Ne haragudj Sophi csak Sebbel szeretnék beszélni. - mondta már apa dolgozószobájába.
- Sophi a feleségem, hallhatja ő is amit mondani akarsz. - húzott magához Seb, nem volt túl kedves Hannával.
- A gyerekről szeretnék beszélni veled. - a táskájából elővett egy mappát, s férjem kezébe nyomta. - Tessék, ismerkedj meg vele.
- Mielőtt bárkivel is megismerkednék vagy bármilyen gyerekről beszélgetnénk, tudni akarom, hogy tényleg az enyém e.
- Komolyan azt hiszed hazudnék neked egy ilyen fontos dologban? - kérdezte Hanna feldúltan.
- Seb kérlek, ez nem tesz jót sem Hannanak sem a babának. - próbáltam csitítani.
- Sajnálom. Ne haragudj. - nyugodott le kicsit.- Szóval Hanna, csak szeretném ha tudnád, hogy semmi és senki nem szakíthatja el tőlem többé Sophit! Persze ha a kisbaba tényleg az enyém, mindenben számíthatsz rám.
- Elhiheted, hogy a tied. - puffogott. - De inkább beszéljünk máskor. - javasolta majd elment.
Egy héttel később
Az életünk Sebbel a lehető legjobban alakult, nagyon boldogok voltunk. Sokat beszélgettünk Hannaról és a piciről, s most már egyikünk sem bánja, hogy így alakultak a dolgok. Most anyáéknál vagyok Németországban, mert Seb Milton Keynesbe utazott a gyárba, s nem akartam egyedül lenni abban a hatalmas házban. Éppen a kertben olvastam mikor megjelent Hanna.
- Szia húgi! - az arcán valamiféle felsőbbrendűséget véltem felfedezni.
- Szia Hanna! Hogy vagytok? - mosolyogtam rá.
- Jajj Sophi ne játszd meg magad, azt javaslom élvezz ki minden egyes percet amit Sebastiannal tölthetsz, mert ha megszületik a közös gyerekünk el fog hagyni, ebben biztos vagyok. - fenyegetőzött.
- Te mégis miről beszélsz? - álltam fel, hogy a szemébe tudjak nézni, ami tele volt gyűlölettel.
- Arról, hogy tudjuk mindketten, hogy Seb imádja a gyerekeket, és minden vágya az volt, hogy szülessen neki is egy. És ha én úgy döntök akkor nem fogja látni a fiát. Érted Sophi? - vált a tekintete gonosszá.
- Ezt nem teheted vele. - nem hittem el, hogy ezt megtenné.
- Tudod én bármit megtennék, hogy Seb az enyém legyen. - lépett közelebb, s megragadta a karom. - Úgyhogy azt ajánlom szakíts vele és hagyd, hogy a családjával éljen.
- Eressz el Hanna.
- Hallottad mit mondtam, Sebastian úgyis az enyém lesz. - kiabált még vissza miközben távozott.
- Mit akart? - bökött a távozó lány fele Adri.
- Hogy hagyjam el Sebet vagy nem engedi neki, hogy lássa a fiát, és akkor ő úgyis elhagy. - estem kétségbe.
- Nehogy megengedd, hogy szét szakítson benneteket. - tanácsolta Adri.
- És ha valóban Seben áll bosszút?
- Ezt nem fogjuk hagyni, megérdemlitek a boldogságot.
- Szeretlek Adri! - öleltem meg.
Este a vacsoránál már jókedvűen beszélgettünk, mikor megszólalt a telefon, apa vette fel.
- Hanna kórházban van. - jött vissza feldúltan.
- Mi? - kérdeztük szinte egyszerre anyával.
- Most telefonált az édesanyja, hogy balesetet szenvedett, az autója teljesen összetört, ő pedig rosszul van. - összeszedtük a holminkat, majd elindultunk a kórházba. Útközben felhívtam Sebet, hogy azonnal jöjjön haza. Bent a kórházban elmondták mi történt, és, hogy Hanna az ütközés következtében elvetélt, de egyébként súlyos sérülése nincs. A hírek hallatán teljesen összetörtem, és biztos voltam benne, hogy Seb is hasonlóan ki fog borulni. Hajnali három óra körül érkezett meg a kórházba, Tommi vele tartott. Azonnal bement Hannahoz, ő volt az első, annyira kiborult, hogy senkinek nem engedte, hogy bemenjen a kórtermébe, csak Sebet várta. Aztán mikor körülbelül egy óra múlva kijött a szobából teljesen összetörten, a szemében mérhetetlen nagy haragot láttam.
- Hanna jól van? - kérdeztem, s öleltem volna meg de eltolt magától.
- Nincs jól. - vetette oda flegmán, dühösen. - Azt mondta veszekedtél vele a baleset előtt.
- Én .... én ..... meglátogatott délután és megfenyegetett, hogy ..... - a mondatot nem tudtam befejezni mert félbeszakított.
- Hogy ha nem hagysz el nem láthatom a fiamat. - egészítette ki mondandómat. - Igen, igaza volt Hannanak, mindenáron próbálod magad menteni, de tudod, ha nem zaklattad volna fel, nem veszekedtél volna vele, akkor még mindig élne a fiam.
- Azt akarod mondani, hogy ...... hogy az én hibám, hogy Hanna elvetélt? - fájtak a szavai és fájt, hogy azt gondolja szándékosan akartam ártani nekik. - Seb nem gondolhatod komolyan!
- Hagyjuk ezt Sophi, jobb lesz ha most hazamész! - mondta majd visszament Hannahoz.
- Tommi! - zokogva omlottam az edző karjaiba.
- Hidd el meg fog nyugodni, nem gondolja komolyan.Gyere hazaviszlek, és reggel majd mindent tisztáztok.
