Reason to stay ↠L. Hamilton↞

12.

Budapest

Hétfő reggel furcsa volt úgy ébredni, hogy nem Lewis védelmező karjai öleltek szorosan. Ösztönösen, megszokásból csendesen mocorogtam, majd mikor realizáltam a saját hülyeségem, nemes egyszerűséggel a homlokomra csaptam. Még mindig a fejemet csóválva hívtam fel a szobaszervízt, ahonnan mindössze a szokásos kapucsínómat rendeltem, sok cukorral, habosan. Amíg a kávémra vártam a Ferrari-s Messenger csoportban beszélgettem a már fentlévő csapattagokkal, leginkább unaloműzés miatt, de okos kislány lévén rákérdeztem, hogy akkor most nekem melyik konferenciákra kell mennem. A válasz egyszerű volt: csak a Barcelonai hétvége előtt kell kicsivel odarepülnöm, hogy szerdai és csütörtöki megbeszéléseken részt vehessek. Hiába éreztem nagyon idegennek az üzleti életet, rá kellett jönnöm, hogy az F1-ben a mechanika és megbeszélések együtt járnak.

Amint megérkezett a reggeli doppingom, kiültem a teraszra, ami a Duna lágyan ringatózó hullámaira nézett. Hiába volt még csak kora Május, a levegő hőmérséklete így, köntösben is bőven kellemesen hatott. Kora reggel lévén az utcán az emberek csak lézengtek: a legtöbben a reggeli futásukat teljesítették, vagy kutyát sétáltattak, de meglepően kevés volt az autó. Persze reggel fél hétkor ez teljesen érthető volt. Kávézgatás közben azon gondolkodtam, hogy mit kezdjek magammal egész nap, hiszen az eredeti tervek szerint esküvőt szervezni jöttem. Ezzel csak az a probléma, hogy jelenlegi állás szerint nincs, és nem is lesz esküvő. Ekkor akaratlanul is lesandítottam a bal gyűrűsujjamra, melyen – a hétvége történéseitől függetlenül – továbbra is ott csillogott az eljegyzési gyűrűm. Hirtelen ötlettől vezérelve írtam egy üzenet Lewisnak.

ME: A gyűrűvel mit kezdjek?

LEW: Tartsd meg, mindentől függetlenül a tied.

Éppen belekezdtem volna a vitába, amikor a telefonom, melyen éppen nagyban pötyögtem megcsörrent és a képernyőn Daniel neve kezdett el villogni. Összevont szemöldökkel fogadtam a hívását.
- Hali, itt vagyok az ajtód előtt, hogy összekapjalak, beengedsz? – hadarta, mintha az ausztrál akcentusa nem tette volna így is elég nehezen érthetővé a beszédét.
- Azonnal – mondtam, és bár nem szándékoztam így hangsúlyozni, hangomból sugárzott a meglepettség.
- Hogy érted, hogy összekapni engem? – nyitottam ajtót a magas ausztrálnak. Göndör tincsei Lewiséhoz hasonló módon össze-vissza meredeztek, mintha külön életet éltek volna.
- Beviszlek a VIP-ba, de ahhoz nem jöhetsz farmerben.
- Akkor nem megyek – jelentettem ki nemes egyszerűséggel.
- Amúgy is megsülnél hosszú gatyában, jót fog tenni az energiavisszanyerőrendszerednek egy kis hűtés – viccelődött, amit én a korai időpont lévén valahogy nem tudtam értékelni.
- Szóval azt mondod, hogy szoknyában kell mennem, különben ki fogok lógni a sok sznob picsa közül – vontam le a következtetést, mire Daniel – száz százalékosan átgondolva, amit mondtam -, bólintott egyet. Sóhajtozva és nyavalyogva túrtam elő a bőröndöm legmélyebb bugyrából egy fehér, combközépig érő szoknyát, és egy ehhez illő csipkés, fehér felsőt.
- Magassarkú – dirigált Daniel, miután megkóstolta a kávém, ami hab-bajuszt hagyott a szája felett.
- Ezt te sem gondoltad komolyan – néztem rá olyan rondán, mint ahogy talán még soha. Rám villantott egy jóval kedvesebb, viszont annál szigorúbb tekintetet, ami hatására kelletlenül előtúrtam egy bőrszínű magassarkút – persze nem kell plázamacska sarkakra gondolni, az egész maximum öt centis volt.
Végül a szörnyen nőies ruháim társaságában bevonultam a fürdőbe, ahol lezuhanyoztam, megmostam és megszárítottam a hajam, valamint – ha már úgy fogok kinézni, mint egy instagram ribanc – ki is sminkeltem magam valamennyire. Persze nem estem túlzásba, de megszokott no makeup-hoz képest ez is sok volt.
- Hol hagytad az apró olasz kis csajt? – kérdezte szórakozottan Daniel, mikor kiléptem a fürdőből.
- Visszasírom – vágtam rá. – De ezért meg fogsz hívni egy jegeskávéra, és számíts rá, hogy nem a legolcsóbbat fogom kérni – figyelmeztettem Danielt, mire ő nevetve bólintott.
- Még reggelizni is meghívlak, mert különben valami Pesti srác fog megpróbálni felszedni téged – viccelődött, ahogy beléptünk a liftbe.

