Hugi

6.

Másnap Briannel mindent részletesen átbeszéltünk. Többször bocsánatot kért, ahogy én is. Amíg csevegtünk leginkább Lilliannek nevezett, ami miatt szörnyen éreztem magam. Ez persze neki is feltűnt, így elmagyarázta mikor és milyen helyzetben hív Huginak. Nos, a mostani nem tartozott közé. A kibékülésünk alatt is többször összekaptunk, de végül mindent megoldottunk. Utólag mindig minden szebbnek tűnik, a veszekedésünk pedig végül közelebb hozott minket egymáshoz. Talán átélném még egyszer, ha így jobban fejlődik a kapcsolatunk. Ez az egész annyira összetett. Nem vagyunk szerelmesek, nem járunk, de mégis egyszerű barátok sem vagyunk. Nem fekszünk le egymással, ez nem egy beteg barátság extrákkal kapcsolat. Ha Brian valóban a bátyám lenne, akkor sem viselkednénk így. A testvérek folyton civakodnak és más szeretet vonzza őket egymáshoz. Egyszerűen magam sem tudom ezt az egészet értelmezni. Csak úgy vagyunk: ő és én, de nem úgy ahogy mások gondolják. Csak mi tudjuk mi ez, de még mi is csak felfedező úton vagyunk.

Egy hónappal később Anya is megbékélt és kezdte elfogadni, hogy Brianen kívül nincs túl sok barátom. Esténként Brian rendszeresen besurrant az ablakomon, bár nem voltam benne biztos, hogy a szüleim elhiszik: minden este egyedül vagyok a szobámba.

- Miújság? - kérdeztem, aztán megláttam a lábán és a vállán lévő kötést. Kinyitottam a számat, hogy mondjak valamit. Aztán becsuktam. - Mit műveltél magaddal?

Végre megjött a hangom.

- Izomhúzódásom van, a térdem pedig kicsit szarakodik - rántotta meg a vállát. Közben az ablakomat becsukta és az ágyamra heveredett.

- Jézusom, miért nem vigyázol magadra?! - mérgesen néztem rá. - Hogy fogsz így edzeni?

- Hát így.

Elmosolyodott.

- Semmi gond, Hugi.

- Túlzásba viszed az edzést. Holnap is edzel? Régebben azt mondtad, hogy hétvégén is fogsz.

Csend volt egy ideig, csak utána válaszolt.

- Holnap találkozok egy csajjal - úgy vigyorgott, mint egy idióta.

Nem válaszoltam.

- A neve Isane, nézd!

A telefonján már rá is ment Isane instagram profiljára.

- Szóval ez az a német lány, akiről már meséltél?

- Aha - teljesen el volt varázsolva. - Hát nem gyönyörű? Imádom.

- Idősebbnek tűnik nálunk - mondtam. Hosszú fekete haja volt és néhány képen olyan magas, hogy még azt is elképzeltem, hogy Brianre is ráver pár centit. Nem volt kövér, se vékony talán valahol a kettő között volt. Molettnek mondanám.

- Tizenkilenc éves.

- Huhúú - kuncogtam. - Egy idősebb lánnyal kavarsz?

Valójában semmi kedvem nem volt ehhez a beszélgetéshez. Nem érdekelt az új leendő barátnője se semmi vele kapcsolatban. Aludni akartam már, vagy valami semlegesről beszélni. Talán most azt hiszitek nincs okom kiakadni, Brian csak egy barát. Viszont mikor én mesélek neki egy fiúról, azt teljes érdektelenséggel fogadja. Basszus. Most akkor mi van?

- Csak évente párszor találkozunk. Nem lesz semmi komoly.

Briannél a semmi komoly kategóriába két dolog tartozott: beszélgetés és smárolás. Nem feltétlen ebben a sorrendben.

- Hát jó - mondtam. - Nem gond, ha lefekszek? Húzós napom volt.

- Nyugodtan. Én megyek is.

- Maradhatsz ha szeretnél, nézz tévét vagy ilyesmi.

- Nem, holnap korán kelek. Aludj jól - két puszit adott az arcomra.

- Köszi, te is aludj jól - mondtam, miközben már az ablakomat nyitotta. A párkányra ült, de mielőtt leugrott volna még rám kacsintott.

Faszfej.

Nagyon dühös voltam.

Másnap szörnyű izomlázzal keltem, szinte már feküdni is fájt. Mégis jól éreztem magam. Mindig is szerettem, ha izomlázam van. Ebből tudtam, hogy a tegnapi edzés hatásos volt és a kemény munkának mindig megvan a hatása.

Tízkor már eléggé feltöltődtem energiával és éhes is voltam ahhoz, hogy lemenjek a konyhába reggelit készíteni magamnak.

- Jó reggelt, Kincsem - Anya minden reggel gyengéden megölelt, már tizennyolc éve.

- Szia Anya - mondtam, majd ahogy elengedett kinyitottam a hűtőt.

- Van egy kis gyümölcs, meg joghurt a frigóban.

- Az remek lenne - elhessegetett a hűtőtől, majd kivette a dolgokat amiket nekem szánt reggelire.

Amíg a gyümölcsöket vagdosta beszélgettünk.

- Tudod reggel elültettem a virágokat, amiket tegnap vásároltunk.

- Mmm.

- És éppen ástam ki a földet, mikor egy nyakláncot találtam - felmutatta a bőrszíjon átbújtatott cápafogat, ami eddig Brian nyakában lógott.

- Ez Briané! - mutattam rá. - Biztos tegna... biztos valamikor itt hagyta mikor itt járt.

- Ezt még Horvátországba vette magának nem? - érdeklődött Anya. Tudtam mire ment ki a játék: Brian pontosan három hete volt horvátban és azóta nem volt hivatalosan nálunk. Hivatalos alatt értsd úgy, hogy a szüleim is tudtak róla.

- Aha, azt hiszem - mondtam vontatottan, aztán kinyújtottam a kezem. - Majd odaadom neki ha látom.

- Én is odaadhatom - rántotta meg a vállát, majd ártatlanul folytatta. - Végül is én találtam meg.

Kis boszorka!

- Ahogy akarod.

- De azt azért megmondhatnád neki, ha véletlenül látod, hogy ne mászkáljon a virágágyások között.

Basszus.

- Oké Anya - mondtam. - Talán csak megakarta szagolni a gyönyörű virágaidat - kuncogtam.

Lerakta elém a tányért, aztán mosogatni kezdett.

- Jó étvágyat, Drágám!

- Köszi Anya!

Szokásomhoz híven lassan ettem, így mikor ő végzett még mindig a gyümölcsimet majszolgattam.

Anya a konyharuhával megtörölgette a kezét, aztán összehajtogatva a pultra tette. Az órájára pillantott.

- Meghívtam ebédre Mr. és Mrs. Walkert. Pár óra és itt lesznek. Brian is jön, azt hiszem.

- Ez remek, Anya - mosolyodtam el.

Kiment a konyhából, azonban az ajtóban még visszafordult.

- Mondd meg Briannek, hogy most nyugodtan bejöhet az ajtón. Nem kell az ablakot használnia.

Tátott szájjal néztem rá, mire ő csak kuncogva kiment.

A francba.