Ő vagy az álmaim?

1.rész

Sziasztok! Itt is a történet első része! :) Remélem nem okoztam csalódást nektek ezzel a résszel sem. Köszönöm a sok támogatást és pozitív visszajelzést. Nem tudom elégszer elmondani, hogy NAGYSZERŰEK, CSODÁLATOSAK, FANTASZTIKUSAK vagytok. :) Na de nem húzom az időt, jó olvasást! :)

Balázs szemszöge

Dana ma jön vissza Magyarországra. El se hiszem, már 1 éve nem láttam, és most végre újra megölelhetem az én imádnivaló kishúgomat. Olyan büszke vagyok rá. Mikor véget ért az Eb, és hazajöttem, anya rögtön azzal fogadott, hogy Danának lettek a legjobbak az érettségi eredményei, ráadásul egy idegen országban.  Ki ne lenne büszke arra, hogy ilyen húga van? Legnagyobb sajnálatomra, nem csak, hogy okos, mellette még gyönyörű is. Épp ezért féltem annyira, főleg, hogy most a hétvégén még a srácok is itt lesznek. Rajtuk fogom tartani a szememet, az biztos. Az én húgommal nem kezdhet ki senki.

Régebben mindig csak veszekedtünk és soha nem foglalkoztam vele úgy, ahogy megérdemelte volna. Én akármilyen szemétláda is voltam vele, ő mindig segített. Soha nem értettem, hogy hogy képes erre, de neki ez volt a természetes. Hiába tagadja, pontosan tudom, hogy a hírnevem miatt váltott iskolát, ráadásul egy másik országba, de azt is pontosan tudom, hogy nekem ezt soha nem ismerné be. Épp ezért teszek meg mindent annak érdekében, hogyha kell,bármitől, sőt, még ha szükséges, akár a  csapattársaimtól is megvédem. Lehet kicsit betegen hangzik ez a kijelentésem, de nagyon fontos nekem, épp ezért papolok már a fiúknak vagy 2 órája, hogy a húgomra még rá se nézhetnek.

- Szóval srácok, nem érhet hozzá senki, nem mehet 3 méternél közelebb hozzá senki, nem beszélhettek vele... -soroltam a szabályokat, amit a srácok már unottan hallgattak.

- Bazsi, azért ránézni ránézhetünk? -kérdezte Szalai.

- Kitűnő kérdés kedves Ádám. -mosolyogtam rá. - Ha ideér, vagy elfordultok, vagy becsukjátok a szemeteket.

- Szóval ez egy nem, ugye? -kérdezte csalódottan.

- Ez egy határozott nem! -mondtam, majd az órámra néztem. - Na de én most indulok Danáért, majd jövünk. -mondtam, majd fogtam a kulcsokat, és már el is indultam. 2 óra múlva már ott is voltam. Felvettem a napszemüvegem - nem mintha így nem lennék annyira felismerhető - és már el is indultam megkeresni a tömegben Danát. Mikor oda értem, épp akkor vette le a csomagjait. Jobban szemügyre vettem, és akkor vettem észre, hogy egy piros magyar mez volt rajta, amin a 7-es szám díszelgett. Rögtön elmosolyodtam a látványon. Körbenézett a tömegen, és mikor megpillantott, elkezdett rohanni, miközben a nevemet kiáltozta. Mikor ideért, hirtelen a nyakamba ugrott, én meg a nagy lendülettől majdnem hátra estem, de szerencsére sikerült megtartanom mindkettőnket. Ilyenkor lehetek hálás az edzőnek a kemény edzésekért, legalább formában vagyok.

- Annyira hiányoztál! -mondta, de még mindig a nyakamba lógott mint egy kis majom.

- Te is hiányoztál. -letettem, majd nyomtam egy puszit a fejére.

- Remélem, nem figyelt fel ránk sok ember. Vagyis hát rád, te sztárfocista. -mutatott rám.

- Á, dehogy, szerintem fel se tűnt senkinek, hogy egy magyar mezben lévő lány, azt kiabálva, hogy "Balázs" szalad felém. Ne aggódj, senki nem vette észre. -nevettem fel.

- Ne haragudj, csak annyira örülök. -mondta, miközben lebiggyesztett szájjal  és hatalmas szemekkel meredt rám.

- Hát lehetne rád haragudni? -mondtam, majd felemeltem és megpörgettem a levegőben. Dana a hirtelen mozdulattól először felsikoltott, majd utána együtt nevettünk. Letettem, majd átvéve a bőröndjeit, az autóhoz sétáltunk. Bepakoltam a csomagjait, és már indultunk is.