A Félvérlány #BEFEJEZETT

7. Pszicho varázsló, vagy olyasmi

Az egész faházban hatalmas csend uralkodott, amit én törtem meg. Először csak kuncogtam, majd a hasamat fogtam a nevetéstől. De lassan rájöttem, hogy senki sem nevet. Ez nagyon is komoly ügy.
-Szóval. Azt mondod, te vagy az apám. Bizonyítsd! - dőltem hátra, karba tett kézzel a kanapén. Josh a fejét az ölembe hajtotta, amit simogatni kezdtem.
-Láttál már szőlő bokrot a közeledben? - sétált el egy szekrényhez, majd kivett belőle egy fekete üveget. Kinyitotta, majd felém tartotta. - Milyen bor ez? - kérdezte.
-1657-es Cabernet Sauvignon, egyenesen Franciaországból. - amint kimondtam, megbántam. Azt sem tudtam, honnan tudom. A férfi gúnyos mosolyt villantott felém.
-Elhiszed már, vagy bizonygassam még?
-Inkább kezdek megijedni. - a férfi sóhajtott, majd egyenesen Kevinre mutatott.
-Lehellj rá, és gondolj valamien állat viselkedésére! - furcsálva néztem rá, de ő csak intett a szemével hogy csináljam.
Kevin kellettlenül elém állt, majd ráleheltem, és egy disznóra gondoltam, mert Kevin már eleve olyan mint egy disznó. Bár vissza szívtam volna.
Kevin az orrával röfögni kezdett, majd négykéz lábra ereszkedve a földet kezdte túrni az orrával. A szám elé kaptam a kezem
-Te jó ég! Mit műveltél? - kérdeztem a férfire nézve.
-Én semmit. Te viszont disznót csináltál belőle. - mosolygott büszkén.
-Csináld vissza! - mordultam rá.
-Nem teszem.
-Változtasd vissza! - kiáltom ilyedten, amikor a lábamat kezdi bögdösni.
-Nem. - itt valami eltört bennem, és a világ is csak egyvalamire öszpontosult. Hirtelen rákiabáltam Kevinre.
-Hagyd abba! - Kevin hirtelen megállt, majd amikor feleszmélt idegesen elhátrált tőlem.
-Te malacot csináltál belőlem! - fújtatta.
-Ez nem lehet igaz! - suttogom, és az ölemben fekvő Joshra nézek. Hirtelen felkapom az ölembe, majd az ajtó felé rohanok vele. El kell tűnnöm innen, de nagyon gyorsan.
-Hová mész? - kiált utánam Percy és Keirón egyszerre.
-Egy percig sem maradok ebben az őrültek házában! Itt mindenki meg van zakkanva! Istenek? Na ne röhögtessenek! - megszaporáztam a lépteimet, miközben Josh hátát simogattam. Szegény nagyon elfáradt, és már szinte félig alszik az ölemben.
-Dawn, állj már meg! Hová mész? - állt elém Kevin.
-Menj az utamból! - rivalltam rá.
-Különben mi? Sokkal erősebb vagyok nálad! Akár erőszakkal is itt tarthatlak! - nézett rám összeszűkült szemekkel.
-Miért? Miért akarsz minden áron itt tartani? Miért törődsz velem? - fakadtam ki. Elegem van már, hogy mindenki titkolózik elöttem, és soha nem mondanak el semmit.
-Az nem lényeges. De az igen, hogy ha kimész a tábor védvonalai közül, nem leszel biztonságban, és nem tudlak megvédeni! - állt közelebb hozzám, és a szeme szinte izzott a dühtől.
-Nincs szükségem arra, hogy megvédj! - kikerültem, és folytattam tovább az utam a kocsiig.
-Hát jó! De aztán ne sírj nekem ha meghalsz! - kiáltotta utánam. Nem fodultam vissza, még a szemem sem rebbent, csak mentem tovább.
A kocsihoz érve előhalásztam a kulcsot a zsebemből, és feloldottam a zárat. Betettem hátra Josh-t, és bekötöttem az övét. Azonnal elaludt. Beültem előre, és szinte azonnal indítottam a kocsit. Fogalmam sincs, hogy hogyan, de kikecmeregtünk az erdőből, és kikanyarodtam a főútra. Egy hely biztosan volt ahova mehettünk, és az is biztos, hogy ott senki sem talál majd ránk.
Floridában van egy kis tóparti nyaralós házunk, ami tulajdonképpen egy mólón van, a tó felett. Tavaly óta nem jártunk ott, és fogalmam sincs, hogyan fogunk elélni ott teljesen egyedül.