1. Srác feketében

3.9K 187 25
                                    

Az órám vadul csipogni kezdett az ágyam mellett. Kelletlenül pillantottam rá, és csak öt másodpercbe tellett az agyamnak, hogy felfogjam. Elkéstem, és nekem már vagy öt perce a suliban kellene lennem. Fogadni mernék, hogy az öcsém állította át az órám. Megint.

Kipattantam az ágyból. Egy piros-fekete kockás inget vettem fel, a kedvenc fekete, szaggatott farmerommal, és a fehér tornacipőmmel. Hajamat olyan kócosan hagytam ahogyan felkeltem. Max tupíroztam rajta egy kicsit, aztán már a táskámat a vállamra kapva rohantam a gimibe.

Másod éves vagyok a Goods közép iskolában, ahol az élet sosem könnyű. Legalábbis nekem. Diszlexiás vagyok, ráadásul nem nagyon akaródzik nekem oda figyelni a tanárra. Ezért is utál a tanári kar fele. Az egyetlen ember aki megért, az a Pszichológia tanárom, Mr Reese. Egy majdnem harmincas éveiben járó férfi. Kedves, és megértő. Legtöbbször szóban magyaráz, amit könnyen megértek, és memorizálok. Ezért is állok pszichológiából négyesre. Bárcsak ugyanez lenne a matek tanárommal is. Vagy mindegyikkel!

Késve érkeztem a történelem órára, ami miatt Mrs Woods nagyon rondán nézett rám. Valamiért mindig az ő óráit sikerül lekésnem, ezért sem zár a szívébe. De egyébként kedves tanár, sosem szól egy rossz szót. Most sem tette csak intett, hogy menjek a helyemre. Barátnőm Lucy egy megértő pillantást lövellt felém, én meg nem kicsit pipásan leültem mellé.

-Josh? – kérdezte halkan, amikor a tanár ecsetelni kezdte az Iliász történetét.

-Ha a kezeim közé kerül, én esküszöm megfolytom! – morogtam halkan, miközben elő kaptam a füzetem. Lucy csak sóhajtott, majd jegyzetelni kezdtünk.

Alig telt el öt perc, és az igazgató csörtetett be az ajtón, mellette egy eléggé érdekes sráccal. Mindene fekete volt, bele értve a haját is. A frász jött rám, amikor a pillantása végig ment a termen. Mielőtt rám nézhetett volna, tekintetem a füzetemre vezettem. Susmorogtak egy kicsit a tanárral, majd az ajtó záródását hallottam, ami azt jelentette, hogy az igazgató elment. Mrs Woods pedig megköszörülte a torkát.

-Osztály! Ma egy új diákkal bővült az iskolánk. – mutatott a mellette álló srácra. – Kevin Hunter. Foglalj helyet Kevin... lássuk csak, Dawn mellett van egy hely. Ülj oda. – na ez remek!

Nyakamat behúzva vártam, hogy a Kevin venezetü srác leüljön a jobb oldalamra. Amikor megtette, én megkiséreltem rá nézni, ami nagy hiba volt. Engem nézett, és amikor oda néztem intett a kezével, de eközben valamin nagyon mosolygott. Az a mosoly majd a frász hozta rám. Jobb ha kerülöm, mert maga az egész srácból üvöltött a szó: bajkeverő.

Elhatározásom szerint tettem, és lehetőleg egész nap elkerültem Kevint. Nem volt egyszerű, mivel mindenhol ott volt. Sokszor egy végzős lánnyal beszélgetett a folyosón, de nagy idejében engem figyelt. Ez nem kicsit borított ki.

Suli után sietve elbúcsúztam a barátnőmtől, majd gyors léptekkel indultam neki a haza útnak. Nem láttam ugyan Kevint kijönni a suliból, de éreztem, hogy valaki követ, és le mertem volna fogadni hogy ő az.

Egész úton olyan gyors léptekkel mentem, hogy a vádlim görcsben állt, de megérte. Haza értem, és úgy csaptam be az ajtót, hogy a ház fala is bele remegett. A kukucskálón keresztül néztem vissza a bejáratra, mire egy fekete árny suhanását észleltem. Itt volt.

Kifújtam magam, majd felrohantam a szobámba. Ahol egy cetlit találtam az ágyamon. Anya elment vásárolni az öcsémmel, és majd jönnek. Lasagne lesz a vacsi; írta utóiratnak. Az üzenetet összegyűrtem, és a kukába hajítottam. Gyorsan beágyaztam a reggeli sprint után, és nekiálltam tanulni.

A Félvérlány #BEFEJEZETTWhere stories live. Discover now