Szomszédok // Hunter Rowland and Magcon Fanfiction // [Befejezett]

25. rész

A napjaim messze nem teltek monotonon, mint Camnek és Beccának sem. Cameron igyekezett mindent megmutatni nekünk. Olyan igazi kis család lettünk.

Divatbemutatók, éttermek, vacsorák, valamint becsúszott pár utazás is, például Hawaii-ra, haza anyáékhoz, vagy San Diegoba. Minden amit csak kívántunk Beccel.

Reggel felkeltem, fogat mostam, fésülködtem, majd felöltöztem.

- Reggelt'!- köszöntem a tesóimnak, akik kint reggeliztek a konyhában.

- Szia.- válaszoltak kórusban.

Leültem az asztalhoz, majd megittam a kávém.

- Mit terveztél mára?- néztem Camre.

- Nem tudom, már megszokott, hogy tervezek valamit?- mosolyodott el.

- Őszintén? Igen.- Becca velem együtt bólogatott.

- Akkor menjünk vásárolni?- vonta fel a szemöldökét vigyorogva, mire mi Beccel egymásra néztünk, majd lassan elvigyorodtunk.- Akkor ezt igennek vettem.

Elpakoltuk a reggelit, majd össze szedelőzködtünk, bepattantunk Cameron kocsijába és elindultunk.

Délután kettő felé értünk haza, annyi cuccal, amennyit nem is igazán akartam elhinni.

- Cam, asszem most kifosztottunk mindenedből.- nevettem fel, mikor otthon ledobtuk a zacskókat.

- Azt te csak hiszed.- nevette el magát ő is, majd puszit nyomott a hajunkba, Beccel.

- Szeretünk.- mondta Becca, és megölelte Camet.

- Én is titeket. Menjetek, pakoljatok el, pihenjetek.

Megfogtam a zacskókat, bementem a szobámba és csak ledobtam őket, bevetődtem a puha ágyamba és kezembe vettem a telefonom.

Éppen az Instámat néztem, amikor valaki SMS-t küldött.

Hunter: Szia

Először teljesen ledöbbentem. Októbert írunk. Lassan egy hónapja nem beszéltem vele. Nem hiányzott. Na jó, kit akarok becsapni, cseszettül hiányzott, de elnyomtam magamban az érzést és a jó dolgokra próbáltam koncentrálni. Camre és Beccára. Anyára. Valami olyanra, ami nem köthető hozzá. Az összes ruhát, tárgyat, emléket kidobtam. De most hirtelen, mintha valaki a kukából visszadobálta volna, egyenesen az arcomba.

Nem is oda, a szívembe.

Nem tudtam mit kezdeni a gondolattal.

Haragudtam rá, a csalódásom még mindig mérhetetlenül nagy volt, de az iránta érzett szeretetem, most mintha elő akart volna törni, visszajutni a fényre. De nem akartam megbocsátani, most még nem.

És mi van, ha nem is akar békülni?

Minden esetre a ridegségem nem ment sehová. Ott volt még mindig. Bennem.

Én: Mit szeretnél?

Nem válaszolt, de látta. Talán ez a legidegesítőbb az egészben.
Igen, lehet, hogy kíváncsi voltam, hogy mit akart. De csak lehet.

Hunter: Még mindig haragszol?😔

Én: Mi? Mit gondoltál? Hogy egy idő után felhagysz a bocsánatkéréssel, aztán gondolsz egyet, írsz és azt hiszed újra szeretni foglak? Nagyon el vagy tévedve.

A szavak csak úgy ömlöttek belőlem. Ha akartam, sem tudtam volna megálljt parancsolni nekik. Feltörtek az emlékek és azt hiszem most merítettem bátorságot magamnak, hogy végre kiadjam, végre elmondjam neki.

Hunter: Tehát már nem szeretsz..

Én: Nem...

Ez volt a legnagyobb hazugság, amit életemben eddig mondtam.

Hunter: És van még esély?

