Reason to stay ↠L. Hamilton↞

04.

Shanghai

Péntek reggel az ablakon kinézve nem láttam mást, mint a Shanghai-t körül ölelő ködöt.
- Tök jó, hogy olyan szobát kértünk, amiből ellátni a pályáig – morogta Lewis. Meglepetten fordítottam felé az arcom. Lewis felsőtestét fehér takaró fedte el, majd ahogy Ő nyújtózkodott egyet, egyre többet láttam kidolgozott mellkasából. Az a gyér fény, ami bejött az ablakon tökéletesen megvilágította az arcát. Feje tetején fekete tincsei rendezetlenül és göndörön meredeztek felfelé. Az orrában meg-megcsillant a piercingje, ahogy álmos, de csillogó tekintettel vizslatta az arcom. Ajkai lassan óvatos mosolyra húzódtak, mikor szemkontaktusba keveredtünk.
- Szerintem mázlista vagyok – mondta, továbbra is bágyadt mosollyal az arcán.
- Pedig tényleg ritka rossz a kilátás – húztam el a szám kipillantva a hotelszoba üvegfalán.
- Most gyönyörű a kilátás. Most te vagy a kilátásom – mászott ki az ágyból, majd lépett oda hozzám. Szeme ravaszul csillogott. Pont rá akartam kérdezni, hogy mire készül, amikor könnyedén felkapott a vállára és becipelt a fürdőbe.
- Mit csinálsz? – kérdeztem teljesen nyugodtan. Egy év alatt már bőven megszoktam azt, hogy jobb híján súlyzónak használ. Sőt, már kezdem is élvezni kicsit a dolgot.
- Zuhanyozzunk le – mondta, ahogy elővigyázatosan visszarakott a földre. Küldtem felé egy furcsa pillantást, majd megvontam a vállam. Minek játsszam a szende szűzet, amikor Ő pontosan tudja, hogy nem vagyok az.

A frissítő zuhany után, amit inkább nem részleteznék, mindketten elkészültünk, majd lerobogtunk az étkezőbe, ahol már Esti és Max reggeliztek.
- Helló – ültem le melléjük, egyenlőre egyedül, mivel Lewis még az extra-energiatartalmú szuperhősöknek való reggelijét várta.
- Te tényleg Estinek becézed? – kérdezte Max hirtelen, mire a mellettünk elhaladó Pérez elröhögte magát, de végül nem csatlakozott társaságunkhoz.
- Na, Fapapucs, te igazán csendben maradhatsz – csitította el a rózsaszínes egyenruhájú Ocon a holland társát, aki erre elkezdett fuldoklani az energiaitalában.
- Vele mi van? – kérdezte Lew, aki időközben megérkezett. Kicsit még mindig fújt Maxre a Jesse-s ügy miatt.
- Ő holland, hagyjad – legyintett Esteban. Erre persze az említett csak még jobban nevetett, és továbbra sem tudta lenyelni az italát. Még én is megsajnáltam kicsit, pedig az utóbbi időben nem imádtam a társaságát. Főleg azt nem, amikor a szerelmi életét részletezte. Igazából azokban a pillanatokban legszívesebben megkergettem volna.

A pályára ázottan és nem kicsit csalódottan érkeztünk ki, ugyanis eljutottak hozzánk a hírek, hogy valószínűleg nem lesz nagy a jövés-menés az edzésen. Egyedül a két Haas merészkedett ki az esőbe, de mindketten meg is csúsztak kicsit. Aztán pedig a mentőhelikopter nem kapott felszállási engedélyt, így a pályabírók meglebegtették azt a bizonyos piros zászlót. És akkor hirtelen Fred megbökte a vállam, ezzel rendesen rám hozva a frászt.
- Rozi, Maurzio kéri, hogy menj fel vele a FIA megbeszélésre – mondta mosolyogva.
- Mit csináltam? – reagáltam le azonnal a helyzetet.
- Semmit, csak esélyes, hogy kell majd a tárgyalási tapasztalat – villantott rám egy cinkos mosolyt. Hitetlenül bólintottam egyet, majd a fekete, hosszú ujjú pulcsim kapucniját a fejemre húzva indultam el a FIA irodája felé, miután Mauriziót már nem találtam a bokszban. Enyhe gyomorgörccsel mentem fel a lépcsőn, majd foglaltam helyet Arrivabene mellett.
- Tényleg kellett jönnöm? – kérdeztem tőle suttogva, hiszen még nem kezdődött el az ülés. A kérdezett szokásosan érzelemmentes arcán egy büszke, de halovány mosoly jelent meg, ahogy bólintott egyet. Vártam volna, hogy részletezze a dolgot, de Raikkonen-komplexust felvéve magára szótlan maradt, így végül csak hátradőltem a székben.

