When We Collide (magyar) SZÜNETEL

16. Fejezet

A szüleim és Luke szülei mindig elmentek Hálaadás napja előtti estén, otthon hagyva a gyerekeket és Luke-ot elhozva hozzánk. De idén April, Travis és a barátnője csatlakoztak hozzájuk, tehát Luke és én egyedül maradtunk Effyvel. Nem láttam ennek akadályát, ha Effy csinálja, amit mondok neki és valószínűleg már azelőtt aludni fog, mielőtt Luke megérkezne.

9 órakor ágyba tettem a húgomat annak ellenére, hogy csatlakozni akart hozzánk, azt mondogatva nekem, hogy 'ő már nagy lány és fel tud maradni 11-ig'. Ekkor az egyszer vitatkozott csak velem, aztán szégyentelenül otthagytam őt a szobájában.

Lekocogtam a lépcsőn, mikor hallottam pár koppanást az ajtón. Leugrottam az utolsó lépcsőfokról és az ajtóhoz mentem, kinyitottam azt és megláttam Luke-ot, ahogy zsebre dugott kézzel ácsorog.

"Szia." Fújtam ki a levegőt, megajándékozva őt egy mosollyal. Visszamosolygott, miközben belépett a házba. Fura volt, hogy ugyanez a jelenet már 2 éve történt. "Effy már lefeküdt aludni, szóval gyakorlatilag miénk az egész ház." Mondtam, ahogy követtem őt a nappaliba.

Leült a kanapéra, kinyújtotta a karjait és felrakta a lábait a szoba közepén álló kis asztalra. A szoba sarkában álltam felvont szemöldökkel, ahogy egymásra néztünk pár másodpercre.

Luke inkább fáradtnak tűnt, vagy az alváshiánytól vagy mert most ébredt fel. Teljesen rendben volt, ahogy kedvesen mosolygott rám, de a szemei alatt éktelenkedő karikák másról árulkodtak.

"Mikor feküdtél le tegnap este?" Kérdeztem, miközben nekidőltem a falnak.

"Nem aludtam." Bökte ki.

"Nem aludtál?" Ismételtem. Lassan bólintott, majd megmozdult. "Nem vagy fáradt?" Megvonta a vállát, nem nagyon érintette meg az alváshiány.

"Nem igazán." Válaszolta.

Lenéztem a földre, majd újra Luke-ra, aki most a kezeit felém nyújtotta, intve nekem, hogy üljek le mellé. Odasétáltam hozzá és leültem, a hátam a kanapé karjának döntöttem, átraktam a lábam a másikon, a kezem pedig épphogy hozzáért az ő lábához. Kisebb kanapénk volt, mint ami az apartmanba van, de ezen is könnyű volt elhelyezkedni, miután már vagy ezerszer ültünk így.

"Miért maradtál fent egész éjszaka?" Kérdeztem kíváncsian. A szemei az előtte lévő TV képernyőjére ragadtak, de egy pillanatra rám nézett, majd vissza.

"Mert fel tudtam." Mondta, félig mosolyogva. Megforgattam a szemeimet, nem akartam tovább nyaggatni a kérdéseimmel.

A dolgok nem érződtek másnak Luke és én köztem, még akkor sem, mikor szükségszerűen minden megváltozott. Tiszta volt, hogy mindketten többet akartunk a másiktól, de még nem igazán tudtam, mi van Luke fejében addig, míg nem beszélünk róla. Amit biztosra tudok, hogy Luke csak összezavart lehet, de a többi dolgok megváltoztatták az elképzelésemet erről.

Még mindig rajta tartottam a tekintetemet, megvizsgálva az összes centijét, míg ő a képernyőt figyelte. A szemeim végigvonszoltam a törzsén, a nyakán, majd az ajkain, aztán lefagytam, mikor találkozott a tekintetünk. Egy halvány vigyor jelent meg a szája sarkában.

"Tényleg tudni akarod, hogy miért voltam fent egész éjszaka?" A hangja kritikus volt, miközben teljes testével felém fordult.

"Hát, ja." Válaszoltam, kezeimet ügyetlenül az ölembe téve. A mellkasa megemelkedett, ahogy vett egy mély levegőt.

Odacsúszott hozzám, bezárva azt a kis helyet, ami köztünk volt. Elakadt a lélegzetem, ahogy egyik kezét mellém tette. Egy kicsit lefelé döntöttem a fejemet és beharaptam az alsó ajkamat belül az izgatott érzés miatt. Picit felemeltem a fejem és megéreztem, ahogy az orrom hozzáér az övéhez.