Én: Ki tudja, nem tudom Hunter. Egyszer megtetted, mi igazolja, hogy máskor nem teszed meg?

Látta..
És igen, nem írt vissza.

Vártam, hogy valamit írjon, de nem, nem tette.

Eltettem a telefonom és bekapcsoltam a tévét.

Reklám. Reklám. Iditóta, romantikus film. Reklám. Híradó. Reklám. Ismeretterjesztő. Reklám. Horror.
Sok szarság.

Úgy döntöttem, hogy inkább nézek valami filmet és ismét tele tömöm magam popcornnal. A választásom, a Szemfényvetőkre esett. Imádom ezt a filmet.

Gyorsan kiszaladtam a konyhába és csináltam magamnak pattogatott kukoricát, majd visszamentem a szobámba és elindítottam a filmet.

Egyszer sem néztem a telefonomra, ismét nem érdekelt Hunter. Újra túltettem magam rajta. Csengettek.

Nem tulajdonítottam neki túl nagy figyelmet, majd Cameron, vagy Becc kinyitja.

A popcorn csak fogyott, felváltotta a csoki, meg a Cola.

Éppen már a csattanónál voltam, mikor kopogtak. Leállítottam a filmet.

- Gyere.

Becca dugta be a fejét az ajtón.

- Hozzád jöttek.

- Ki akar és mit?- kászálódtam fel az ágyamból.- Nem igaz, hogy nem lehet megnézni egy rohadt fil...- kiértem az előszobába és akkor megláttam.

Egy ezred másodperc alatt lejátszódott bennem minden.nJöttek és csak jöttek az emlékek, mint egy hullám.

Ahogy megölelt, ahogy megcsókolt.

Minden hozzá köthető.

A mondatai.
" Kicsim, szeretlek, gyere vissza."
" Szeretlek, tudod? "

Egyszerűen nem tudtam elfelejteni.
Belém égtek, olyanok lettek, mint egy tetoválás. És hónapok múlva is szó szerint emlékeztem rájuk.

Talán, mert mélyen, legbelül nem akartam elfelejteni. Meg akartam tartani ezeket az emlékeket. Ezek mellett eltörpült az a kicsiny tény, hogy megcsókolt valaki mást.

Egy könnycsepp legördült az arcomon, majd elindultam felé. Ennek futás lett a vége. A nyakába csimpaszkodtam, lábaimmal körül fontam a derekát. Egy pillanatra hátra tántorodott, nem számított a reakciómar, de visszanyerte az egyensúlyát és mélyen a szemembe nézett

Csak nézett, fürkészte a tekintetem, nem tett semmit.

- Ó Istenem, csókolj már meg.- háborodtam fel.

Ajkait hozzá érintette az enyémekhez.
Forróak voltak, és valószínűleg ezért akartam annyira. Rájöttem. Hiányzott.

Mi?

Az ahogyan hozzám ér, ahogy megcsókol. Gyengéden csókolt, de volt benne határozottság.

Elváltunk, mert már alig kaptam levegőt. Tekintetem mélyen az övébe fúrtam.

És akkor ott, egy hónapnyi szenvedés után, a bátyám lakása előtti folyosón, az ajtaja előtt kimondtam.

- Szeretlek Hunter Bryce Rowland!

És akkor...
Igen. Itt a vége..😱😭
Egy epilógus és a történet ezen részét lezártam.
Köszönöm, hogy eddig itt voltatok velem, nélkületek ez nem jött volna létre.
Ti adtatok erőt nekem, ezért ezer hála és millió puszi😍😍😘
Kommenteket, csillagocskákat nagy örömmel fogadok, mint mindig😍❤💋.
Ne feledjétek, epilógus, és hamarosan érkezik a második évad!

Nagyon nagyon nagyon nagyon nagyon nagyon nagyon nagyon sok puszi😘😘😘😘😘😘😘😘😘😘😘

Mrs. Rowland😚😚😚