air catcher//joshler

tizenkilencedik rész

*reupload mert zavar hogy ez a rész a szívecskés rész előtt van miközben márciusban jött ki a szívecskés rész meg télen*
*így is így maradt lol köszönjük wattpad*

Tyler szemszöge:

Másnap reggel nehéz volt a felkelés. Ez valamennyire érthető volt a pár órával azelőtti "kiruccanás" után... Mikor visszaértünk a házunkhoz nem volt energiánk újra átmászni a kerítésen, így majdnem kint aludtunk. Aztán minden maradék erőmet igénybe véve felmásztam a kerítés tetejére, felhúztam Josht és leugrottam a másik oldalon. Az a szerencsétlen pedig majdnem rámesett...

Aztán bevánszorogtunk a házba, levettük a kabátunkat és a cipőnket és gyök kettővel elsétáltunk a szobámig, ahol rögtön bedőltünk az ágyamba.

Lassan kinyitottam a szemeimet, de rögtön be is csuktam.

- Miért van ilyen világos? - kérdeztem.

Josh még nem volt ébren. Óvatosan felültem, nem akartam felkelteni Őt. Kinéztem az ablakomon. Az ég kék volt, egyetlen egy felhő sem tarkította. Aztán eszembe jutott, hogy tél van és hogy ilyenkor korán reggel(amikor nekünk kellni kellett volna) koromsötét van.

- Josh! - kiáltottam, miközben elkezdtem rázni a mellettem fekvő fiú vállát.

- Hghghmm? - jött az értelmes válasz.

- Elaludtunk!

Alig pár pillanattal miután ezt kimondtam, kipattant az ágyból és lerohant a lépcsőn.

- Köszönöm a vendéglátást, Mr. és Mrs. Joseph!

Hogy mivan?!

Josh példáját követve én is gyorsan felkeltem, majd lesiettem a földszintre hogy megnézzem, mi folyik ott.

Éppen a cipőjét kötötte. Már a kabátja, a sapkája és a sála is rajta volt.

- És engem nem vársz meg?

- Nagyon köszönöm Tyler, de neked nem kell jönnöd - mondta, azzal felállt és kirohant az ajtón.

Hogy mivan?!?!?!

Pár másodpercig döbbenve álltam az ajtóban, mire az újra kinyílt.

- Kinyitnád a kaput, légyszi?

Legszívesebben elküldtem volna a francba és azt mondtam volna hogy másszon át, de tudtam hogy az anyjáról van szó. Egy szemforgatás és egy ideges sóhaj kíséretében megragadtam a zárban lévő kulcsot(amit egyébként nem tudom honnan szerzett)majd kiléptem az ajtón. Miután kinyitottam neki a kaput, ennyit mondott:

- Majd írok - és elrohant.

- Neked is szia - mormogtam a bajszom alatt, majd besétáltam a házba.

*le time skip*

Egész nap ezen járt az agyam. Lehet, hogy én reagáltam csak túl, mert még is csak nem vagyok a családja része, de akkor is rosszul esett... Ez elég érdekes, ugyanis utálok emberek között lenni. A délelőttőt zongorázással töltöttem, egészen addig amíg a kedves kisöcséim, Zack és Jay be nem nyitottak a szobámba.

- Szia Tyler és... Josh? - köszönt Zack.

- Még reggel elment, mert picit elaludtunk és korán ott akart lenni a kórházban - válaszoltam unott hangon, a tekintetemet le nem véve a zongoráról.

- Este biztos sok volt a 👌👈 - mondta Jay kuncogva, ezután mindketten hangosan nevettek.

- Kifelé - azzal felálltam, mire ők hátráltak egy lépést. Odacsörtettem az ajtóhoz, majd az orruk előtt becsaptam azt.

- Idióták - morogtam majd visszasétáltam a zongorához.

Leroskadtam a székemre és egy ideig csak bambultam. Nem volt kedvem zenélni. Bekapcsoltam a tévémet. Nem ment semmi érdekes. Hátradőltem az ágyamban és a plafont bámultam. De aztán hirtelen pittyegett egyet a telefonom; Josh írt.

szia tyler!
anya felebredt, kicsit faj a feje es az allkapcsa de ezen kivul jol van

puszi(csak viccelelek)

Örültem a jó hírnek. Sőt, el is mosolyodtam. Az ujjaim gyorsan mozogtak a telefonom képernyőjén, majd elküldtem az üzenetemet.

szia josh!
jo ezt hallani. nem akarsz atjonni?

puszi(nem viccelek)

Lehet, hogy az utolsó mondatomat nem kellett volna elküldeni, de nem tudtam mit tenni. Hamar jött is a válasz:

bocsi, de nem tudok, mert apameknal vagyok hetvegen
😘

Úgyhogy vissza az unalmas valóságba. Sok erőmbe telt de felemeltem a seggem az ágyamról és kiléptem a szobám ajtaján. Rögtön megcsapott a konyhából jövő finom illatok áradata. Gondoltam hogy segítek anyámnak, azzal is megy az idő.

- Szia Tyler, terítenél? - szólalt meg anya.

- Persze - válaszoltam és elővettem a tányérokat a szekrényből.

Nem sokkal később ebédeltünk. Mindenki beszélgetett, nevetgélt én azonban a tányéromat bámultam és kuksoltam. Lehet, hogy fizikailag ott voltam, de a gondolataim egészen máshol jártak; reméltem, hogy ezek után minden visszatér a régi kerékvágásba. Nincs több hajnali egyes látogatás a tópartra, nincs több dráma, de legfőképpen nincs több kórház.

Sziasztok!
Ha ezt olvassátok, akkor valószínűleg visszatértem!! Ugyanis(ha minden terv szerint alakul)túl vagyok a szóbeliken, és tudjátok ki fog addig várni ameddig megtudja hogy hova veszik fel?! Remélem, hogy a 18. rész amit a legjobb barátnőm szülinapja alkalmából posztoltam tetszett nektek 😄 Mint ahogy ez a rész is, amit kínszenvedés volt megírni... De mindegy. A 20. rész különleges lesz, ugyanis 2000 szavasra tervezem. Remélem sikerülni fog 😂 Eldöntöttem, hogy minden rész végén lesz egy kérdés azoknak, akik eljutottak addig hogy elolvassák az author's note-ot. Szóval: melyik az az album, amelyiket végtelenségig tudnátok hallgatni? Kíváncsi vagyok 😏

Ui: az a szám ott felül a könyvünk himnusza.
Uiui: olyan vicces olvasni a múltbéli üzeneteimet nektek

- Örös |-/

2017. 02. 19. 13:00