suicide hotline || lashton (Hungarian translation)

17. rész

*Luke szemszöge*

Ma elmentünk Calummal meglátogatni Ashtont. Már nem tudok odamenni egyedül anélkül, hogy ne omlanék össze. Besétáltunk, Cal pedig leült Ash mellé, majd megfogta hideg és élettelen kezét. Hirtelen szarul éreztem magam. Mi lehetett? Féltékenység? Tényleg féltékeny lennék, mert a legjobb barátom megfogta annak a kezét, akit szeretek, miközben ő eszméletlen, és így nem tudja irányítani, kinek a kezében legyen az övé?

Calum beszélt hozzá egy keveset, mielőtt elengedte. Kicsit sírt is. Alig ismerte, miért érintette ilyen mélyen? Én meg miért vagyok ma ennyire féltékeny?

-Oké, Ash, én...Tudom, hogy most nem hallasz, de...uh...lennél a...barátom? Tudom, talán sose jössz vissza, de én szeretnék veled lenni, és nem akarom, hogy csak barátok legyünk, mert így olyan, mintha a megszállottad lennék, pedig nem vagyok. Szeretlek, amióta legelőször felhívtál. Gúnyosan és szarkasztikusan beszéltél. Istenem, de hiányzik ez. Azt kívánom, bárcsak itt lennél, hogy megölelhesselek és megcsókolhassalak. Minden percét a napnak emlékezetessé tenném, aztán a közös ágyunkban hallgatnánk, ahogy a szívünk egyszerre dobog, majd elaludnánk. Igen, ezt szeretném. Nagyon. Szeretném hallani, ahogy egyszerre dobban a szívünk. A szemeidről le akarom törölni a könnyeket, és Istenem, ha azok a hangok még egyszer bántani mernek, nem állok jót magamért, mert nagyon szeretlek. Szeretlek, Ashton. Légyszíves, légyszíves, légyszíves, kelj föl. Ne mondj semmit, ha a válaszod igen, és ne mondj semmit, ha nem.

Nem válaszolt.

-Ezaz! Ashton, nagyon szeretlek, ezt sose felejtsd el.

Az újdonsült barátom élettelen teste köré fontam a karomat, közelebb húztam magamhoz, majd felemelkedtem, és az ölébe ültem. Ha most itt lenne, lelökne, megröhögtetve mindkettőnket. A képzeletem felszabadította a hasamban a pillangókat. Azt kívántam, bárcsak Ashton itt lenne.