I want to fly • Zayn Malik ff. / Hun

9. Válás

Szórakozottan bámultam Harry szuszogó, védtelenül kisfiússá váló vonásait. Ajkait résnyire nyitotta, ahogy levegőt vett, szempillái olykor megrebbentek, miközben álmodott és néha-néha hajába túrt, hogy eltűrje a homlokába logó tincseket. Háta egyenletesen emelkedett, miközben lélegzett, lábát olykor kiegyenesítette, olykor behajlította, s olyan érzésem támadt ettől mintha pontosan tudnám, hogy mikor, mit fog csinálni. Mintha évek óta figyeltem volna ezeket a mozdulatokat, s kívülről fújnám a gondolatait, mozdulásait és mindenét, ami ő maga.

Pár pillanatra elgondolkodtam, nem nekem kellene így néznem őt, nekem nem szabadna hosszú perceken keresztül belevesznem jóképű vonásaiba, hiszen semmi jogom ezekhez.

De hogyan kezdjem el nem szeretni őt? Döntsem el, nézzem levegőnek vagy keressem benne a hibákat? Mégis hogyan kell valakiből kiszeretni?!

Fejem lassan, akadozva fordítottam el, miközben jobban körbenéztem a szobában. Rengeteg kép lógott a falakon és a polcokon, ruhák voltak szanaszét és legalább négy telefont számoltam össze kapásból. Minek neki ennyi?A kora reggeli narancssárgás sugarak lágyan világították meg az apró helyiséget, a falak világosabbnak tűntek ettől, s az egész fiús, egyszerű bútorzat és berendezés kapott valami otthonosságot.Igazítóan beletúrtam a hajamba, s bár kételkedtem benne, hogy javítottam összekuszálódott tincseimen nem különösebben érdekelt a kinézetem. Felkeltem az ágyból és a gondosan bekeretezett fényképeket kezdtem el bámulni.

Volt a családjáról rengeteg kép, a fiúkról, a barátairól, rendezvényekről és rólam is. Egy ballagási fotóm pihent az éjjeliszekrényen a családja mellett, s ez akaratlanul is megmosolyogtatott. Tényleg fontos vagyok neki.

- Jó reggelt – mormolta álmos, rekedt hangján, miközben fordult egyet és egyenesen rám nézett ajkain halvány mosollyal.

- Neked is – ültem le az ágy szélére. – Hogy aludtál? – kérdeztem.

- Nagyszerűen – nyújtózkodott egy hatalmasat, s azzal a lendülettel egyenesen magára rántott, amivel egy sehova sem vezető birkózást indított el, amit természetesen ő nyert. A nevetésünktől visszhangzott szerintem az egész ház, miközben csak úgy tudtam kiszabadulni karjaiból, ha az egész ágyról lecsúsztam és reméltem, hogy nem ér el.

- Az erőszakot tiltják az országban! – kiáltotta el magát Louis, mikor mögötte még a három fiúval berobbant a szobába és jobban szemügyre vették azt a káoszt, amit én és Harry okoztunk alig pár perc alatt.

- Nagyon vicces Tomlinson – forgattam meg a szemem, miközben felállva a földről megigazítottam magamon a pólót. – Nem ér a legkisebbet bántani! – néztem rá szúrósan Harryre, aki csak jót derült viselkedésemen és győzelmén.

Miután sikerült kiszabadulnom Harry szobájából összeszedtem a ruháimat és elmentem letusolni, míg a többiek is felkészültek a mai napra, bár fogalmam sem volt róla, hogy terveznek-e valamit vagy a mai nap is lustulós lesz. Mindenesetre ez volt a legkisebb gondom. Beszélnem kellett a szüleimmel. Meg akartam beszélni velük ez az egészet, hiszen mégis csak a szüleimről volt szó!

- Persze, ne vegyétek fel! Ugyan minek?! – sziszegtem dühösen a telefonomnak, miközben kinyomtam azt és azon kezdtem el gondolkodni, hogy direkt nem veszik fel vagy egyszerűen ilyen a szerencsém.

- Minden rendben? – torpant meg az ajtóm előtt Liam arcán őszinte érdeklődéssel és aggodalommal.

- Persze – sóhajtottam. – Csak egyik szülőm sem veszi fel – mormoltam elkeseredetten. Most hogy kezdett háttérbe szorulni az egyik gondom kezdtem felfogni a tényt, miszerint a szüleim elválnak. Elválnak! De miért?! Mikor?!