Reason to stay ↠L. Hamilton↞

08.

Bahrein

Szombat reggel hatalmas mosollyal az arcomon konstatáltam, hogy hosszú napok óta először maradt el a rémálmom.
- Helló, szombat! – ültem fel az ágyban, majd egy óriási ásítás után körbe néztem a szobán. Ugyanolyan rendetlen és kesze-kusza volt, mint az összes hotelszoba, ahol huzamosabb ideig tartózkodtunk Lewisszal.
- Baba, még ráérünk, nem akarsz hozzám bújni? – nyögte Lew a szemét dörzsölve, arcán egy bujkáló félmosollyal.
- Baba – ízlelgettem a szót a számon.
- Te Baba, én Apuci – húzott volna magához, de akkor... na, akkor csattant az arcán egy pofon. – Nem kellett volna, ugye? – húzta fel Lew félve a szemöldökét.
- Csak azért, mert korban az apám lehetnél, még nem fogok belemenni egy hímsoviniszta-alapú viszonyba, ami csakis az erőszakos szexuális kontaktusra épül – osztottam ki őt csípőből, majd mielőtt elfoglaltam volna a fürdőt, be is intettem Lewisnak.
- Nagyon hisztis vagy ma, Szépim – kiáltotta, mire idegesen becsaptam a fürdőajtót.
- Ezért nem akartam olyan sokáig ezt az egészet – gondoltam, mire akaratlanul is lecseppent egy-két könnyem a hideg, fehér csempével borított padlóra.

A reggeli zuhany után valamennyivel jobb lett a kedvem, de az étkezőbe Lewis nélkül mentem le. Ahogy egyedül léptem be a hatalmas terembe, azonnal megéreztem magamon a barátaim furcsálló pillantását. Gyorsan szereztem magamnak egy – a szokásosnál jóval erősebb – kávét, majd a gőzölgő csészével a kezemben foglaltam helyet Esti és Daniel között az asztalnál.
- Baj van, Kicsi? – küldött aggódó pillantást felém Ocon, mire szomorkásan lehajtottam a fejem.
- Ideges vagyok, semmi komoly – vontam meg a vállam.
- Gyere ide, te kis hiszti-bomba – tárta ki a kezeit Esteban. Apró mosollyal az arcomon adtam neki egy baráti ölelést, majd a székembe visszasüppedve nagyot kortyoltam a forró kávémból. A következő pillanatban Lewis dühösen foglalt helyet egy szomszédos széken. Innentől fogva – bár Daniel és Sebi folyamatosan próbáltak bevonni minket a beszélgetésbe – Lewisszal mindketten némán turkáltunk a reggeliben.
- Kicsi, kivigyelek ma a pályára? – kérdezte Esti, mire én egy mosolyt erőltetve magamra bólintottam.
- Felőlem indulhatunk – mondtam egy kis idő után. Esteban, megértve néma üzenetem felkapta a dzsekijét, majd megindult az ajtó irányába.

A pályára már kisírt szemekkel érkeztem. A hosszú autóút során minden bánatom megosztottam Estivel, aki bár tanácsot adni nem nagyon tudott, remek hallgatóságnak bizonyult. Lehajtott fejjel sétáltam a padockban, ügyelve arra, hogy a hajam eltakarja a kipirosodott arcomat.
- Tényleg nem kell teljesen a bokszig kísérned – mondtam halkan Estinek, aki ezzel mit sem törődve egészen a Ferrari vörös garázsáig eljött velem.
- Kicsi, ígérd meg, hogy jól leszel – mondta Esteban, ahogy a padock egy elrejtettebb szegletében végigsimított a karomon.
- Nem lesz semmi bajom – erőltettem magamra egy műmosolyt, majd beléptem a bokszba, ahol egy – a többitől távolabb lévő – székre ültem, majd elkezdtem nézni a harmadik szabadedzés előkészületeit. Próbáltam elterelni a gondolataimat Lewis felől, de ez olyannyira nem sikerült, hogy az egész edzést végig agyaltam, így nem túl sok maradt meg a versenyhétvége ezen részéből. Alig telt el öt perc a leintés után, Lewis már a hátsó ajtó felől robogott be a helységbe.
- Szépim, tudunk beszélni? – lépett oda hozzám, egyből a kezeimért nyúlva, mire én gondolkodás nélkül arrébb húzódtam. – Nem akarod megbeszélni? – hajtotta le fejét szomorúan Lew. Nagyot sóhajtva indultam meg egy rejtettebb privát szoba felé. Az ajtón belépve helyet foglaltam egy vörös puffon. Lewis rám vezette tekintetét, ami az én szemeimmel találkozva fokozatosan ellágyult.
- Mi a baj?
- Csak bekövetkezett az, amitől a legjobban féltem – vontam meg a vállam, tettetve, hogy annyira nem érdekel a dolog.
- Te is tudod, hogy reggel csak vicceltem – ült le mellém.
- De azt is tudhatnád, hogy sókáig ezért nem akartam ezt az egész kapcsolatot – küldtem felé egy roppant csúnya pillantást.
- Szépim, figyelj – vette kezébe az arcomat, ezzel elérve, hogy egyenesen a szemébe nézzek. –Tudod pontosan, hogy mennyire szerelmes vagyok beléd, ahogy azt is, hogy mindent megtennék érted. Úgyhogy csak mondd, hogy mit kell tennem, hogy boldog legyél – mondta, végig tartva a szemkontaktust.
- Csak ne vegyél úgy, mint biztos pontot, amivel bármit megcsinálhatsz, és amit bőröndként húzhatsz körbe a világban. Hagyd, hogy egy kicsit mindennap különleges legyen – magyaráztam hosszasan. – És legfőképp ne akard, hogy Apucinak hívjalak – tettem fel a pontot az i-re.
- Rendben – bólintott. Szemében csillogott az elhivatottság, ahogy a vakító lámpa fénye ráterült az arcára, megvilágítva annak vonásait. Ha nem ismerném, meg nem mondanám, hogy harminckét éves. De ha teljesen őszinte akarok lenni, nem is érdekel a kora.
- Szeretlek – suttogtam, ahogy a nyakába borultam.
- Akkor rendben vagyunk? – kérdezte. Óh, a kis naiv...
- Lassan a testtel fiatalúr. Messze nem vagyunk rendben, csak ez a hibácska meg lett beszélve, de még messze nincs kijavítva – néztem rá olyan felnőttesen, ahogy csak tudtam.
- Figyelj, olyan kicsi vagy, hogy nem tudlak komolyan venni, akármennyire is felnőtt vagy – mondta.
- Nem is vagyok olyan apró – vágtam be a hisztit azonnal.
- Dehogynem – mondta, majd nemes egyszerűséggel felkapott, majd mit sem törődve a kiabálásommal, egészen az étkezőig vitt.

