I want to fly • Zayn Malik ff. / Hun

12. Bizonyíts!

Fárasztó dolog volt öt mondhatni még kamasz fiúra vigyázni, de semmiféleképpen sem hálátlan. Igazából örültem, hogy van mit csinálnom, míg ők dolgoztak; takarítottam, főztem, mostam. Egyszerűen csak próbáltam meghálálni azt, hogy velük lehettem kitudja mennyi időre, mert természetesen fizetni az ég világon semmit sem hagytak, bármennyire is hisztiztem vagy makacskodtam emiatt. Harry olykor-olykor rendesen megsértődött, ha kifizettem magamnak valamit mondván, hogyha nálam van az egyik bankkártyája akkor el is várja, hogy használjam. Persze én ilyenkor egyből elkezdtem magyarázni, hogy nem a pénze miatt szeretem és jobban szeretem én állni a magam költségeit, de mintha meg sem hallott volna, s ezzel ugyanott tartottunk, ahol a legelején.

Így próbáltam másképp viszonozni kedvességüket, noha ez egy idő után már alapdolognak tűnt, reflexszerűen figyeltem rájuk és óvtam őket már-már anyai gondoskodással.

Nagyon reméltem, hogy Zayn reggelre jobban lesz, hiszen sok dolguk volt és borzasztó volt így látni őt. Azt akartam, hogy egészséges legyen bármennyire is járt ez azzal, hogy perverz megjegyzésekkel dobott meg és hozott zavarba se perc alatt. Ráadásul bűntudatom volt emiatt, hiszen biztos voltam benne, hogy a nem is olyan régi hajnali sétánk alkalmával fázott meg.Dél is lehetett, mikor magamhoz tértem azt is csak azért, mert az ajtóm halkan kinyitódott, majd becsukódott, s éreztem, ahogy az ágy besüppedt mellettem Harry jó reggelt köszönésével együtt, amit ugyanolyan „frissen" viszonoztam, majd tovább aludtunk.

- Mi újság? – kérdeztem még kissé álmoskásan, mikor kb. egy óra múlva átfordultam a másik oldalamra és kíváncsian néztem bele egyenesen Harry zöld szemeibe. Már egy ideje éreztem, hogy fenn van, pillantása még félálmomban is lyukat égetett a hátamba.

- El kellene mennünk bevásárolni – osztotta meg velem észrevételét, ám nem úgy tűnt, mint aki hamarosan kikel az ágyból és útnak indul. Csak egy nagyot nyújtózkodott, s újra kényelembe helyezte magát mellettem.

- Rendben – hagytam rá. Csak fél kettő volt, úgy gondoltam, még ráérünk.

- Arra gondoltunk a srácokkal, hogy rendezhetnénk egy iszogatós estét...annyit dolgoztunk mostanában, hogy megérdemeljük a kikapcsolódást – folytatta. – Jönne Eleanor, Danie is... – tette még hozzá, s természetesen nem kerülte el a figyelmem a szavai végén hagyott üresedés, mintha félt volna befejezni a mondatot, amit kénytelen voltam én megtenni. Még akkor is, ha égett tőle a szám.

- ...és Alice? – kérdeztem, bár szavaim kijelentésnek is lehetett volna venni.- Ha nem zavar – bólintott bizonytalanul. Tényleg félt a reakciómtól.

- Dehogy zavar! – mosolyodtam el, s úgy tűnt nem vette észre ajkaim görbületének hamisságát.

Dehogynem zavart! Majdnem beleőrültem a tudatba, hogy hamarosan szemtől szembe találom magam azzal a lánnyal, akinek a helyébe sosem léphettem és soha nem is léphetek, de nem akartam, hogy erről Harry tudomást szerezzen. Nem akartam, hogy tudja; mennyire fáj ez az egész, mert igenis dolgoztam már az ügyön. Alice is csak egy lépcsőfok volt annak érdekében, hogy kiszeressek a legjobb barátomból.

- Biztos? – kérdezett rá a biztonság kedvéért.

- Persze! – makacskodtam. – Különben is, alig várom, hogy végre megismerhessem a lányt, aki ennyire az ujjai köré csavart – tettem még hozzá végre őszintén beszélve. Tényleg érdekelt, hogy mégis milyen a barátnője, szerintem teljesen jogos volt, hogy tudni akarok erről.

- Ő is várja, hogy végre megismerhessen – mosolyodott el halványan. – Sokat meséltem neki rólad, tudja, hogy nagyon fontos szerepet játszol az életemben.