A Szende Egoista

#2

Jungkook POV

  - Kookie, szívem, ideadnád a bazsalikomot, kérlek? - szól hozzám anya a tűzhely mellett ácsorogva, egyik keze a csípőjén, másik kezében pedig a fakanál, mellyel a készülő spagettialapot kevergeti.

  - Persze, anya - pattanok fel az egyik bárszékről, amin azelőtt ültem, majd kiveszem a konyhaszekrényből a kért fűszert, és odanyújtom anyának.

  - Na - mond először csak ennyit, majd kézfejével megtörli izzadt homlokát, arcából kitűri a nem odaillő tincseket, melyek megszöktek laza, tarkójánál billegő kontyából. - Akkor, én most elmegyek bevásárolni, nem lenne nagy kérés, ha befejeznéd a vacsorát? - Nagy szemekkel néz rám, mintha nem is az anyám, hanem a húgom lenne.

  - Hagyd csak, megoldom - mosolygom, majd átveszem kezéből a fakanalat, a telefonomon pedig elindítok egy lejátszási listát, amit külön nyárra állítottam össze; mániám lejátszási listákat rendelni az évszakokhoz és eseményekhez.

  Nem ez az első alkalom, hogy anya a tűzhely mellé állít, amikor ő nem ér rá; sokszor megtörténik az ilyesmi, de nem bánom, mert - nem túl férfias vonás ugyan, de - szeretek főzni.

  Később, miután a spagettit befejeztem, elmegyek a szobámba, ami a földszinten van. A házunk egyszintes, de elég nagy, simán el tudjuk veszíteni egymást a testvéreimmel.

  Igen, igen, a testvéreimmel.

Van egy bátyám, aki két évvel idősebb nálam, ő tavaly érettségizett, és idén kezdte az egyetemet, ami miatt el kellett költöznie a fővárosba, Szöulba; a hely viszont annyira megtetszett neki, hogy ténylegesen ott vett lakást, és otthagyta az előző albérletét, amit csak az iskola miatt tartott fent. Ennek hála, manapság alig látjuk a szüleimmel és a húgaimmal.

Az egyik húgom, Hea egy évvel fiatalabb nálam, és eléggé kiállhatatlan. Minden, amit tudok róla az az, hogy folyton a telefonján lóg, rengeteget hisztizik, alig beszélünk, és a legtöbb időt a környékbéli pasijával tölti, aki elmondása szerint az iskola "legjobb arca", de mivel jelen pillanatban nekem nincs barátnőm, ezért kétlem, hogy... Oké, csak vicceltem.

A másik húgom, Ni Neul, nos, ő nem igazán volt betervezve a szüleim jövőjébe. Tizenegy éves voltam, amikor ő belépett mindannyiunk életébe; most öt éves, és sokkal jobban szeretem, mint a másik két tesómat együtt... Általában én foglalkozom vele, ha anya el van havazva, szóval a kapcsolatunk is elég jó, ha azt nézzük. Tünemény, még csak aranyos dolgokat beszél, nem úgy, mint Hea, akinek csak a szar ömlik ki a száján.

  - Jeon Jeong Guk! - visít végig a lakáson kedvenc testvérem, majd az ajtót egy elegáns mozdulattal nekivágva a falnak beront a szobámba.

  - Mondjad - nézek fel rá az ágyamról hasalva unottan, számmal aprókat csámcsogva.

  - Volnál szíves az alsónadrágjaidat nem a fürdőszobapadlóra dobálni?! - Huh?

  - Ööö... - nézek magam elé zavartan, az időt gyorsan visszapörgetve magamban. - Volnál szíves nem kiszedni őket a szennyeskosárból...?

  - Elmondom anyának! - viharzik ki a bejáratból, de én felugrok és utánarohanok.

  - Hea, állj már le! - hátulról elkapom csuklóját, s erősen megszorítom, hogy ne tudjon elmenekülni. Ő csak megvető pillantásokkal néz le neki fájdalmat okozó végtagomra. - Megpróbálnál egyszer az életben normálisan viselkedni, és nem szégyent hozni magadra?! Szánalmas vagy, komolyan.

  - Úgyis le fognak cseszni! - sziszegi fogai közt egy kígyó módjára, majd éktelen sikoltozásba kezd, karját kirántva ujjaim közül: - Anya, anya, anya!

  - Nincs itthon. Hé, hallod, szerintem áthívhatnád a kurafi pasidat, élvezhetnétek egymás társaságát! Mármint, te hihetnéd azt, hogy miattad jött át, és nem amiatt, ami a lábad között van - mondom gúnyosan, majd visszavonulok a szobámba, gyönyörködve húgocskám felháborodott sikolyában.

  - Ő nem olyan! - veri magát nagyban a küszöbön állva.

  - Hát persze - vágom rá úgy, mintha egyetértenék, és természetes lenne, hogy a fiúk, akiket ő fog ki, nem a testi élvezetekre mennek.

  - Tényleg nem! De mit győzködlek, fogalmad sincs a szerelemről! - Azzal hátat fordít, és kimegy az ajtón.

  - Mert neked aztán van...

  A tökéletes testvéri viszony folytatása után továbbra sem lelek nyugalmat. A következő pillanatban egy nagy piros masnis buksi mászik a látókörömbe, ezért leteszem a telefonom, majd az én hatalmas szemű angyalkám rám mosolyog. Legalább egy normális testvérem van.

  - Mit szeretnél édesem, hm? - Felülök az ágyam szélére, majd felveszem az ölembe és hullámos fekete tincseivel kezdek játszadozni.

  - Jungkookie, éhes vagyok! - akaratoskodik aranyosan és kissé pöszén, hiszen most váltja az első két fogát.

  - Szeretnél spagettit? A bátyus csinálta. - Válaszul egy nagy bólintást kapok, hozzá egy angyali vigyorral, ezért megfogom a kezét és kikísérem a konyhába.

  Miután Ni Neul szétmázolta a spagettit és minimális mennyiséget vitt is be a szervezetébe, kiülünk a nappaliba a kanapéra egy tál pattogatott kukoricával, és úgy határozunk, hogy megnézzük a Scooby-Doo egyik teljes évadát. Ni Neul nagyon jól szórakozik rajta, és meglep a tény ugyan, de én is eléggé élvezem a nevetést, miközben egy szem vajas kukorica olvad szét a számban.

  - Ni-Ni, hahó, késő van nagyon - bökdösöm a kis arcát a mutatóujjammal, miután ő már legmélyebb álmát alussza. - Hajnali fél egy van... - motyogom én is fáradtan.

  Persze őt ez a legkevésbé sem érdekli, és nyálát csorgatva pihen tovább...

  Jó, akkor ezt az éjszakát is a kanapén töltöm, fejem a popcornos tálban, az egyik kezem pedig Ni Neul derekán.

  Méghogy nem tudom, mi az a szerelem! Hát ha ez nem az, akkor mi?