Anime Yaoi One-Shots /HUN/

Promise Me (Viktuuri)

Yuuri kétségbeesetten rontott be a félhomályos szobába. Viktor rögtön az oroszországi versenye után hívta, hogy siessen haza. Nem írta le pontosan a helyzetet, de hangjából lehetett érezni, hogy valami nagyon nincs rendben.

A kis szobában a tekintete rögtön megakadt Viktor-on. Az egyik sarokban ült lehunyt szemekkel, a hátát a falnak támasztotta, előtte pedig Maccachin feküdt és szemmel láthatóan komoly baja volt.

-Viktor.

Az említett személy álmosan kinyitotta a szemét, és amikor észrevette az előtte álló Yuuri-t, hálásan elmosolyodott. Yuuri leguggolt elé és hagyta, hogy szorosan átölelje. Az arcát a kabátjába temette, hogy elrejtse a könnyeit, de még így is meg lehetett állapítani a rázkódó vállairól, hogy sír. Yuuri óvatosan eltolta magától, hogy a szemébe tudjon nézni, és egy megnyugtató mosolyt próbált felé küldeni, de hamar elkomorodott.

-Mi történt Viktor?

-Maccachin... Azt mondták , meg fog halni.-Yuuri
sosem látta még Viktor-t ennyire elveszettnek.

Yuuri nem tudta, hogy reagáljon. Vicchan meghalt, ráadásul utána még a Grand Prix-t is elvesztette, de ez most más volt Viktor esetében. Neki már nagyon régóta nem volt senkije Maccachin-on, és rajta kívül, és fogalma sem volt róla, milyen érzés lehet elveszíteni azt, aki éveken keresztül az egyetlen társad volt, még akkor is, ha egy kutyáról van szó.

-Mennyi ideje van?-ennél jobb kérdés nem jutott eszébe.

-Pár óra.-hajtotta le a fejét Viktor.

-Értem.-tápászkodott fel a földről Yuuri.-Akkor inkább egyedül hagylak vele arra a kevés időre.-Nem akarok zavarni.-mosolyodott el szomorúan.

-Ne menj el.-Viktor Yuuri keze után nyúlt.-Szükségem van rád.-suttogta csendesen.-Ne menj el.

-Rendben.-mondta, és leült Viktor mellé.-Nem megyek sehova. Itt leszek veled.

Összekulcsolták a kezeiket, Viktor pedig Yuuri vállára hajtotta a fejét. Órákig ültek néma csendben, egyikük sem szólt egy szót sem, az egyedüli hang, ami hallatszott Maccachin szaggatott szuszogása, és Viktor csendes sírása volt. Időközben teljesen besötétedett, de egyikük sem igazán törődött vele, meg sem mozdultak, hogy felkapcsoljanak egy lámpát. Yuuri már nem tudta tovább nyitva tartani a szemét és elaludt, hátával a falnak, oldalával pedig Viktor-nak dőlve.

-Yuuri. Yuuri, ébredj!-fél órával később Viktor kétségbeesetten rázogatta a vállát.-Maccahin nem lélegzik.

Yuuri szeme felpattant. A férfi kétségbeesetten hol őt, hol a mozdulatlan kutyát próbálta felébreszteni.

-Kérlek, csinálj valamit.-eddig bírta tartani magát, lerogyott a földre és kétségbeesetten sírni kezdett.

-Viktor...Maccachin-nak vége. Én már nem tudom visszahozni.-Viktor mellé csúszott a földön, és hagyta, hogy szorosan átölelje.

-Nem veszíthetem el...-suttogta.

Percekig nem mozdultak, Viktor Yuuri-ba kapaszkodva próbált nem teljesen összetörni.

-Ígérd meg, hogy nem hagysz itt.-suttogta.

-Még csak meg sem fordult a fejemben.

-Ígérd meg.

-Ígérem.-sóhajtott.-Nem megyek sehova. Itt vagyok, és itt is maradok veled.

Viktor halványan, könnyes szemmel elmosolyodott.

-Köszönöm.