Hugi

3.

Anya szokás szerint túlreagálta a dolgokat.

- Csak Briannél voltam.

- Csak Briannél? - kérdezte idegesen. - Most már együtt is alszotok?

- Jézusom Anya! Te is tudod nagyon jól, hogy nem alszunk együtt. Csupán barátok vagyunk. Képzeld a földön aludt csak azért, hogy én kényelmesen feküdjek a kanapén. Úgyhogy ne merj ilyet mondani róla!

- A földön persze - legyintett. - Miért, a többi bútorral mi lett?!

- Szerinted mi lett? Brian csapattársai elfoglalták.

- Óó, már értem. Te, Brian és egy kosárcsapatnyi fiú. Igazán jó felállás. Erre neveltelek én?

- Te komolyan azt hiszed, hogy lefeküdtem velük? - a csalódottság átjárta az egész testem.

- Egy szóval sem mondtam ilyet - bosszúsan rám mutatott. - Ne forgasd ki a szavaimat.

- Akkor mire akartál mégis célozni?! - kiáltottam fel ingerülten.

Fáradtan felsóhajtott. -Talán kicsit hanyagolhatnád Briant, hogy új barátokat is szerezz. Lányokat.

- Soha sem fogom hanyagolni Briant. Felejtsd el.

- Hát jó - rántotta meg a vállát. És még ő sértődött meg. - Viszont ebben a hónapban már nem mész át hozzá, ahogy ő sem jöhet ide. Értve vagyok?

- Ja - morogtam, majd idegesen felvágtattam az emeletre egyenesen a szobámba.

Úgy fél nyolc körül a csörgő telefonom ébresztett.

- Hmm?

- Már fel is lőtted a pizsit, Hugi?

- Ugh Brian, mióta hazajöttem alszom.

- Nincs kedved egy kis motorozáshoz? Megnézzük a naplementét aztán viszlek is haza.

- Jaj de jó lenne - csicseregtem. - De Anyum miután hazaértem elég nyomatékosan megkért, hogy többet ne menjek át hozzád. És te se gyere.

- Soha?

- Nem, te buta. Csak ebben a hónapban.

- Szeptember eleje van Lillian - ajjaj, most aztán tényleg dühös. - Ez rohadt sok idő.

- Tudod... az ablakom előtt lévő tölgy már eléggé megnőtt. Van egy ága ami egészen közel van az erkélyemhez.

- Fél óra és ott leszek - mondta, majd lerakta. Hát köszi.

Brian valójában már tíz perc után ideért, viszont újabb tíz percbe telt felszenvednie magát a fára. Talán mégsincs olyan közel az az ág az erkélyemhez.

- Ugh, adj valami cukros üdítőt! Épp most pusztítottam el a napi kalóriaszintem felét - mondta kifulladva, majd az ágyamra rogyott.

- Nesze - dobtam a kezébe az asztalomon lévő fantát. Bár Brian úgy állította be, mintha ez a kis fára mászás nagyon kifárasztotta volna, viszont valószínűleg nagyon meg sem érezte. Még csak nem is lihegett vagy kapkodta a levegőt. Semmi izzadságfolt nem volt a pólóján. - Jó kis színész vagy Brian. Most pedig el a kezekkel a fantámtól, te kis ingyenélő - vágtam hozzá a párnámat.

Egy újabb párnát vettem fel, hogy nekidobjam, azonban az előzőt használva pajzskét a fejéhez ölelte a két kezével.

- Emlékszel, mikor először nálatok voltam? - kérdeztem kuncogva. - Ugyanezt csináltad.

- Hát persze, hogy emlékszem. Egy óráig rendelted azt a nyavajás pizzát, utána pedig feladtad. Éheztem.

A szemeimet forgattam.