Hugi

5.

Ahogy leszálltam Brian motorjáról, már kaptam is le a fejemről a sisakot. A csattal azonban meggyűlt a bajom, így Brian segített levenni. Ez volt az egyetlen a motorozásban amit nem kifejezetten kedveltem. A sisak lelapította a hajam, ráadásul bármit lefejeltem benne, ami a közelembe került, az iszonyúan nagy mérete miatt.

Brian a kezében hozta a sisakokat, miközben a házba sétáltunk. Az előszobában lévő szekrény tetejére rakta őket, aztán kibújt a cipőjéből.

- Vedd le a cipődet Lillian, már tizenegy óra és még tanulnunk is kell. És biztos vagyok benne, hogy éhes is vagy.

- A könyvtárban már megírtam a házimat - motyogtam. Brian még mindig a nevemen szólít, így elég valószínű, hogy még nem békült meg.

- Remek.

- Aha.

- Akkor mit kérsz vacsorára? - kérdezte, miközben a konyhába indult.

- Nem vagyok annyira éhes - meghúztam a vállam. - Majd talán reggel eszek.

- Oké.

Tudom, hogy túl érzékeny vagyok, de Brian színtelen hangja bárkit kiborított volna. Mintha nem is a legjobb barátommal beszéltem volna, hanem egy idegennel. Biztos voltam benne, hogy nem látja át a helyzetet, ugyanis ő lenne az utolsó, aki bármikor is megríkatna. Ahogy pár könnycsepp lehullott az arcomról, gyorsan odatettem a kezem, hogy elrejtsem előle. Kicsit megdörzsöltem a szemem, mintha álmos lennék.

- Én akkor... elmegyek fürdeni ha nem baj - mondtam félve. Amint megláttam, hogy bólint már szaladtam is a fürdőbe.

Az ajtót talán túl erősen csaptam be, de nem törődtem vele. A ruháimat szinte letéptem magamról, aztán a zuhany alá álltam és jó melegre állítottam a vizet.

Aztán sírni kezdtem.

A francba. Mi van velem? Ott álltam a zuhany alatt, a sminkem már csak egy nagy fekete paca volt és megállás nélkül zokogtam. Briannel régen mindent megbeszéltünk, aztán egy ilyen hülyeségen összeveszünk és kész, vége mindennek. A kedvem már alulról szagolta az ibolyákat, legszívesebben a zuhany alatt áztattam volna magam egész este. Egészen addig, amíg minden rendbe nem jön.

Mikor megéreztem, hogy a meleg víz már nem olyan meleg, amilyennek kéne lennie, gyorsan elzártam a csapot. A francba, Brian ezért is haragos lesz rám, mert elfürödtem az összes meleg vizet. Levettem egy tiszta törölközőt a polcról és magam köré tekertem. Összeszedtem a levetett ruháimat: a zoknim kissé elázott, a pólóm is itt-ott vizes volt és koszos. Egyedül a nadrágom bírta ki a hisztis zuhanyzásomat.

Basszus, muszáj voltam egy törölközőben kimenni. És Briantől ruhát kérni.

Megpróbáltam hangtalanul kinyitni az ajtót, aztán gyorsan felszaladtam az emeletre. Útközben még láttam, ahogy Brian az asztalnál ül és dinnyét eszik.

- Lillian, beszélhetnénk? - már az utolsó lépcsőfokon volt a lábam, mikor megkérdezte.

- Uhm... persze.

Elindultam lefelé, de közben még megigazítottam magamon a törölközőt, hogy semmim se legyen kint.

Ahogy beléptem a konyhába Brian felnézett rám a tányérjából, aztán elpirulva elfordította a fejét.

- Azt hittem felöltöztél már - mondta fojtott hangon. - Szükséged van valamire?

- Hát, jól jönne valami, amiben aludhatok - motyogtam szomorúan.

- A szobámban a fehér szekrény tele van ruhával. Szolgáld ki magad, aztán gyere le, hogy beszélgethessünk - mosolygott miközben beszélt. Mindig ilyen fejet vágott, ha rossz kedvem volt.