Unalmamban átöltöztem, és a házat kezdtem takarítani. Épp porszívóztam a nappaliban, amikor az ajtó nyitódást hallottam, majd egy hatalmas robajt. Anya és Josh megjöttek. A porszívót kikapcsolva az előszobába mentem, hogy segítsek anyának, de senki sem volt ott. Nyitva volt a bejárati ajtó, ami azt jeleni biztosan megjöttek, de Josh nem csukta be az ajtót.
-Anya? Kell segítség? – kiabáltam, és a konyha felé mentem. Hirtelen ráléptem valami hegyes izére, ami természetesen az öcsém idétlen játéka. Tíz éves, de mégsem tud összepakolni maga után. – Josh! Már megint ráléptem az egyik ólom katonádra! Szedd fel őket, mielött kidobom! – kiabáltam idegesen, és becsörtettem a konyhába. Sehol senki.
Értetlenkedve kinéztem az ablakon, ahol ott volt anyám vörös kocsija, és ha jól láttam, épp benne ült. Biztos otthagyott valamit, gondoltam, majd vissza indultam a nappaliba porszívózni. Épp bekapcsoltam, amikor egy kéz a számra fonódott, és már satuba is fogott két erős kar. Kapálózva próbáltam kiszabadulni.
-Nyugodj meg! Én vagyok az, Kevin! – morogta a fülembe. Ez olaj volt a tűzre, és sikoltozni kezdtem. Egy pszichopata srác van a házamban, aki a sulitól egészen hazáig követett. – Hagyd abba! Nem bántalak te...ááááárrrr! – kiáltotta el a végét, mivel bele haraptam a kezébe.
Kitéptem magam a szorításából, majd megragadtam a proszívó nyelét, és fejbe kólintottam. Nem törődve a káromkodásaival, és minden idétlen szitokszóval, amivel engem illetett, kirohantam a házból, egészen anya kocsijáig. Feltéptem a vezető ülést, de amit ott találtam, azt nem bírtam bedolgozni. Sikítottam ahogy a torkomon kifért.
Egy fél másodperc múlva körbenéztem a kocsiban Josh után, de ő nem volt ott. Azonban az anyám igen, csak éppen kőszoborrá dermedve. Arca rémületet tükröz, és egyenesen rám nézett
Visszacsaptam a kocsi ajtaját, majd körbenéztem. Hol az öcsém? Sírhatnékom támadt ettől az egésztől, és egyszerűen nem tudtam mi tévő legyek. Aztán felnéztem a ház egyik ablakára. Ott ált Josh, és rémülten magyarázott valamit.
Habozás nélkül visszarohantam a házba, és szélsebesen haladtam el Kevin mellett. Felszaladtam a lépcsőn, és szinte belöktem az ajtót. Egy fekete turbános nő volt bent a szobában, fekete napszemüvegben, és bőrdzsekiben. Az ablak mellett állt, közvetlenül Josh mellett aki az ágyon ülve remegett. Fejét a térdei közé tette, és sírt.
-Milyen szép környék! – szólalt meg a turbános nő. – Rózsabokrok minden ház előtt. Szépen rendben tartott kert...
-Ki maga? Mit művelt az anyámmal? – a hangom megremegett a mondat végén.
-Ah... a fiatalok olyan neveletlenek. – megfordult, és egyenesen rám mosolygott.
-Ne nézz rá! Ne nézz rá! Ne nézz rá! – motyogta Josh.
-Csak válaszoljon! – mordultam rá a nőre.
-Az anyukád csatlakozott a műveimhez. Örökkön örökké velem marad. – elkezdte levenni a kendőt.
-Ne nézz oda! – rikoltotta Josh, és az ágyról hozzám rohant. Kis kezei közre fogták a derekam.
-És te is velem maradsz! – mondta lágyan. Épp az utolsó pillanatban csuktam be a szemem. Sziszegő hangokat hallottam, és egyre közelebbről. Hátrálni kezdtem, és az öcsémet is hoztam magammal. Féltem. De legjobban az öcsémet féltettem.
-Mit akar tőlünk? – kérdeztem. Minden egyre közelebbről jövő sziszegésnél, jobban szorítottam magamhoz Josht.
-Olyan magányos vagyok. – bazsajogta a nő. – Velem maradnál kicsi fiú? Annyira örülnék neki!
-Ne néz rá! Ne nézz rá... – kántálta Josh a három szót, mintha valami varázsige lenne.
-Hagyja őt békén! – morogtam idegesen. A derekam a korlátnak ütődött, és már nem volt hova hátrálnom.
-Pedig jól ellettünk volna. – a kígyók vad sziszegésbe kezdtek, én meg megragadtam Josht, és balra ráncigáltam a szobámba.
أنت تقرأ
A Félvérlány #BEFEJEZETT
أدب الهواةDawn defektes éveit éli a Goods középiskolában, ahol keményen küzd a fennmaradásért. Diszlexiájának köszönhetően nehezére esik a tanulás, amit sajnos senki sem ért meg. Egy nap, egy különös srác jön a suliba, mire a lány élete teljesen megváltozik.
