Reason to stay ↠L. Hamilton↞

15.

Texas

Hétfő reggel Lewis mocorgására keltem fel. Arra vártam, hogy amint kinyitom a szemem a fejembe fájdalom fog nyilalni és az egész testemen az a jellegzetes másnaposság fog átfutni. Ehelyett azonban friss és üde voltam, kifejezetten kipihent.
- Jóreggelt – mosolyodtam el, ahogy felültem az ágyban. Tökéletesen emlékeztem a tegnap estére és azt kívántam, bár most is ugyanolyan magabiztos lennék, mint akkor.
- Szép napot, Mrs. piás – nevetett fel Lewis a saját viccén. – Tegnap este eléggé kész voltál – mondta, ahogy hozzám hasonlóan törökülésbe helyezkedett.
- Én ne... - kezdtem volna el tiltakozni. De akkor átfutott az agyamon valami, ami bár hatalmas köcsögség volt, nagyon okos. – Tudom. Bocsi.
- Hidd el a helyedben én is így tettem volna – mosolyodott el. – Mármint, nézzük a tényeket: én csak úgy vonzom a nőket – játszotta az agyát. Lew hamarosan egy párnával találkozott – egy párnával amit egész pontosan én dobtam felé nevetve.
- Mikor indul a géped? – váltott komolyra pillanatok alatt. Gyorsan megnéztem az éjjeliszekrényen heverő telefonom, aminek a kijelzőjén 8 óra 9 perc villogott.
- Másfél óra múlva indulok – sóhajtottam, majd kikeltem a hívogatóan puha ágyból. – Brit ki lesz akadva, az esküvő lefújása miatt – húztam el a szám.
- Még megtarthatjuk – emlékeztetett Lewis. Ahogy egyedül ült az ágyon azzal a hihetetlenül szomorú arcával olyan magányosnak tűnt.
Nagyot sóhajtva megcsóváltam a fejem, majd beosontam a fürdőbe. Persze zuhanyzás közben sem kerültek el a világmegváltó gondolatok, de azt hiszem ez mindenkivel így van. Ilyenkor vagy a zsenialitás, vagy az elmebaj határán táncol az ember. Én aznap sikeresen a másodikat kaptam a nyakamba: tökéletesen emlékeztem az előző éjjel minden eseményére, hogy mennyire jól éreztem magam Lewisszal, és hogy mindössze egyetlen, igen csak gyenge koktélt ittam a klubban. Az is világos volt, hogy tényleg, józanul akartam az egészet, hisz az a kevéske alkohol csak arra volt elég, hogy az önbizalmam kicsit felpumpálja. És azzal is tisztában vagyok, hogy Lewistól milyen hihetetlenül rendes volt, hogy visszautasított. Tegnap este tényleg úgy éreztem, hogy minket egymásnak teremtettek, de erről Lewisnak abszolút nem kell tudnia. Egyszerűbb ez így, és mindenkinek jobb is.

