Proud to be a Slytherin

Tria

Scorpius köpni-nyelni nem tudott, amikor meghallotta, hogy Tria eltűnt. Világéletében tudta a lányról, hogy elvarázsolt egyéniség, és mindig könyörögni kellett neki azért, hogy visszamenjen a suliba, de most nem ez a fajta triás hiszti volt, hanem valami más. Itt valami nagyon bűzlött a Malfoy-fiúnak, és nem is alaptalanul. El sem tudta képzelni, hogy Albus mit él át, de tisztázni akarta a helyzetet, így rákérdezett mégegyszer:
- Szóval mikor volt kontaktunk utoljára Triával?
- Pontosan egy hete találkoztam vele,- mondta el már másodjára Albus- amikor az Abszol úti bevásárlást intéztük, és megint eljátszotta, hogy csak és kizárólag miattunk jön vissza a Roxfortba. Három napja pedig még válaszolt a levelemre, és ha tudta, hogy veszélyben van, akkor aznap már biztosan sejtette, mégsem adott ráutaló nyomot.
- Ezen felül- folytatta Rosie unokatestvére gondolatait,- ha volt ideje kitalálni ezt a találóskérdést számunkra, akkor olyan helyen kell lennie, amit mi ismerünk, de rajtunk kívül nem sokan.
- Honnan veszed, hogy nekünk írta a találóskérdést?- kérdezte fásultan Al.
- Nem is igazán nekünk, hanem Neked- mutatott rá Rosie.- Ha én kerültem volna ebbe a helyzetbe, én is Scorpnak hagytam volna üzenetet.
- Ez jogos- értett egyet a megnevezett.
- Olyan helyet keressek, amit én és Tria ismerünk, de más nem igazán, és ott "tisztul meg az emlék".
- Pontosan- bólintott Scorp.
- De egyáltalán miért kell egy emlékének megtisztulnia? Hogyan lehetséges ez? Meg milyen módon lehet egy emlék "koszos"?- záporoztak Al kétségbeesett kérdései, melyekre nehezen talált válaszokat.
Hiányzott neki Tria. Hiányzott, ahogy nevetett, ha belepuszilt a fiú a nyakába, ahogy folyton azon spekulált, hogy miként tetszhetne Albusznak legjobban, holott a fiú mindig gyönyörűnek látta a lányt, és ahogy mindig megtalálta a legravaszabb módját arra, hogy elsimlizzen valamit. Mert Demetria Holtzer vérbeli mardekáros volt. Mindig megúszta a felelősségrevonást, bármikor elcsent egy kis nasit a konyháról, és ha Rosieval összebeszéltek, bármikor meglógtak bárhonnan. Nem egyszer szökött át a két lány a fiúk hálókörletébe, és Tria bárkit kijátszott, ha a szükség úgy hozta.
Albus imádta a lányt. Szerette a humorát, a szabadlelkűségét, az eszét, mert a Mardekár iskolaelsője is ez a lány volt. Gyönyörű őzike szemei voltak, és hosszú, vörösesbarna haja. Magasnak éppen nem lehetett mondani Triát, de Alnak ez éppen jó volt, mert mindig lehetett babusgatni a lányt, és Triának is kényelmes volt, mert bármikor vehetett fel magassarkút.
Amikor Al belegondolt, hogy mennyi időt töltöttek együtt a lánnyal, elszorult a torka. Előző év áprilisában jöttek össze, amikor megnyerték a Hugrabugg elleni meccset. Mivel a csapatkapitány, név szerint Scorpius Malfoy ágynak dőlt, Al vette át a fogó szerepét, és Triát állították be harmadik hajtónak Kelly Bergmann és Thomas Jex mellé. Tria akkor dobta be az első gólját a meccsen, amikor Al elhappolta a cikeszt Theodor Greegson, az akkor hetedéves fogó elől, akit még Jamesnek is csak egyszer sikerült megverni. A klubhelységben tartott alkoholgőzös buli Al bátorságát eredményezte, és azt, hogy bevallotta a lánynak az érzèseit, mire az említett Al nyakába ugrott és megcsókolta a fiút. Utána természetesen minden idejüket együtt töltötték, együtt tanultak, együtt edzettek, és együtt ünnepelték a sikeres vizsgákat is. Tria a Grimmauld téren töltötte a szünet egy részét is, és segített a Potter-gyerekeknek átvészelni a szüleik válását is. Bár igaz, hogy azokban a hetekben bőséges időt töltöttek az Odúban Molly nagyinàl, és csak úgy négyesben felfedezték a mugli Londont is.
Hol lehetsz Tria?