air catcher//joshler

hetedik rész

Tyler szemszöge:

Teljesen lefagytam. Legszívesebben megfordultam és elrohantam volna. De hát nem tehettem meg... Basszus, basszus, basszus.

Levettem a cipőmet, figyelve arra hogy halk legyek. Belopóztam a nappaliba, ahol anyám éppen a vacsorát főzte. A tűzhelynél állt, hátat fordítva nekem.

- Szia - köszöntem halkan.

- Magyarázatot kérek, most azonnal - vágta oda. Még csak meg sem fordult.

Akkor ne köszönj, bazdmeg.

Vettem egy nagy levegőt mielőtt belekezdtem volna a mondókámba.

- Szóval... - kezdtem - Tudod ki az a Josh, ugye?

- Persze.

- Megbeszéltem vele egy találkozót, mert szerettem volna hogy újra barátok legyünk. Viszont nem jött el, ezért elmentem hozzájuk megnézni hogy jól van-e. Hát, nem volt jól... Elájult, és ki kellett hívni hozzá a mentőket.

- Jézusom!

- Ezután én és Laura bementünk a kórházba, és megvártuk az orvos diagnózát. Szerencsére nincs komoly baja, holnap után ki is engedik. Az anyukája pedig köszönetül meghívott minket egy ebédre.

- De jó! És mikor lenne?

Nem gondoltam volna, hogy ilyen jól reagál...

- Őő.. Még nem tudjuk, majd miután Josh felépül.

- Rendben! Vacsora fél óra múlva.

Nem hittem a füleimnek. Nem kaptam örök szobafogságot? Csoda... Viszont a holnapi napot még le kell rendeznem valahogy.

Eljött a vacsora. Szerencsére elengedtek. Biztos örülnek neki, hogy végre lesz egy barátom. Aznap éjszaka hosszú idő után végre nyugodtan el tudtam aludni, és még a Hang sem zavart.

*le time skip*

Másnap korán felültem a buszra. Reméltem, hogy Laura nem lesz ott, ugyanis szerettem volna kettesben megbeszélni ezt Joshal.

Viszont amikor odaértem, egy papírt találtam a kórház ajtaján: Látogatás reggel nyolctól!
Ránéztem az órámra: 7:40. Remek.

Josh szemszöge:

Kinyitottam a szemem. Fehérséget láttam magam előtt. Csak hunyorogni tudtam, mivel a szememnek hirtelen túl erős volt a fény. A világosság végtelennek tűnt. A Mennyországban volnék? Ennyitől meghaltam volna? Lehetetlen... Aztán kinyitottam teljesen a szemeimet. Ja, ez csak egy kórterem. :)

Ránéztem az ágyam melletti éjjeliszekrényen lévő órára: 6:58. Elég korán ébredtem fel. Tekintve, hogy kb. 30 óráig aludtam, ez elég érthető...

Próbáltam körülnézni a szobában. Viszont mikor meg akartam mozdítani a fejem, iszonyatosan elkezdtem szédülni. Csodás. Amennyire tudtam, azért szétnéztem. Tipikus kórházi szoba: fehér falak, ronda koszos padló... Az ajtó mellett egy kis szobanövény ékeskedett. Az én ágyammal szemben volt a fürdőszoba ajtaja. Szerencsére én voltam az egyetlen beteg a szobában.

Nagyjából két perc múlva jött egy nővér. Egy tálcát tartott a kezében, rajta mindenféle tányérral.

- Ó, Mr. Dun! Örülök, hogy felébredt! Megyek és hívom az orvos urat - dadogta, és mire válaszolhattam volna már ki is viharzott.

Két percbe se telt és megjelent a szobában a főorvos úr. Megvizsgált, mondta, hogy minden rendben és már ment is tovább. Nem, semmi sincs rendben. Azt se tudom, hogy hogyan kerültem ide, vagy hogy egyáltalán mi történt velem. Csak arra emlékszem, hogy Tylerrel megbeszéltünk egy találkozót, és hogy mennyire vártam. De minden, ami utána történt homályos...

Miután megreggeliztem, gondoltam visszaalszom, ugyanis mi mást csinálhattam volna, főleg egy undorító koszt után? De mikor csuktam volna le a szemeimet, kopogást hallottam az ajtómon. Pár másodperc múlva résnyire kinyílt, aztán belépett rajta valaki.

Persze, hogy Tyler Joseph volt az.

Sziasztok!
Bocsi, hogy tegnap nem ápdételtem, de ezért most kaptok egy dupla részt(mondjuk sehol nem írtam hogy naponta lesz új fejezet de mindegy 😂)
Amúgy teljesen rászoktam a szereplők szemszögéből való írásra, wow. Így szerintem sokkal könnyebb leírni a gondolataikat, stb. De persze tervezek még elbeszélő szemszögből írt részeket is. Jó szórakozást a másik részhez is!

- Örös |-/