Reason to stay ↠L. Hamilton↞

14

Barcelona

Ahogy felébredtem, azonnal ki is ugrottam az ágyból. Halálra rémült arckifejezéssel meredtem az erkélyre, ahol Ericson és Lewis egy-egy jegeskávéval a kezükben ücsörögtek. Felkaptam magamra Lewis pólóját, amit tegnap lustaságában csak lehajított a földre, majd kirobbantam a teraszra.
Megértem, hogy mindkettőjükre a szívbajt hoztam: a kócos, mindenfelé meredező hajam úgy állt, mintha egy frissen felrobbantott kémialaborból támolyogtam volna ki, a szemeim alatt vastag, éj fekete karikák húzódtak, és az arcomra kiülő kifejezés sem volt éppen barátságos. Egy szó mint száz, úgy festettem, mint aki éppen jött F1-es pilótákat reggelizni.
- Jó reggelt – mosolyodott el Lew derűsen, mire én csak mérgesen ráemeltem a tekintetem.
- Helló – pillantott rám Marcus is.
- Van még kávé? – morogtam, mire Lew felém nyújtotta a harmadik, jeges karamellás kapucsínót rejtő Starbucks-os poharat. Megengedtem magamnak egy hálásnak szánt mosolyt, majd látva, hogy Lewis megpaskolja a combját, jelezve, hogy nyugodtan beülhetek az ölébe megvontam a vállam.
- Nem vagyok nehéz? – pillantottam hátra Lew-ra, miközben kiscicához hasonlóan megdörzsöltem a szemem.
- Dehogy – válaszolta azonnal, majd átölelte a derekam.
- Elmagyarázzam, hogy mit csinálok itt reggel hatkor, ugye? – húzta fel a szemöldökét Marcus.
- Ez nem kéne, hogy kérdés legyen – mosolyodtam el. Éreztem, hogy hamarosan be fogom tudni oltani és ez természetesen elképzelhetetlenül boldoggá tett.
- Lewistól engedélyt kértem, hogy barátként közeledhessek feléd – mondta. Az arcomra azonnal értetlen kifejezés ült ki.
- Arról akart megbizonyosodni, hogy nem ütöm le, ha rád néz – egyszerűsítette le Lewis ezt kora reggel is felfogható szintre.
- Szóval nem akarsz rosszban lenni – vontam le a következtetést, mire a velem szemben ücsörgő szöszke határozottan bólintott. – Igazából nekem mindegy, de az asztalunknál magadnak csinálsz helyet – közöltem kegyetlen őszinteséggel. Lewis tűzoltóautó hangot kiadva jelezte, hogy értékelte az oltásom, Marcus pedig – talán kínjában – felnevetett és bólintott egyet.
- De értékeled a kezdeményezést? – pillantott rám. Kevés gondolkodás után bólintottam, majd előkaptam a telefonom és elkezdtem végig futni a közösségiket, amíg a pasik a pályavezetésről meg a „kritikus" gumi hőmérsékletről témáztak.

A reggelinél nagy döbbenet fogadta a tényt, hogy Marcus is csatlakozott hozzánk, de – mint ahogy eddig sem – senki nem zavartatta magát. Ugyanolyan gátlástalanul folyt a beszélgetés, amibe időnként meg a visszatérő vendég is bele-beleszólt.

SEBI: Ez a kölyök hogyhogy megint itt van?

Elmosolyodtam az üzenetén. Esküszöm, mint egy védelmező bátyus, akit nem lehet levakarni magamról.

ME: Barátilag békülni akar

Adtam meg a rövid, de teljes mértékben lényegre törő választ, mire Sebastian gyanakvóan felpillantott a telefonjából és furcsa tekintettel kezdte méregetni Marcus-t. Normális esetben rászóltam volna, de mivel nem vagyok az a könnyen megbocsájtó típus, inkább csendesen, a müzlim felett mosolyogtam a helyzeten. Mikor Marcus észrevette, hogy Sebi milyen ronda tekintettel mered rá, kicsit lefehéredett, majd bólintott egyet.
Sebre irányítottam a tekintetem. Valamit tátogott a svédnek. Ne hiszem el, hogy ennyi idő alatt sem jutottam el odáig, hogy megtanuljak szájról olvasni. Pedig olyan hihetetlenül sokkal megkönnyítené az életem.

A harmadik szabadedzés után a győztes finn elől futva haladtam a Red Bull motorhome-ja felé, ahova az ebédet megbeszéltük a társasággal.
- Nem ihatod meg, így is vagy egy liter energiaitalt magadba öntöttél, hülyegyerek – kiáltotta. Normális esetben ezen megsértődtem volna, de tudtam, hogy Kimi – bármennyire is próbálja leplezni – nagyon is jól szórakozik. Meg amúgy is, egy órán át ült egyhelyben, igazán hálás lehet nekem, amiért átmozgatom.
Amit pedig a napi bevitt koffeinmennyiségemről mondott... hát a mai nap minden, amit táplálékként bevittem a szervezetembe igen csak magas koffeintartalommal rendelkezett.
- Öreg vagyok én már a társaságodhoz – jelentette ki lihegve, mikor utolért. Én – bár kicsit megálltam, hogy megvárjam őt – indultam volna be az épületbe, de Kimi még mindig a térdére támaszkodva kereste maga körül a levegőt, bennem pedig erős kétségek támadtak azzal kapcsolatban, hogy meg is találja-e azt.
- Meg ne fulladj, Finn – mondta Sebi, mikor beért minket, majd „segítségnyújtás" címén megveregette Kimi hátát. Erre, mintha Sebi kezében varázspálca lett volna, a Jégember felegyenesedett, kikapta a kezemből az újabb koffein-löketet, majd a palack tartalmát nemes egyszerűséggel a betonra öntötte.
- Most fáj a szívem – jelentettem ki, de ekkorra a finn már az épületen belül volt, sőt már be is állt a kajáért várók sorába. Sebivel mi is csatlakoztunk hozzá, majd csodálkozva tapasztaltuk, hogy még senki sincs itt.
- Írok a csoportba – jelentettem be. Ugyanis igen, az eseménymentes edzés alatt csináltam unalmamban egy Messenger-csoportot, melynek a „Kerekasztal lovagjai" nevet adtam. Persze valamelyik agyas azonnal megváltoztatta a nevet „Kerek/szögletes asztal pilótái és Rozi"-ra, de – félretéve a hisztis énem – e fölött elsiklottam.