A Szende Egoista

#1

Jimin POV

  Edzés után a csapattársaimmal elmegyünk a környéki parkba péntek este hat óra lévén. A nap alacsonyabban jár az égen, már kezd eltűnni a felforrósodott aszfalttól izzó út melletti rövidke folyó víztükre mögött.
  - Hé, srácok - szólal meg Taehyung, az egyik haverom, egyben táncostársam is -, egyik nap elmehetnénk a tengerpartra! - Lelkendezve a nyolcfős csordánk elé fut.
  - Nem rossz ötlet - bólogatok tettetett elismeréssel. - Leszámítva, hogy még két héten át semmi szabadidőnk nem lesz a bajnokság miatt - folytatom flegmán, szemrehányóan, mire TaeTae lebiggyesztett ajakkal halad tovább a park felé némán, cipőjével az apró kavicsokat rugdosva. - Fiúk! - kiáltom pár másodperc múlva. - Nektek hétfőn délelőtt tizenegytől délután kettőig jó lenne az időpont? - érdeklődöm, hiszen én vagyok a csapatkapitány, aki szervezi az edzéseket, felszereléseket, gyűjti a tagsági díjat, és a többi fontos ügyet intézi.
  - Persze! - vágja rá Hoseok vigyorogva, de tudom, mire megy ki a játék. Ismerem...
  - A jövő hétfőn - hangsúlyozom ki a pontos időt.
  - Ja, akkor nem - dobja be a fapofát, én meg nem győzöm fogni a fejem folyton elsütött "viccén". "Azt nem mondtad, hogy melyik hétfőn..."
  - Kedden, ugyanez az idő? - tudakolom tőle és a többiektől, akik már kezdenek egyre jobban megvadulni a játszótéri játékok puszta látványától is. - Addig senki nem megy sehová, amíg meg nem beszéljük! - nevelem őket határozottan, erre mindegyikük ezerrel bólogatni kezd, én pedig eljátszom a szigorú csékát, felírom a dátumot a telefonom jegyzeteihez, majd csatakiáltással rohanok én is a többiek után a mérleghintákhoz.

  - Szasz' TaeTae - huppanok le barátomhoz az egyik kis fapadra, miután látom, hogy kissé szomorkás fejet vágva üldögél ott egymagában ahelyett, hogy velünk ökörködne, és rongálná a kisgyerekek játékait, mint minden valamire való tinédzser fiú.
  - Szia Jiminie. - Esküszöm, ő az egyetlen, aki így hívhat; a legjobb cimbim.
  - Valami baj van? - fonom keresztbe karjaim mellkasom előtt, s úgy alakítom Taehyung életének színdarabjában a "lelkiismeretes jóbarátot".
  - Az igazat megvallva, valami nem hagy nyugodni. - Itt felé biccentek, amolyan "ki vele" stílusban. - Hamupipőkéről miért esett le az az átkozott üvegcipellő, ha egyszer tökéletesen illett a lábára? - Ezt most nem... UGYE NEM.
  - Viszlát, Taehyung. - Azzal sietősen felkelek mellőle a padról, és teljesen lefárasztottan és agyhalottan köszönök el a többiektől, majd elindulok hazafelé.
  Szeretem Taet, de annyira veszélyes az agysejtjeimre, hogy korlátozott időt tudok csak vele tölteni, különben én is arra a sorsra jutok, mint ő, és majd ketten fogunk azon a padon őrlődni lényegtelen hülyeségek miatt.

  Otthon anya meleg vacsorával és szeretettel vár - csak vicceltem; nincs itthon senki, csak életem megrontója, az öcsém, Jihyun.
  - Anya hol van? - rontok be a szobájába egyből, üdvözlési formák nélkül, természetesen.
  - Elment két barátnőjével az osztálytalálkozóra - morogja nekem háttal, szemét le sem véve a számítógépe monitoráról.
  Értem. Tehát, a sárga földig issza magát két másik lotyóval, mialatt a jó ég tudja, kivel nem fekszik össze, majd reggel egy vadidegen taxisofőr hozza haza, mert a reggeli misén azt mondták neki, hogy meg kell segíteni másokat; aztán anya haszontalanul döglődik egy délutánon át, a következő nap pedig rimánkodik, hogy szar szülő, de nem érti, miért.
  Üdvözöllek titeket az életemben.
  Átmegyek a szomszéd szobába az emeleten, ami történetesen az enyém, és érzem, hogy rezeg a telefonom a zsebemben. Üzenetem jött Heitől.
  Heától.
  "Szia Jimin drága, nincs kedved átjönni? ;)"
  Talált, süllyedt, kedves. Nincs.
  "Úgy kezdted... Ne haragudj szívem, nem rég értem haza, és nagyon fáradt vagyok..." - pötyögöm neki gyorsan a választ.
  "De a szüleim nincsenek itthon... ;3"
  "Akkor zárd be az ajtót?"

  Nagyjából éjfél lehet, amikor félálomban egy vékonyka sikítást hallok az ablakom előtt, majd egy nagy reccsenést.
  Jaj, Jézuska, tudom, sokat viccelődöm veled, de majd karácsonykor gyere, kérlek!
  Összeszedem minden bátorságomat, és kinyitom az ablakomat, abban reménykedve, hogy egy Victoria's Secret modell érkezett a hátsókertbe isteni alászállásban, és csak arra vár, hogy a jóképű és sármos Park Jimin megmentse kegyeit.
  De persze csak egy ébenfekete hajú kölyköt találok, akinek valószínűleg egy ép bordája sem maradt.