A Félvérlány #BEFEJEZETT

17. Athéné fia

Ryan-nel tovább indultunk New York felé, hogy onnan szálljunk távolsági vonatra, ami minnél messzebb visz minket, egészen Mexico-ig. Az állomáson vettem két jegyet a vonatra, egy külön kabinba, majd felszálltunk, és megkezdtük nagy utazásunkat.
-Dawn, kérdezhetek valamit? - kérdezi Ryan a kabinágyon ülve.
-Hogyne! - mondom a fürdőszobából, ahol épp egy hajfestékkel próbáltam befesteni a hajam végeit borvöröses lilára, hogy ha a táborlakók keresnének, Kevinnel az élen, nehezebb legyen felismerni.
-Hogyan lettél hajléktalan? - kérdezi hirtelen. A kezem megállt a hajamon, és a szemközti tükörbe néztem. Láttam azt az elgyötört lányt, aki menekül a biztonság elől, hogy megvédhesse az egyetlen megmaradt szerettét.
-Csak akkor mondom el, ha te is elmondod! - folytattam tovább a festést, elszakítva a tekintetem a tükörtől.
-A szüleim meghaltak. - mondja a srác. Szomorúan hunyom le a szemem. - A gyámügy beadott egy családhoz, akik tizennyolc éves koromig eltartottak a hátsó kert sufnijában. Olykor a családapa átjött ütni, mint egy boksz zsákot. Sokszor elszöktem, és mindannyiszor, amikor rám találtak a zsaruk, elmondtam nekik, hogy vernek a nevelő szüleim, de ők nem hittek egy hiperaktív gyereknek. A szüleim azt mondták, hogy a suliban sokat verekszem, amit előszeretettel adok elő minden rendőrnek, úgy hogy ők teszik ezt velem. Egyszer feladtam az egészet, és kivártam a tizennyolcadik szülinapom. Aznap elszöktem, és egy héttel később beléd botlom. - mosolyogja el a sztori végét. Sírni lett volna kedvem azon, hogy egy héttel ezelőtt, én boldogan éltem az anyámmal, és az öcsémmel.
-Egy hete, betörtek hozzánk, és megölték anyát. De igazából én kellettem nekik. Az öcsém is majdnem meghalt, de most már biztonságban van, olyan emberek között, akik vigyáznak rá. Én nem akartam azt a biztonságot, úgy hogy a körülöttem lévőkre mind bajt hozok. Ezért elmentem. - zártam rövidre a történetet.
-Sajnálom anyukádat. - mondja egy idő múlva.
-Én is. - csavarom a hajam végét egy kis kontyba.
-Miért üldöznek?
-Nem tudom. - hazudtam. Ryan érezte, hogy nem akarom tovább boncolni a témát, ezért nem kérdezett többet. Nekem viszont megakadt valami a történetében, ami bökte a kíváncsiságom. - Szóval, hiperaktív vagy?
-Hát, a pszicho mókus, akihez tíz évesen jártam, ezt mondta. - von vállat.
-Véletlenül nem vagy diszkexiás is? - kérdeztem óvatosan pillantva felé. Összeráncolt szemöldökkel nézett rám.
-Honnan tudod?
-Az vagy? - döbbentem le.
-Igen. - bólogat. - De ez miért fontos?
-Nem fontos! Csak kíváncsi voltam! - néztem el. A vonat megrázkódott, és a villany is elment egy pillanatra. Amint visszatért, egy nő állt a szoba közepén. Levegőhöz sem jutottam a meglepettségtől.
-Dawn... Téged aztán nehéz volt megtalálni! Le a kalappal! - fordul felém a nő.
-Ki maga? - kérdem, miközben az egyik ollóhoz nyúlok a fürdőben.
-Találgass csak, hátha kitalálod! - mondja a nő, miközben a nyakában lógó lánchoz nyúlt. Egy kígyó hajú nő feje volt a medálon, amiről eszembe jutott az a medúza a házunkban. A legenda szerint halottnak kéne lennie Athéné által.
-Maga Athéné? - engedtem le a kezem.
-Nem is vagy olyan buta, mint hittem! - mosolyog elismerően.
-Maga az? - kérdezi döbbenten Ryan. - A maga hangjával álmodom amióta csak az eszemet tudom!
-Pontosan Ryan! - olyan gyengéd mosolyt láttam meg Athéné szemében, amitől elfogott egy különös megérzés.
-Miért? - rázza a fejét.
-Amit éjjelente hallasz, egy altatódal, amit az ógörög anyák énekeltek a gyermekeiknek. - mondta az istennő, amitől az érzés, átlépte a sejtés határt, és átcsapott bisztos tudatba.
-Nem! Az lehetetlen! Anyám meghalt! A szüleim mind meghaltak egy autóbalesetben! - jelentette ki.
-Ők nem az igazi szüleid voltak. - mondta a nő, miközben elővett egy katonai dögcédulát, és átadta Ryan-nek. - Apád egy Jersey-i tengerészgyalogos volt, aki a születésed előtt egy hónappal meghalt Irak-ban. Ott kellett hagyjalak egy árvaházban, amint megszülettél!
-Miért hagytál el? - kiáltotta olyan hirtelen, hogy ijedtemben megugrottam.

-Zeusz törvénye kötelezett, hogy elhagyjalak! Nem tehettem mást! - védekezett Athéné.

-Hol voltál amikor a mostohaapám megvert, mert olyan részeg volt, hogy egyig sem tudott elszámolni? Hol voltál, amikor a drogos anyám nekem vágott egy vázát, mert dacból nem takarítottam ki a büdös házat? Mert valamivel biztosan tehettél volna ellene! - dühödött be teljesen.

-Igazad van. Tehettem volna valamit. És most teszek is! - mondta, mire Ryan gúnyosan felnevetett. - El kell tűnnötök a vonatról! - mondja határozottan.

-És mégis miért tennénk ilyet? - kérdezte Ryan.

-Mert itt van az ember, aki Dawn lelkét akarja!