A Szende Egoista

#20

Jungkook POV

  

  Jiminnel filmezni teljesen más volt, mint eddig bárkivel - nem mintha olyan sok emberrel folytattam volna ezt a tevékenységet.

  Jiminnel minden film jó lenne...

  - És kivel? - kérdezi komolyan, de szemében látom, hogy mosolyog.

  Ez nagyon mellbe vág. A könyvekben vagy filmekben, most közel húzott volna magához, és szenvedélyesen csókot váltottunk volna. De ez így eléggé... Illúzióromboló.

  - Hát, én... - hebegek zavaromban. - Nem is tudom. - Fejemet szomorúan lehajtva gyűrögetem a takaró alját, és minden figyelmemet annak szentelem, hogy minél előbb fel tudjam szakítani a varrást.

  - Ismerek pár helyes lányt a környékről - mellém csusszan az ágyon, a lepedőt összegyűrve magunk alatt. Combjaink összeérnek, és a bársonyos pokrócot leemeli fejemről, hogy ő is alábújhasson.

  - A-az jó...

  - Viccelek, te buta - vigyorogva közel hajol arcomhoz, ezzel arra kényszerítve engem, hogy eldőljek a matracon. Fölém kerekedik, és továbbra is zavarba ejtő közelségből figyeljük egymást. Szemei csillognak, próbálja elkapni a tekintetem. Amikor kicsit összeszedem a bátorságom, és ezt hagyom neki, ajkaimra hajol, és lágyan azt suttogja:

  - Velem szeretnél összejönni?

  Szerintem a kérdés hallatán kihagy párat a szívem. Teljesen letaglózva, elkerekedett szemekkel fürkészem tovább az arcát, próbálom leolvasni róla, hogy tényleg komolyan gondolja-e. És hogy én tényleg komolyan gondolom-e.

  Nagyokat pislogok rá, majd félénken, lehunyt szemekkel bólintok egy aprót.

  A következő dolog, amit észlelek csak annyi, hogy Jimin egyik karjával mellettem támaszkodik, a másikkal pedig finoman tincseim közé túr. Ajkait lágyan hozzátapasztja az enyéimhez, majd bebocsátást kér nyelvemhez. Először hezitálok, de végül hagyom, hogy teljesen ő irányítson, én pedig csak behódolok az érzésnek. Sajnos nem bírjuk sokáig levegővel, de az alhasamban érzett kellemes bizsergés és a szám, illetve térdeim remegése nem hagy alább.

  A pokrócot magunkra terítve lefekszik mellém, és finoman karjaiba húz.

  - Tetszett ez a film... - motyogom mosolyogva, még mindig a csók hatása alatt állva.

  - Remélem jelölik Oscarra - fülig érő szájjal nyom a fejem búbjára még egy apró puszit. 

  - Biztosan fogják.

  - Megnézzük még egyszer? - kérdezi felülve.

  - Jó ötlet.

  Odamászik a laptophoz, majd visszatekeri a filmet az elejére. Amint elkezdődik a bevezető rész, ő addigra ismét önelégülten derülve öleli át derekamat fél karjával, és szenvedélyesen csókolni kezd, egyik lábát az enyéim közé vezetve.

  Nagyjából negyed óra múlva rebbenünk szét, amikor Jimin telefonja hatalmas hangerővel kezd el szólni.

  - Ki az? - érdeklődöm, miután megnézte a folyamatosan vibráló kijelzőt.

  - A barátom, Taehyung - közli nyugodtan, majd visszateszi a még mindig csörgő telefont az éjjeliszekrénybe.

  Éppen közeledne újra ajkaim felé, de én mellkasánál fogva megállítom.

  - Neked van barátod? - köpöm ki fájdalmasan a szavakat.

  Ennyire talán még soha nem fájt semmi. Azt hittem, csak Heát hülyíti.

  De csak mert Heát mindenki hülyíti.

  - Mi? - Értetlenül mered rám, majd elneveti magát duzzogó és csalódott arcomon. - Butus - egy lágy puszit nyom az orromra -, Taehyung egy barátom - arcomat két keze közé fogja. - Csak nem féltékeny vagy? - Diadalittas mosoly kúszik ajkaira.

  - Nem... Csak... Ahj, Jimin! - nyüszítek fel. - Én úgy megijedtem!

  Hosszú órák telnek el úgy, hogy igazából semmit nem csinálunk, csak élvezzük egymás... Társaságát. Olyan volt ez a délután, mintha ma akartam volna bepótolni azt a csókmennyiséget, amit az évek során kellett volna meglépnem.

  Amikor elbúcsúzunk, én vidám zenékre ballagok haza, a nap narancsos-rózsaszínes fényében fürdőzve. Örömömet lelem mindenben; a madarak csiripelésében, a lágy szellőben, a kihalt utcákban.

  Otthon dúdolgatva segítek anyának a vacsora elkészítésében, aki furcsállja is ezt a dolgot, de nem kérdez rá, mert tudja, hogy még a végén elrontaná a pillanatot. Ni Neullel játszom a nappaliban a plüssállataival, amikor apa a munkából hazaérve megáll a boltívnél, és komoly pillantást vet rám. Húgommal egyből abbahagyjuk a játékot, és némán ráemeljük tekintetünk.

  - Nem tettek feljelentést. - Csak ennyit mond, mégis hatalmas kő esik le a szívemről. Apa elhint egy halvány mosolyt, ami igenis nagy szó a részéről.

  Éjfél körül jár az idő, mire elvégzek minden teendőmmel. Elmosogatok a konyhában, lepakolom az étkezőasztalt vacsora után, lefektetem aludni Ninit, és én magam is lezuhanyzom. Kissé álmosan, de továbbra is határtalan boldogsággal vetem bele magam az ágyba.

  Fogalmam sincs, milyen, amikor az embernek barátja van - erről elmélkedem, amikor egy üzenetem érkezik.

  "Aludj jól. Én veled álmodom. ♥"

  De azt hiszem...

  Valami ilyesmi lehet.