When We Collide (magyar) SZÜNETEL

30. Fejezet

A konyhaasztalnál ültem és a gépembe pötyögtem egy esszét, ami mára kellett volna. Szerencsére havazott, így az órák elmaradtak. Péntek reggel volt és Luke épp elment reggeliért annak ellenére, hogy én szerettem volna, ha marad és nem megy ki a szörnyű időbe, ő úgy döntött ragaszkodik eredeti tervéhez.

Ellöktem magam az asztaltól, szünetet tartottam és felvettem magam mellől a telefonom. Luke már több, mint egy órája távol volt és ismerve őt tett egy kis kerülőutat a 'kávézóig, ami az utca túloldalán van'. Végigpörgettem a névjegyzéken, rányomva a nevére és tárcsázva őt.

A lábammal dobogtam a csengésre, majd felálltam és a kávéskannához sétáltam, ahogy vártam. Hallottam a kattanást, ahogy felveszi, pár elnyomott nevetés hallatszott a háttérben.

"Szia, bébi." Nyújtotta el szavait, mire megforgattam a szemeimet.

"Ew." Mondtam egyszerűen, felhúzva az orromat a beceneven, de egyúttal a feketekávé illatán is.

"Gyakorlatilag hallom, hogy összerándultál." Kuncogott.

"Így volt." Sóhajtottam. Összevontam a szemöldökeimet, ahogy cukrot és tejet öntöttem a kávémba.

"Hol vagy?" Kérdeztem, megváltoztatva a témát.

"Ashtonnál. Calum egy kirándulásról jött vissza vasárnap és mind itt vannak, szóval beköszöntem." Mondta, a nevetések és a beszélgetések elhalkultak. Úgy tűnt, mintha elhagyta volna a szobát.

"New Jerseyben lakik, nem?" Kérdeztem, belekortyolva az italomba és visszasétálva a számítógéphez.

"Tudtad, hogy nem pazarolják a benzint idáig?"

Halkan felnevettem, "Most már tudom."

"Megfelelő tudásra lesz szükséged az életben." Hencegett, valószínűleg büszke volt magára, hogy ezt tudta. Felsóhajtottam és hirtelen beharaptam az alsó ajkamat, bűntudatot éreztem, amiért megzavartam őt szórakozás közben. "Adj 20 percet és otthon leszek." Halványan elmosolyodtam szavain még akkor is, ha ő ezt nem látta.

"Rendben." Mondtam halkan, leülve a kényelmetlen faszékbe.

Elköszöntünk egymástól és visszamentem a munkámhoz. Megdörzsöltem a szemeimet, mielőtt rábámultam a világos képernyőre és megpróbáltam magamból kikényszeríteni az utolsó két oldalt. Felfogtam a hajam, ahogy a kutatást tanulmányoztam és megkötöttem lófarokba, mielőtt folytattam.

Bekezdésről bekezdésre haladtam, majd egyszer megugrottam egy pár kéztől a vállamon. Hátrafordítottam a fejem, meglátva Luke-ot, aki már hajolt le hozzám és egy rövid csókot nyomott ajkaimra.

"Nem is hallottam, hogy bejöttél." Figyeltem, ahogy megkerül engem és leül a mellettem lévő székre.

"Az orrod már tegnap este óta ég a laptop miatt." Rápillantottam az aggódó arckifejezésére, majd felkönyökölve tartotta meg fejét. Összeráncoltam a homlokom, ahogy lentebb csúsztam a széken.

"Tudom, kicsit stresszes vagyok." Dörzsöltem meg az arcomat a kezeimmel, rápislogva Luke-ra.

"Értem." Mondta röviden, bólintva. Egyik kezét a hátamra tette és gyengéden végigsimított rajta. "Akarsz egy szabadnapot?" Ajkait vékony mosolyra húzta, amik passzoltak fáradt szemeihez.

"Ez egy szabadnap." Sóhajtottam fel, visszanézve a laptopomra. Luke lassan lehajtotta, mindketten tudtuk, hogy szükségünk van valamire, ami elszakít minket a sulitól egy kis ideig.

"Gyere összebújni velem a kanapén, míg megnézünk pár 'Jóbarátok' ismétlést." Ragaszkodott hozzá, lebiggyesztve alsó ajkát. Mélyet sóhajtottam, a hozott reggeli illata még jobban az ötlet felé húzott.