- Elmegyünk a Donut Library-ba? – néztem fel Danielre, ahogy a kényelmetlen cipőmben vonultam Pest utcáin.
- Pillanat, körbe lesek, hogy nincs-e arrafelé semmi őrült fan vagy ilyesmi – hazudta szemrebbenés nélkül. Igazán tudhatta volna, hogy már ismerem eléggé ahhoz, hogy észreveszem amikor füllent. Furcsa tekintettel pillantottam rá, de – látva, hogy már el is indult nyomozni – nem tettem szóvá az észrevételem. Na, nem mintha annyi lehetőségem lett volna. Öt perc után már kicsit feltűnő lett, hogy Daniel nem hogy felém jönne, a feje (amit viszonylag könnyen nyomon tudtam követni, mert jóval magasabb volt, mint az átlag utcai ember) egyre távolodott, végül bement a kávézóba. Egyáltalán nem értettem a cselekedetét, sőt, az is átfutott az agyamon, hogy az évek alatt annyira felidegesítettem, hogy most itt akar hagyni Közép-Európában, tudva, hogy innen igen csak nehézkesen tudnék kikeveredni.

Végül Dani két jegeskávéval és egy rózsaszín, unikornis-szórással díszített fánkkal a kezében tért vissza, és legnagyobb szerencséjére az utóbbit nekem hozta.
- Mi tartott eddig, ember? – kérdeztem felháborodást színlelve.
- Tudod, eltartott egy ideig, míg a csaj rájött, hogy nem érti az angolom, és áttértünk mutogatásra. Aztán pedig jött az a komplikáció, hogy el kellett játszanom valahogy az unikornis-szórást. Az sem volt kis meló – magyarázta, mire én azonnal elképzeltem, ahogy Daniel rózsaszín tütüben, műsörénnyel és kicsi, szivárványos szarvval a fején ugrándozik, miközben idiótábbnál idiótább fejeket vág. Azonnal kiszakadt belőlem a világ leghangosabb, legfelszabadultabb és nem utolsó sorban legőszintébb nevetése, amire már nagyon szükségem volt az elmúlt hétvége gyötrődései után.

Az esemény maga pedig hihetetlen volt. A VIP-ból néztem, ahogy a belvárosi körbekerített mini-versenypályán a világ legszebb és leggyorsabb autói száguldoznak a gyönyörű házak között. Ráadásul a szurkolótábor is eszéletlen volt: nem is sejtettem volna, hogy ennyi ember kíváncsi lesz a dologra, a lelkesedésük pedig elsöprő volt. Mind Daniel, mind Valtteri fülig érő mosollyal kászálódtak ki a kocsikból, majd mentek nyilatkozni. Az pedig már csak ráadás volt, hogy a finn, az előző napi, azaz első versenygyőzelme lévén egy kicsi, de annál aranyosabb tortát kapott a magyar riporterektől.

Fáradtan estem be a hotelszobába. Amint a telefonom rácsatlakozott a szoba wifi-jére, egyből csiripelni kezdett, innen vettem észre, hogy valószínűleg egész nap ki volt kapcsolva a mobilnetem. Ledőltem a puha franciaágyra, majd belekezdtem az értesítések átböngészésébe. A Ferrari csoport felrobbant, mert felfedeztek egy F1-es meme oldalt, és halálra röhögték magukat a képéken, Lewis 6 képet küldött a kuytáiról, míg Jesse kétségbeesetten kért tőlem lelki vigaszt arra hivatkozva, hogy a Walking Dead-ben meghalt a kedvenc szereplője. Apró mosolyra húztam a számat, ahogy tudatosult bennem, hogy a Lewisszal való komoly kapcsolat hiányában sem áll meg az élet. 

All the love, Ch