Nagyjából egy óra múlva sokkal megkönnyebbültebben léptem ki az irodából. Tényleg azért kellett ott lennem, amit Fred mondott. A telefonomon megnéztem az órát, majd sietősen az ebédlő felé indultam, ahol szerencsémre még ott ült a mi kis társaságunk, bár kibővültünk egy-két emberrel, de ennek én csak örültem. Gyorsan szedtem magamnak négy hatalmas szelet pizzát, majd helyet foglaltam az asztaluknál.
- Hol voltál? – kérdezte Lewis aggódó arckifejezéssel. Ahogy körbenéztem mindenki értetlen, vagy Lewishoz hasonló arcot vágott.
- FIA ülésen – sóhajtottam. – Arrivabene kért, hogy menjek vele, úgyhogy mentem – vontam meg a vállam. – De hagyjuk ezt a témát – legyintettem.
- Nagyon hülyének érzi most vajon magát az a versenybíró, aki nem engedte be Hulkot? – dobta fel a témát Daniel nevetve.
- De tényleg, most nem tudta, hogy melyik irányba nyílik az ajtó? – csóválta meg a fejét a szimpatikusabb Nico (mind tudjuk, hogy kire gondoltam), majd tovább játszott a villájával.
- Ember, egy dolgod volt – nevetett fel hangosan Esti. – Kicsi, ehhez van valami jó mémed? – fordult felém, tudva, hogy a válaszom igen lesz.
- Kicsi – morogta alig hallhatóan Lewis, majd közelebb húzott magához. Furcsállva pillantottam fel rá, majd rádöntöttem fejem széles vállára.
- Csak becenév, ne gondold túl – suttogtam neki, majd nyomtam egy puszit az arcára, mire szemmel láthatóan boldogabb lett.

A második szabadedzés alatt egyáltalán nem engedték ki a kocsikat a pályára, így mindenki teljesen értelmetlenül ült a bokszban. Egy két ember lézengett a monitorok körül és próbáltak új adatot találni, amit még ki tudnának elemezni, de a legtöbben kisebb társaságokba rendeződve, beszélgetve ütötték el a másfél órás edzést. Miután megbizonyosodtam arról, hogy senkinek sem tudok segíteni, odasétáltam Sebi mellé, majd az autójára helyezett képernyőn néztük együtt a közvetítést, ami a lelátóra kapcsolt, ahol a VETT felírat állt. Amint a néhány kínai lány, akik elkezdték kirakni zászlókra felfestett betűkből a mi kicsi németünk nevét képernyőre kerültek, hatalmas integetésbe kezdtek, majd hamarosan felrakták a második E betűt is... aztán egy harmadikat. Kitört a nevetés, mire a lányok összezavarodva kezdtek el nézelődni, és legfőképpen azt a bizonyos, elveszett L betűt keresni. Mikor Sebire váltott a kamera, ő mosolyogva mutatott egy L-t, de én nem bírtam magammal. Halkan elkezdtem dudorászni minden egyes általam ismert Loser című dalt, úgy ömlesztve. Végül meglett a L, Sebi arcára pedig boldog vigyor ült ki. Aztán Lewis kiment sapkákat dobálni, és erről az edzésről nagyjából ennyi volt elmondható. A hotelbe megérkezve Lewis lement edzeni, én pedig szellemi fáradtságra hivatkozva mentem aludni azonnal.

All the love, Ch