Reason to stay ↠L. Hamilton↞

16.

Monaco

Csütörtök este Daniellel az oldalamon léptem ki a bokszutcából. Gyalog indultunk meg a háztömb felé, ahol konkrétan szomszédok voltunk.
- Halálra fogom unni magam – sóhajtottam nagyot. A hangom elnyomta a papucsunk csattogásának zaját, ami eddig visszhangzott az utcácskában. Daniel – reagálva az előbbi kijelentésemre – kérdő tekintettel pillantott le rám.
- Egyedül leszek a lakásban. Utálok egyedül lenni, egyszerűen nem tudok mit kezdeni magammal – csóváltam meg a fejem.
- Hívd át Lewist – mondta Dani a látszólag legegyszerűbb megoldást.
- Azt hiszi, hogy aznap este részeg voltam de mivel hazudtam neki konkrétan nem tudok a szemébe nézni – kezdtem tanulmányozni a körmeim, amik éppen királykék színben pompáztak és meg-megcsillantak a lámpák fényében.
- Ezen tovább kell lépned és az lenne a legjobb első lépés – érvelt Daniel okosan. Mély levegőt vettem majd elővettem a telefonom a világos színű farmersortom hátsózsebéből és megcsörgettem Lewist.
- Hali – köszöntem bele a telefonba, miután Lew fogadta a hívásom.
- Helló, Szépim – jött Lewis édeskés hangja a vonal másik végéről. Tudtam, hogy mosolyog és emiatt – bár akaratlanul - az én arcomra is fáradt vigyor ült ki.
- Azon gondolkodtam, hogy nincs-e kedved átugrani, megnézni egy filmet vagy valami – kezdtem el magyarázni. Mindeközben Daniel mellőlem biztatóan bólogatott és összefonva mutató- és középső ujját szurkolt. Meg persze jó szokásához híven elképesztő szélesen mosolygott, de ezt az ő esetében meg sem kell említeni.
- Viszek valami zabát majd hívlak, ha ott leszek – mondta Lew, majd egy gyors búcsú után bontottuk a vonalat.
- Na? – kérdezte Daniel, mikor a hívás után ugyanolyan nyugodtan mentem tovább.
- Hoz kaját is – mosolyodtam el ismét.
- Te lány, még mindig fülig szerelmesek vagytok egymásba – csóválta meg a fejét mosolyogva Daniel majd testvériesen átdobta a karját a vállam felett.
- Ritka szar nélküle, de amikor együtt voltunk akkor tök sokat bántottuk egymást.
- Te hülye vagy – állapította meg Daniel halál nyugodtan. – Minden kapcsolatban vannak konfliktusok és köztetek nem is volt túl sok az átlaghoz képest – magyarázta hevesen gesztikulálva.
- Akkor is hatalmasat csalódtam benne – mondtam ki a legegyszerűbb ellenérvet.
- Te is tudod, hogy ha nem bocsájtottál volna meg neki a lelked mélyén, akkor most nem beszélnénk erről.
A téma lezárása akkor következett, mikor elértük a liftet, ahova én bepattantam, Daniel pedig egy integetés után elindult a lépcsőház felé. Ez részben azért történt így, mert Dani mégiscsak egy szuperfitt sportoló, a másik oldalról viszont én a harmadikon „lakom", míg az ő apartmanja az elsőn van.

Éppen átvedlettem magam egy kényelmes pamutsortba és fehér spagettipántos trikóba amikor a telefonom várt csöngése helyett a csengő hangja ütötte meg a fülemet.
- Hogyhogy bejutottál? – engedtem be Lewist, aki egy Panera-s zacskóval és egy csokor virággal a kezében lépett be.
- Tavaly amikor itt voltam ellestem a kódot és bent volt a telefonom jegyzetében – magyarázta a dolgot majd egy kedves mosollyal az arcán a kezembe nyomta a csokor napraforgót. – Tudom, hogy nem kértél virágot de láttam egy virágost út közben.
- Köszönöm – nyögtem ki végül meglepetésemben. – Nézünk horrort? – kérdeztem miközben vázát kerestem a virágaimnak.
- Biztos vagy benne, hogy ez jó ötlet így estefelé? – húzta fel Lew a szemöldökét.
- Megleszek – vontam meg a vállam magabiztosan.
- Majd hozzám bújhatsz, ha úgy lesz.

Hát, mit ne mondjak az Anabelle 2 közben nem egyszer jött be Lewis jóslata. A végén konkrétan bebújtam a karjaiba és egy-egy jelenetnél a mellkasába temettem a fejem félelmemben.
- Látod, mondtam, hogy nem lesz ez így jó – csóválta meg a fejét Lewis nevetve. – De ma itt maradok veled.
- Nem fontos – vágtam rá azonnal.
- Nem tudnál aludni. Ha nem tudsz aludni nyűgös és hisztis leszel. Ezesetben mindenkit felbaszol agyilag magad körül. Viszont, ha itt alszok akkor nyugodtan léphetsz az álmok mezejére és a pénteki szabadedzéseken nem egy idegbeteg Jenny fog a kamerába nézni hanem egy boldog és friss – osztotta meg velem a gondolatmenetét, ami elég jól végig lett vezetve a kis buksijában.
- Oké, de nekem el ne kezdj vetkőzni – emeltem fel a mutatóujjam figyelmeztetésképpen.
- Gyere ide, te kis beszari – tárta szét a kezeit Lew ahogy a franciaágyon feküdt.