Az időmérő utolsó másfél percében valószínűleg nem egy idegszálam pattant el. Mutató és középső ujjam túlságosan erősen csuriban tartva próbáltam bent tartani a „Menj már, Lew" ordítást minden erőmmel. De amikor Bottas behúzta a pole-t... na, azt az állatias és meglehetősen csalódott nyögést már nem bírtam visszatartani.
- Amúgy vicces, hogy téged jobban irritálnak az ilyenek, mint Lewist – súgta oda Jesse, aki időközben mellém ült a garázsban.
- Mert tudom, hogy meg tudja csinálni – húztam össze a szemeim. – Ráadásul ezen a pályán nagyon nem jó az az ív, amiről indul. Sebi jobban járt a harmadik hellyel – csóváltam meg a fejem.
- Össze vesztél Sebivel? – vágott értetlen arcot Jesse.
- Elmondom úgy, hogy értsd. Örülsz annak, ha Lewis nyer. De annak sokkal jobban, ha Max nyer, nem?
- Mindent értek – bólintott végül, bár arcán továbbra sem láttam a megvilágosodás egy szikráját sem. Legyintettem, majd miután megöleltem, összeszedtem a cuccaim, amit a nap során a garázs egy-egy pontján letettem, majd Lewis elé mentem az interjús szobákhoz.
- Minden rendben? – kérdeztem tőle, mikor egy csók után kicsit eltávolodtunk egymástól.
- Itt vagy velem. Innentől már nem lehet probléma – mondta, ahogy újabb puszit nyomott a számra.

Másnap reggel izgatottan tördeltem a kezeim a pálya felé vezető úton.
- Ennyire várod már a futamot? – pillantott felém Lew a volán mögül.
- Én nem csak megélem a dolgot. Én bazinagy F1 fan vagyok – suttogtam csillogó szemekkel. – Imádom az autót, imádom a gyorsaságot, imádom a közösséget. Ha lehetne, fognám az egész szériát és felraknám a kispolcomra, hogy mindig nézegethessem – osztottam meg vele a cuki is elképzeléseimet.
- Amúgy ilyenkor olyan kis cuki vagy – hajolt előre a hátsóülésről Daniel, akinek igazából szeretethiánya volt, így felajánlottuk, hogy a laza másfél órás útig boldogítjuk.
- Én az ilyen megszólalásokkal vigyáznék – nevettem el magam, Daniel pedig hasonlóan tett. Egyedül Lewis arca maradt érzelemmentes.
- Minden oké? – kérdeztem tőle, jóval komolyabban.
- Persze – mosolyodott el, majd – mivel pirosat kaptunk – felém hajolva nyomott egy puszit a homlokomra.
- Esküszöm, ha nem lennék híres, csinálnék egy blogot a cuki pillanataitokról – csóválta meg a fejét mosolyogva Daniel, majd visszadőlt az ülésébe.

Idegesen ültem a garázsban, arra várva, hogy a Mercedes rájöjjön, megint nem jött be a taktika, amit használtak. Rosszallóan csóváltam a fejem, ahogy a jobbnál jobb megoldások jutottak az eszembe a problémára.
- Ugye milyen rossz az, amikor valakit nem értesz? – kérdezte Jesse. Arcán mosoly virított, de szemeiből korántsem sugárzott a boldogság.
- Max...?
- Ki más lenne – nevetett fel kínjában. – Nem tudok vele mit kezdeni – hajtotta le a fejét, azt gondolva, hogy így majd nem látom, ahogy elmorzsol egy kósza könnycseppet.
- És Sebastian Vettel megnyeri a futamot! – kiáltotta a kommentátor, mire mindketten, problémáinkról megfeledkezve felugrottunk a székünkről, és már rohantunk is a pódium irányába.

All the love, Ch