I want to fly • Zayn Malik ff. / Hun

10. Hajnalban

A napok kezdtek átvenni egy fajta ütemet, megszokottságot. A fiúk interjúkra jártak, dolgoztak, miközben én próbáltam a hatalmas házban rendet tartani és meleg étellel várni őket még akkor is ha éppen éjfélkor hulla fáradtan és éhesen tértek haza. Legalábbis Niall mindig éhes volt, bár ez senkit sem lepett meg.

Próbáltam kimaradni anyuék válásából, nem érdeklődtem erről, s ők sem meséltek. Mindhárman jobban láttuk, ha csak annyit tudok, amennyi tényleg szükséges, ráadásul elég volt a tudat, hogy anyuék nem egymást utálva és szitkozódva váltak el egymástól. Ez több volt, mint amit a legtöbb elvált szülős gyerek kérhetett.

Tervem, miszerint Harryből ki kell szeretnem eléggé zötykölődősen ment, számomra nehezen. Ha kicsit nem figyeltem könnyedén elvesztem göndör tincseiben, gödröcskés mosolyában vagy bármely más porcikájában, amit tökéletesnek láttam. Minél inkább kerestem a hibákat, hogy kiábrándulhassak annál inkább kénytelen voltam rájönni, hogy Harrynek nincs hibája, legalábbis nekem nem számított hibának.

Hajnali négy lehetett, az eget sűrű, fekete felhők borították és úgy szakadt az eső mintha dézsából öntötték volna. A cseppek megállíthatatlanul kopogtak az ablakon, az ég olykor megdördült és villámok hasították át a gomolygó eget.

Szerettem a viharokat. Imádtam csak nézni a természet vad háborúját önmagával, a fák meghajlását a szél uralma alatt. Volt egyfajta hangulata, ami megborzongatott, s ámulattal töltött el.Hosszú percekig csak bámultam ki az ablakon, ám megunva a fekvést felkeltem, s halkan kiosonva a szobámból kiültem a tornácra. Felhúzott lábakkal ültem le az egyik fonott székbe, miközben összehúztam magamon az útközben felkapott pulcsimat és csak bámultam a tornácon kívüli világot.

A szél befújt pár esőcseppet, az utcák még jócskán sötétbe voltak borulva, noha pár lakásból kivilágított a felkapcsolt lámpák fénye, amit majdhogynem teljesen eltüntetett a szakadó eső. A levegőt körbelengte vihar illata, amit nem győztem mélyen a tüdőmbe szívni.

- Helló! – köszönt meglepetten Zayn, mikor az ajtót kinyitva kilépett a hideg időbe, s meglepve tapasztalta, hogy már nincs egyedül.

- Reggelt – mosolyogtam halványan. – Vagyis inkább hajnalt – javítottam ki magam.

- Mindig ilyen éjjeli bagoly vagy? – kérdezte, miközben leült mellém, s gyakorlott mozdulatokkal rágyújtott.

- Mondhatni – vontam vállat, s elfogadtam a felém nyújtott, már meggyújtott szálat.- Harry megöl, ha rászoktatlak a cigire – rázta meg a fejét kissé bűntudatosan, mégis ajkain halvány mosollyal.

- Az én döntésem – makacskodtam. – Lehet, hogy nagy hatással vagy a nőkre, de ennyire azért nem – tettem még hozzá, de aztán meg is bántam a szavaim, mikor láttam kaján mosolyát és felcsillanó szemeit.

- Szóval nagy hatással vagyok rád? – kérdezte vigyorogva, szemöldök vonogatva, miközben egy másodpercre sem vette le rólam a pillantását, élvezettel figyelte, ahogy a halvány lámpafényben is tisztán láthatóan elvörösödök az ellenkezésem ellenére is.

- Nem így értettem! – mondtam, de tisztán látszott rajta, hogy egy szavamat sem hiszi. Miért is hinné? Én sem hinném el a helyében.

De miért van rám ilyen hatással? Nem vagyok belé szerelmes, noha el kell ismernem, hogy helyes és jó fej is tud lenni, ha éppen nem akart teljesen zavarba ejteni. Egyszerűen van a kisugárzásában valami...valami szabad, amit érezve az ember úgy érzi, hogy bármit megtehet anélkül, hogy Zayn elítélné, mellette tényleg szabadnak éreztem magam. Mintha repülnék. Mindig szerettem volna repülni és egy-egy percünkben, mikor kettesben voltunk és őszintén beszélgethettünk úgy éreztem, hogy tényleg repülhetnék.