Mire elkészültem és összepakoltam az összes cuccom már Lew is készen állt, hogy kivigyen a reptérre. Hiába mondtam neki megállás nélkül, hogy simán kimegyek taxival, Ő ragaszkodott ahhoz, hogy vállalja a fuvart. Útba ejtettünk egy Starbucks-ot, hogy azért a doppingom mégiscsak meglegyen, majd haladtunk tovább.
- Bekísérlek – mondta Lewis, majd válaszra időt sem hagyva kipattant a fekete Mercedes terepjáróból.
- Nem kell – vágtam rá, amint kiszálltam. Ennek ellenére Lewis már ment is a repülőtér épülete felé, maga után húzva a bőröndöm. Nagyot sóhajtva megráztam a fejem, majd egy laza kocogó-tempót felvéve behoztam a lemaradásom.
- Tudom, hogy nem kell, de szeretnék biztos lenni abban, hogy egyik újságíró sem kap el téged, és amúgy sem szeretem amikor egyedül utazol – mondta pár pillanatra rám pillantva.
- Lewis, nem vagyok már ötéves – védekeztem azonnal.
- Nem, tegnap töltötted a húszat, de ettől függetlenül még ugyanúgy kell valaki, hogy vigyázzon rád, mert elég Lenke vagy – magyarázta.
- Lenke? – húztam fel a szemöldököm, ahogy mondata utolsó szavát ismételtem.
- Szerencsétlenke – mondta lazán, majd a becsekkolástól elválasztó kapu előtt megállt és elengedte a bőröndöm fogantyúját.
- Biztos ne menjek veled?
- Ne – válaszoltam fáradtan.
- Tuti, hogy nem lenne kényelmesebb magángéppel menni? – kérdezősködött tovább.
- Nem oly mindegy, hogy egyedül tanulok, vagy úgy, hogy a mellettem ülő alszik? – kérdeztem vissza zsigerből. Lew elmosolyodott, majd minden kérdés nélkül szorosan megölelt.
- Tudom, hogy utálod, amikor ezt csinálom, de te is tudod, hogy nem akarom, hogy bármi bajod essen – suttogta a hajamba. Elmosolyodtam az aranyosságán, majd közel bújtam hozzá.

Miután Lewistól elbúcsúztam már mentem is becsekkolni. Aztán jött a hosszú várakozás, amit okosan tanulásra használtam. Ahogy az anyag nehezedik, úgy leszek egyre elfoglaltabb egyéb dolgokkal, így amikor csak lehetőségem van előveszem a vastag, mélybordó mappám és az elméletet tanulmányozom, vagy éppen a kötelező olvasmányokon próbálom átrágni magam.

Alig tudatosult bennem a mechanika csodálatos világának egy újabb rejtelme, a hangosban már be is mondták, hogy itt az ideje a B7-es kapuhoz másznom. Összepakoltam a papírjaim, visszacsúsztattam őket a hátizsákomba, majd megindultam a jó irányba.

Texasba hosszú repülő út után egy igen csak kellemetlen fejfájással érkeztem és le is vontam a tanulságot: nem jó ötlet hat órán át felváltva nehéz nyelvezetű könyvet olvasni és tanulni. Nem, mintha a Monacoba menő járaton nem ugyanezt tettem volna.

A reptér hatalmas aulájában Brittany már várt rám, és már első látásra ki is szúrtam, így hamar egymásra találtunk a tömegben.
- Annyira hiányoztál, te kis szülinapos állat - ölelt meg barátnőm, mire én bőröndöt és mindent eldobva visszaöleltem.
- Te is nekem, te szerencsétlen – mondtam mosolyogva. – De indulhatunk? Hihetetlenül éhes vagyok – jelentettem ki, mire a hasam egyetértően meg is kordult.

Ahogy beérkeztünk Brittany lakásának nappalijába a lányból azonnal olyan kérdéssorozat szakadt ki, amilyet még senkitől nem hallottam. Kár, hogy az érdeklődése az esküvő felé irányult.
- Na? – húzta fel a szemöldökét.
- Brit, el kell mondanom valamit – haraptam be az ajkam idegesen.
- Jó, jó, de előbb válaszolj.
Természetesen túl lágyszívű voltam ahhoz, hogy nemet mondjak a könyörgő szemének. Hiszen már oviban együtt „szerveztük" az esküvőinket.
- Balatonlelle, a Hungaroring után a szünetben. Naplementekor, sok emberrel, a vacsora után pedig csökkentett létszámú afterparty, és még azon az estén elrepülnénk Tunéziára a nászútra. Magát az esküt a Balaton-parton tennénk, amikor a víz a naplementétől lilás színű, és a fő színek a lila és a fehér lennének – magyaráztam röviden.
- És miért feltételes időben mondtad az egészet?
- Azért, mert nem lesz esküvő.

All the love, Ch