szórakozz már! Te is hiányoztál, nem is kicsit. -mosolyogtam rá. - Na de gyere már ide. - felültem, és megütögettem magam mellett az ágyat, arra utalva, hogy üljön le mellém. Balázs követte az utasításaimat, és leült mellém.

- Sajnálom, hogy így kiborultam az előbb. Egyszerűen csak féltelek. Ismerem a srácokat, tudom milyenek, és nem akarom, hogy megbántsanak,vagy hogy csalódnod kelljen bárkiben is. - mondta Balázs megbánással teli hangon.

- És én pontosan ezt imádom benned. Tudom, hogy bármire képes lennél értem, de nem védhetsz meg mindentől, a csalódásoktól meg végképp nem. Nem olyan rossz, ha néha-néha csalódunk az emberekben. A csalódás csak megerősít minket, sőt, még tanulhatunk is belőle. Megtanuljuk, hogy kiben bízhatunk és kiben nem. -mosolyodtam el.

- Te mikor lettél ilyen bölcs, hugikám? -nevetett fel.

- Kettőnk közül jó, ha valamelyikünk bölcs. És ha te nem vállalkoztál a szerepre, akkor valakinek kellett. -mutattam magamra, és egy elégedett vigyort varázsoltam magamra.

- Igazán? Lehet te vagy a bölcsebb, de én meg gyorsabb vagyok. -mondta, majd egy hirtelen mozdulattal lefogott, majd csikizni kezdett. Már könyörögtem neki, hogy hagyja abba, de hát felesleges volt. -Mond, hogy én vagyok a legjobb, leghelyesebb testvér és a legtehetségesebb focista  a világon.

- Én vagyok a legjobb, leghelyesebb testvér és a legtehetségesebb focista a világon. -ismételtem el, és még jobban nevettem.

- Rossz válasz. -folytatta tovább a kínzásomat.

- Balázs...hagyd abba...már nem...már nem kapok levegőt. -mondtam majd rúgkapálni kezdtem. Egyszer csak abbamaradt a csikizés, és érdeklődve néztem Balázsra, aki épp nem a legjobb állapotban volt. - Úristen, jól vagy? -kérdeztem, de elkapott a röhögőgörcs. Szegény, ő itt szenved, én meg kinevetem. De hát mire vannak a testvérek.

- Ha már csak keresztapa lehetek, azt te magyarázod meg a jövendőbeli feleségemnek. -mondta fájdalommal teli hangon. Én a nevetéstől fetrengtem az ágyon, ő meg a fájdalomtól. Azt hiszem, elég érdekest látványt nyújthattunk. - Azt hiszem, nem is kell téged annyira félteni a fiúktól. Na én most lemegyek, és figyelmeztetem őket, te pedig addig pakolj ki.

- Rendben. Szerintem jobb lesz, ha lejegeled. -nevettem tovább.

- Az az átkozott "Dzsudzsák vér". Kell neked ekkorát rúgni. -motyogta, miközben kiment a szobámból.

Miután kinevettem magam, neki álltam a pakolásnak. Gondoltam, elmegyek lezuhanyozni, és átöltözök valami itthoni ruhába. Mikor már mindennel kész voltam, eszembe jutott, hogy kint hagytam a rövidnadrágomat. Magam köré tekertem egy törölközőt, majd kimentem a szobámba. Már a szekrényem előtt ácsorogtam, mikor meghallottam, hogy nyílik az ajtó. Gondoltam, biztos Balázs az, ezért nem is zavartattam magam.

 - Na, sikerült ellátnod a sérülésedet? -kérdeztem, de még mindig a szekrényemet kémleltem.

- Mért érzem úgy, hogy nem rám számítottál? -kérdezte egy ismerős hang, de abban biztos voltam, hogy nem Balázsé. Vissza idéztem magamban az elmúlt fél óra eseményeit, és mikor rájöttem, hogy ki is van a szobámban, egyből szorosabbra húztam magamon a törölközőt.

- Ádám, mégis mi a fenét csinálsz itt? - akadtam ki.