air catcher//joshler

huszadik rész

Tyler szemszöge:

Szerencsére miután visszatértünk a suliba minden visszaállt a normál kerékvágásba, ahogy én arra számítottam. Egy dolog kivételével. Jött egy új lány az osztályunkba. Ashley Fran.. Frangipane? Elég frappáns neve volt, az biztos. A két öccsével érkeztek a sulinkba, de ők nem keltették fel annyira a figyelmem, mint Ő. Tinédzser kora ellenére kék, rövidre vágott hajjal vonult át a folyosón. Szerintem ez azért elég szokatlan. Mondjuk Josh-t is megszoktam már mindenki... Viszont ő az első napján elég sok furcsálló tekintetet kapott. De az, amit az első énekóráján produkált, egyszerre nyűgözött le és tett iriggyé, és szerintem nem csak engem.

Kihívták felelni, mint ahogy minden órán valakit. A tanár is tátott szájjal hallgatta. A hangja határozott, de egyben megnyugtató volt. Órákig tudtam volna hallgatni. Aztán ütött valami. Ezentúl nem én leszek az egyetlen ebben a rohadt épületben aki tud énekelni... Valamiért ezt nehezemre esett elfogadni. Szerettem lenni az "énekstréber", akire legalább a hangja miatt felnéztek. De ez most bukott.

Ezen az egy eseten kívül nem is nagyon foglalkoztunk vele. Egy ideig. De szerencsétlen folyton egyedül volt így hát nem volt meglepő hogy társaságot keresett magának. Mindenhonnan kilógott feletébb érdekes személyisége miatt. Aztán megtalált minket, és többé nem eresztett. Nem mintha ezért hibáztattam volna, mert nagyon is jól tudtam milyen érzés magányosnak lenni... De nagyon feltűnően nyomult Joshra. Persze, egy olyan srácra mint Josh, ki ne nyomult volna?! Legszívesebben én is folyton az ajkaira tapasztva enyéimet jártam-keltem volna a világban, de sajnos erre nem volt lehetőségem... Néha komolyan azt kívántam volna, hogy bár én is születettem volna lánynak... Úgy is folyton picsogtam és bömböltem mint egy kislány, akkor már nem lettem volna jó annak is?!

Szóval, Ashley ránktapadt-azaz nem is rám, hanem a legjobb barátomra... Elvileg nem kellett volna irigynek éreznem magam, hiszen fiúból voltam, ugyanúgy, mint Josh... De nem tehettem róla, hogy nem voltam hetero. Pár héttel később csatlakozott a mi kis társaságunkhoz még valaki. Marknak hívták a szerencsétlenjét... Jó, a szerencsétlen talán erős jelző, fogalmazzunk úgy hogy kevésbé talpraesett... Minha én annyira talpraesett lennék. A srác amúgy elviselhető volt, odavolt mindenért aminek köze volt a médiához. Fotózás, videószerkesztés, és még a zenéhez is volt valamennyi köze.

Jól megvoltunk így négyen, egy darabig. Próbáltam figyelmen kívül hagyni Ashley egyértelmű közeledését Josh felé... De aztán valami megváltozott. Tisztán emlékszem arra a márciusi napra.

Épp ebédszünet volt, amit mi az udvaron töltöttünk. Sütött a nap és ahhoz képest hogy még csak elkezdődött a tavasz el lehetett mondani hogy kifejezetten jó idő volt, egy tényezőt kivéve. A szél elég erősen süvített. Ashley persze két perccel azután hogy kiértünk nyafogós hangon megszólalt:

- Fázom, nem mehetnénk be?!

Josh, mintha erre várt volna lerántotta magáról a pulcsiját és odanyújtotta a lánynak, aki erre mit csinált?! Nemhogy elvette volna azt a retkes pulcsit, nem, odabújt Joshoz!!! Az a balga meg még rátett egy kalappal, vagy nem is eggyel, inkább százzal... Ugyanis közelebb hajolt hozzá és megcsókolta!!!!!!!!!

Azt hittem hogy ott rögtön elájulok. Nagyon fájt, nem is... Azt hittem, hogy ott rögtön sírógörcsöt kapok. Persze Mark nem akarta azt bámulni ahogy khm. egymás szájában kutatnak - igen, az elején még csak csók volt... - ezért rám nézett. Amint meglátta az arckifejezésem ami valószínűleg mindent elárult, rögtön kapcsolt és elrángatott onnan, egyenesen a fiú wc felé. Amint beértünk egy fülkébe rögtön magunkra is zárta az ajtót. Csak kicsit éreztem magam kényelmetlenül...