A Félvérlány #BEFEJEZETT

16. Új utazótárs

A főúrta kiérve, addig sétáltam, amíg egy kocsi lefékezett mellettem. Hátsó platniján egy kislány, és egy kecske üldögélt. A vezető fülkében egy borostás férfi ült, mellette egy nem kicsit gömbölyödő terhes nővel.
-Heló! Merre megy kisasszony? - húzta le a férfi az ablakot.
-Jó estét! Én csak megyek előre. Valamerre. - mondtam kínosan felnevetve. Pechemre felmutattam a véres kezem, amit a férfi is észre vett.
-Te jó ég! Mi történt magával? Jól van? - kérdezte a férfi, és leállította a kocsi motorját.
-Persze, csak épp elestem az úton valamerre, és pechemre pont egy üvegszilánkba tenyereltem. Észre sem vettem, hogy ennyire vérzik! - hazudtam. A kezemből ömlött a vér, és már szédültem a veszteség miatt.
-Jöjjön velünk! Egy kilóméterre van a farmunk, és ott ellátjuk! Alhat is ott ha szeretne! - ajánlotta fel a férfi, miközben egy rongyot tekert a kezemre.
-Köszönöm, de nem fogadhatom el! - próbálkoztam, de mind hiába. A férfi hajhatatlanul segíteni akart nekem, és elérte azt, hogy elmenjek velük a farmra, ahol adtak vacsorát, összevarrták a sebem, és szobát is adtak éjszakára. Másnap reggel friss ruhával, és egy étellel meg vízzel felszerelt táskával engedtek útnak. Még adtak húsz dollárt kézpénzek, hogy ha szállásra vagy buszjegyre kell, akkor legyen.
Viszonylag hamar, két óra alatt beértem a belvárosba, és a buszpálya udvaron felszálltam a buszra. Húsz dollárért csak Chicago-ig jutottam el, de ez sem kevesebb a semminél. Bementem egy út menti kocsmába, ahol biliárt asztalhoz ülve nyertem ötszáz dollárt egy részeg pasastól. Amint nekem adta a pénzt, kimentem a mozsdóba és elhúztam a kocsmából.
Később az út szélén haladva kóboroltam, amikor zajra lettem figyelmes az egyik sikátorból. Közelebb osontam, hogy megfigyelhessem, mi is történik. Három pasit láttam az egyik sarokban, és valamin nagyon összekaptak. Aztán az egyik kezében figyelmes lettem egy pengére, aminek éle nagyot csillant a holdfényben. Nem bírtam ki, hogy ne avatkozzak bele, hiszen valaki megsérülhet!
Amint közelebb értem, már jobban kivettem mi is történik. Két kapucnis srác körbe vesz egy harmadikat, akinek a torkához szorítják a kést. Mostanra már teljesen biztos voltam abban, hogy nem fogom ennyiben hagyni a dolgot.
-Hé! Engedjétek el! - kiáltom, miközben közeledtem feléjük. Az egyik felém veszi az irányt, és amint hozzám ér, magamhoz húztam és ráleheltem. Azonnal a földre esett, és nagy bőszen aludni kezdett. - Talán nem fogtad fel, amit mondtam? - kiálltottam.
-Mi a fene? - nézett rám hitetlenkedve. Barátját elnézve dühös lett, és felém vetette magát a késsel. - Te ribanc! - már épp vártam, hogy nekem rontson, amikor valami lendült a háta mögül, és fejbe kólintotta. A srác ájultan terült el a földön.
Csodálkozva néztem fel a sötét bőrű srácra, aki előttem állt, egy léccel a kezében.
-Kösz a segítséget! - mondta a srác.
-Én is köszönöm! - mosolyogtam rá. - Gyere, mielőtt felkelnek! - ragadtam meg, majd elfutottunk, vissza a Chicago-i forgalomba.
-A nevem Ryan Obrey! - mondja a srác, miközben a kezét nyújta.
-Dawn Harwey! Örvendek! - ráztam meg a kezét. - Mondd csak, mit akartak tőled azok az idióták?
-Azt hitték ki tudnak rabolni, holott az utcán élek, és még csak otthonom sincs, nem hogy lóvém! - von vállat.
-Mi? Te hajléktalan vagy? - kérdeztem meglepetten. Kijelentésemre láthatólag elszomorodott, mire megfogtam a vállát, és megszorítottam. - Hé, jelenleg én is az vagyok! - mosolygom, mire kissé ő is felvidul.
-És mi járatban? - kérdezi.
-Vándorolok. Nincs kedved velem jönni? - ajánlom fel hirtelen.
-Hát, úgy sincs hová mennem, szóval, miért is ne? - egyezik bele.
-Mondd, nem vagy éhes? - kérdezem egy kis idő múlva.
-De, nagyon is! Egész nap nem ettem! - mondja, mire megragadom, és berángatom egy gyorskifőzdébe. Miközben ettünk, nem tudtam nem mosolyogni azon, hogy egy barátra leltem, aki végre vissza ránt egy kicsit a normális emberek közé.