Másnap reggel bebizonyosodott, hogy Lewisnak igaza volt az alvási szükségleteimmel kapcsolatban.
- Rendeljek kaját? – kérdeztem Lewistól mikor felültem az ágyban és elkezdtem kikeveredni a lepedők fogságából.
- Ü-hüm – jött a meggyőző válasz Lew részéről. Vicces volt nézni ahogy az ágyban fekve próbálta rávenni önmagát arra, hogy itt az ideje kikelni. Mindennek ellenére egyre jobban belesimult a párnába. Göndör tincsei most még a szokásosnál is őrültebbek voltak, néhány a fejére lapult míg mások égnek álltak. Végül a gondolatmenetem lezárásaképp megcsóváltam a fejem és már tárcsáztam is egy kiszállítást vállaló éttermet.
- Mész a fürdőbe? – emelte rám Lew a hatalmas fekete szemeit. Esküszöm, őrületbe fog kergetni, ha így folytatjuk.
- Aha – mondtam artikulálatlanul majd bevonultam a fürdőszobába.

Nem kevés furcsa pillantást kaptam mikor Lewisszal együtt vonultam be a Ferrari boksz hátsó részébe. Persze annyi eszem volt, hogy bármennyire is imádom Lewist kocsi közelébe nem engedtem.
- Siessünk, igen csak nemkívánatos személy vagyok – suttogta Lew a fülembe. Bólintottam, majd – az újságírók előtt fenntartva az illúziót, hogy továbbra is boldog pár vagyunk – megfogtam Lewis kezét és behúztam az irodába, ahova az én nevem volt kiírva. Mintha annyi dolgom lenne itt, komolyan.
- Amúgy a lakással mit kezdünk? – kérdeztem, ahogy a fiókomban kutattam.
- Ezt még ráérünk megbeszélni – mosolyodott el Lew.
- Megvan – jelentettem ki, majd előhúztam a fiókból a Polaroidok című könyvet. – Lehet, hogy lesz benne firka itt-ott, vagy egy két random lap esetleg általam írt – tettem az utolsó szót idézőjelbe, ahogy a levegőben hadonásztam – vers.
- Majd ignorálom őket – vonta meg Lew a vállát. – Ebédnél találkozunk? – állt meg az ajtóban, mielőtt kilépett volna rajta. Mosolyogva bólintottam egyet majd hátra dőltem a vörös székemben, ami a hatalmas fehér íróasztal mögött kapott helyet. Mellettem a polcra szépen sorba fel voltak pakolva az idősebb és a most aktív pilóták könyvei, tökéletes ábécé szerinti rendben. Végigsimítottam a könyvek gerincén, majd megakadt a tekintetem egy fekete borítású könyvön. Lewis Hamilton: Az én történetem.
- Nem is tudtam, hogy írt egy könyvet – dünnyögtem ahogy lekaptam a kiadványt a polcról. A borítóról a 9 évvel ezelőtti Lewis mosolygott rám az akkori katonásra nyírt hajával, amin akaratlanul is felnevettem. Ésszerű lett volna az első fejezettől kezdeni az olvasást, ennek ellenére én egyből a képekhez ugrottam. Vicces volt a tizenéves éves Lewist látni, ahogy épp David Coultharddal áll egy gokart mellett abban az évben, mikor én megszülettem.

- Rozi, Lewis ke... - nyitott be az irodába Fred. Mosolyogva néztem fel a könyvből, melyet a másfél órás edzés alatt félig ki is végeztem. – keres – fejezete be a megkezdett mondatát. Hálásan elmosolyodtam, behajtottam a lap sarkát, hogy tudjam honnan kell folytatnom az olvasást. Kiléptem a bokszból és már éreztem is a bőrömön az erős Monacói napsugarak égetését.
- Na, büszke vagy rám? – pillantott le rám Lew, mire csak egy összezavarodott pillantást kapott válaszul. – Én nyertem az edzést, tudod – próbált emlékeztetni arra, amiről teljes egészében lemaradtam.
- Nem figyeltem, kaptam egy kis... papírmunkát – ferdítettem el az igazságot.
- Mit bíztak rád? – kíváncsiskodott Lew.
- Utána kellett olvasnom egy-két dolognak – vontam meg a vállam. Ez - végülis - nem volt akkora hazugság.
- Esteban szerint a Red Bull-nál kéne ennünk, hátha a víz közelében nem kapunk hőgutát – mondta Lew, mire én egyetértően bólintottam egyet.
- Egyébként igen, büszke vagyok rád – mosolyodtam el.
- Ezt hogy érted?
- Úgy általánosságban. Sokat elértél – jelentettem ki a nyilvánvalót mire Lewis megfogta a kezem.

All the love, Ch