When We Collide (magyar) SZÜNETEL

14. Fejezet

Sziasztok! 

Az elmúlt pár napban/hétben/hónapban (már magam sem tudom) kaptam két díjat két csodálatos írótól. Nagyon sokat gondolkoztam azon, hogy kirakjam-e ezeket vagy sem. Végül arra a következtetésre jutottam, hogy nem fogom kitenni. Ezek a díjak nem engem illetnek, hanem a When We Collide igazi írónőjét, fluffycashton-t. Nem érzem tisztességesnek, hogy én ezeket az elismeréseket magaménak tudjam, hiszen én csak fordítom a történetet. Természetesen, hatalmas köszönet jár azért, hogy gondoltatok rám, lányok! Örülök, hogy ennyire tetszik a sztori és ilyen sokan rajongtok érte! Köszönöm patacska és cryxie!

Most pedig kezdődjék a 14. fejezet...

Reggel 9 volt és épp segítettem Luke-nak elkészülni, ahogy azt ígértem neki. A szünetünk tegnap délután kezdődött az utolsó órák befejeztével, kivéve Luke-nak, aki állította, hogy időre van szüksége, míg bepakol, ezért nem ment be az órákra.

Luke ugyanolyan kimerültnek tűnt, mint én. Kócos haj, álmos szemek, otthoni ruhák. A suli teljesen kikészített bennünket, szóval igazán megérdemeltük ezt a szünetet. Még több órás tanulás és végtelen mennyiségű kávé után sem ismertük a trükköt.

"Minden rendben lesz a vezetéssel?" Kérdeztem, kinyújtva a kezeimet a fejem felett és ásítva. Előttem állt és megigazította a fején lévő beanie-t.

"Egészen a házatokig vezettem, amikor felhívtál az éjszaka közepén és elmondtad, hogy betegen vagy egyedül otthon." Emlékeztetett. Tisztán emlékeztem arra az estére, de még tisztábban a WC-re. Miután felhívtam olyan gyorsan megérkezett, hogy még csak egy cipőt vagy egy pólót sem vett magára.

"Alig egy mérföldre laktál tőlem." Álltam fel a kanapéról és a bejárati ajtóig követtem. Egy kicsi bőrönd volt a lábánál és egy utazótáska lógott a vállán.

"Jól leszek." Kuncogott és magához húzott. Mint mindig, mikor magamra hagy több, mint egy napra, most is megpuszilta a fejem tetejét. Tulajdonképpen így közölte velem, hogy 'vigyázz magadra' vagy 'kérlek ne égesd le a házat'. Még nem jöttem rá.

Felsóhajtottam, mielőtt elhúzódott. Halványan mosolyogtunk mindketten, ahogy kihúzta a bőröndje fogantyúját. Megigazította a táskáját, majd kinyitotta az ajtót, beengedve a reggeli hideg levegőt a házba.

"Találkozunk 3 nap múlva." Mondta. Bólintottam, ahogy összefontam a karjaimat melegítésképpen.

"Igyekszem nem hiányozni." Mondtam neki szarkasztikusan. Megvonta a vállát.

"Valószínűleg nem fogsz." Válaszolta. Megragadtam az ajtót, miközben kilépett, az egyetlen dolog, ami köztünk volt, az az ajtókeret volt.

"Szia, Luke." Mosolyogtam rá, lassan bezárva az ajtót.

"Szia, Primrose." Kiáltotta, mielőtt újra kinéztem és láttam, hogy elindult lefelé a lépcsőn.

Kulcsra zártam az ajtót, hogy még csak véletlenül se jöjjön be a hideg szél. Még a nagy pulcsi és a hosszú pizsama ellenére is próbált leteríteni a téli időszak. Visszaültem a kanapéra, végigszaladtam a Netflixen, hátha találok valami filmet, ami érdekel, még akkor is, ha valószínűleg Luke-val az összes jót már láttuk.

Feladtam pár perc elteltével és elkezdtem nézni egy klasszikus filmet, amit már vagy százszor láttam. Talán 10 perce nézhettem a filmet, amikor már meguntam. Kimentem a konyhába és öntöttem magamnak a megmaradt kávéból, amit még Luke ivott korábban.