11.

610 35 4
                                    

Egy héttel később már teljesen meggyógyultam. Nyoma sem volt a gyengeségemnek, se a hányásnak, bár az álmomat Briannel még mindig nem tudtam elfelejteni. Hihetetlenül valóságosnak tűnt és őszintén kicsit bántam is, hogy akkor felébresztettek. Szívesen maradtam volna még egy kicsit abban az álomban. Azóta nem álmodtam ilyet vagy ehhez hasonlót, bár esténként mindig reménykedtem benne, hogy egyszer majd fogok.

Most éppen fél négy volt és enyhén vizes hajjal siettem edzésre. A szüleim folyton hülyének néztek amiért edzés előtt fürdök, de én szükségesnek éreztem. Mintha ezzel is tisztelegnék a sport előtt, hogy tisztán és felfrissülten kezdek neki. Vizes hajjal utcára menni viszont felelősségtelen döntés volt és hálát adtam az égnek, amiért se Anya, se Brian nem látta, ahogy elmegyek otthonról. Mindketten kioktattak volna arról, hogy megint beteg leszek én pedig nem győztem volna hallgatni. Ha jobban belegondoltam, egy valamiért mégis érdemes lett volna lebetegedni: hogy újra átélhessem azt az álmot Briannel.

Ahogy a terem elé értem, már kezdett sötétedni. Nem csoda, hisz már november volt. Beléptem a kapun, köszöntem a portásnak - aki magához képest kedvesen köszönt vissza, majd a bejárathoz siettem. Jó volt végre belépni a meleg terembe.

Ledobtam a cipőmet és a cipős szekrénybe raktam. Csak ezután vettem észre, hogy valami nagyon nem stimmel.

Először is: nem volt itt egy csapattársam se.

Másodszor: egy férfi ült az edzőm puha, rózsaszín forgós széke helyén.

- Helló - mondtam félve.

- Szia, azt hiszem mi még nem találkoztunk - mondta, majd a kezét nyújtotta. - Eric King.

- Lillian Turner - mondtam. Aztán hirtelen leesett. A férfit már láttam videókban táncolni, versenyeken és rangos bajnokságokon. Az edzőm, Katy is mesélt már róla, na meg arról is, hogy nem kell félnünk tőle, Eric ízig vérig meleg.

Az öltözőbe siettem, gyorsan felvettem az edzős ruhámat aztán mentem is vissza a terembe. Az óra négykor kezdődött, addig még öt perc volt. De még mindig csak ketten voltunk Erickel.

- Úgy tűnik nyertél egy magánórát - mondta a telefonjára pillantva. - A többiek lemondták az edzést, páran meg alapból nem jöttek volna.

- Uhh... tényleg? Nos, az jó.

Egyáltalán nem éreztem magam biztonságban ezzel a pasassal összezárva. Basszus, hozzám miért nem jutott el a hír, hogy ő fog helyettesíteni?!

Pontban négykor kezdtünk el melegíteni, egészen fél ötig csak ezt csináltuk. Alapos, az már egyszer biztos. Ezután jött az erősítés, külön mutatott nekem Eric gyakorlatokat.

- Van valami, amit mindig is megakartál csinálni? - kérdezte. - Most bármit tanulhatunk amit szeretnél.

Megvontam a vállam.

- Általában koreókat rakunk össze Katyvel. Vagyis inkább összekötéseket.

- Oké, nos mi lenne ha összeraknák egy koreográfiát?

Eric koreográfiája hihetetlen volt. Az alapoktól építettük fel az egészet, különleges elemeket vittünk bele, ő tanított nekem és én mutattam meg neki dolgokat. Egy órán keresztül gyűrtük különféle zenékre, kézen álltam és olyan dolgokat csináltam fejjel lefelé, amiktől ezelőtt a hideg kirázott.

Egyre jobban összehangolódtunk és a végére egyáltalán nem zavart, hogy az ellenkező nemből való.

- Gyönyörűen mozogsz - mondta. - Tudod lesz áprilisban egy verseny. Amatőr kategóriában indulhatnál.

HugiWhere stories live. Discover now