When We Collide (magyar) SZÜNETEL

12. Fejezet

CSATLAKOZZ A FACEBOOK CSOPORTBA ITT ---> https://www.facebook.com/groups/561182053982142/

Mondanom sem kell, a buli abszolút kudarcot vallott. Nos, nem maga a parti, mivel Luke és én kézben tartottuk a dolgokat, hanem inkább a tervünk. Míg Ellis összes barátja felbukkant, ő nem. Miután ezt megtudtuk, hagytuk a tervet és inkább megpróbáltuk ezt az estét a legjobbá tenni. És ebben mi nagyon jók voltunk.

"Ugh, miért mész ilyen hamar?" Nyögtem Luke-nak, ahogy bejeztem az asztalon lévő ceruza tapogatását. Csendre intett, mivel egy könyvtárban voltunk, pár blokknyira a házamtól.

"Csak 3 nap." Nevetett fel halkan. Hátradőltem a széken és összefontam magam előtt a karjaimat.

"De megegyeztünk, hogy együtt megyünk." Duzzogtam. Megforgatta a szemeit; már vagy hússzor elmagyarázta, hogy hazamegy a Hálaadási szünetben, mert segítenie kell az anyukájának, mivel óriási vacsorát rendeznek.

Az elmúlt 10 év minden Hálaadásakor ez várt ránk. Luke és a közvetlen családja átjönnek egy korai ebédre, beszélgetünk pár órát, majd hazamennek és várják az unokatestvéreiket és a nagyszülőket a házukba egy óriási vacsorára. Soha nem voltam még egyen sem, mivel ez az ő családja, de mindig mesél nekem róla és minden évben elmondja, hogy ők a definíciója a káosz szónak.

Úgy terveztük, hogy együtt lépünk le, hisz' egy mérföldes körzetben lakunk egymáshoz. Az utcánk túloldalának a közelébe költözött, szóval ez így elég kényelmes volt. Ragaszkodtam az eredeti tervhez, de már nem akartam túl sokszor felhozni, hisz' nem akartam, hogy azt higgye: az útjába akarok állni. De volt 2 hetünk arra, hogy helyrehozzunk pár dolgot és ez nem zavart.

Már egy hete volt a halloweeni parti és még mindig emlékszek rá, hogy meddig volt Luke másnapos. Bár ez nem igazán lehetséges, de itt egy italt, aztán azt követte sorban a többi. Elég könnyű volt lerészegednie, amit nekem józanon szórakoztató volt nézni, de egy pontnál meg kellett állítanom és hazavinnem őt.

"Csak segíts." Morogta, ahogy az állát a tenyerébe illesztette. Hátradőltem és átfutottam a végtelennek tűnő fizika kérdéseket. Szerencsések voltunk, hogy egy osztályba jártunk, de a nehéz tantárgyakkal már nem, szóval most próbáljuk kitalálni, hogy hogyan fogunk átmenni a hétfői vizsgákon.

Próbáltam megoldani a feladatokat, de még csak most kezdtem megérteni azokat. Folyamatosan olvastam a papírt, néha egy-egy szót vagy mondatot kinyögve, de Luke megzavart azzal, hogy közelebb csúszott hozzám.

"Mit csinálsz?" Kérdeztem világosan, tekintetem nem vettem le az előttem lévő tankönyvről.

"Kényelmetlenül érzed magad miattam?" Kérdezte. Felnéztem rá, kicsit visszacsúsztam, mikor megláttam milyen közel is van már hozzám.

"Igen." Válaszoltam halkan nevetve. Még közelebb hajolt hozzám, megbökve a vállával az enyémet.

"Jó." Vigyorgott önelégülten. Kilöktem a könyökét az álla alól, mire majdnem leesett a székről, olyan ügyetlen.

"Tudod, bosszantó vagy." Motyogtam, miközben félmosolyra húztam az ajkaim. Megvonta a vállát és szembefordultam vele.

"Tudom." Válaszolta, felnézett és tekintete találkozott az enyémmel.

"Nem, nem tudod. Ezért is csinálod folyamatosan." Állapítottam meg.

"Ó, de tudom, Primrose." Rosszallóan néztem rá, már rég hallottam, hogy az első nevemet használja, de ő csak azért is csinálja, mikor tudja, hogy utálom. "Jobban ismerlek, mint te saját magadat és pontosan ezért csinálom folyamatosan. Mert nem gondolod komolyan, hogy bosszantó vagyok, csak nem szereted, ha az emberek túl közel vannak hozzád." Magyarázta.