A Szende Egoista

#24

Jungkook POV

  Miután igencsak sajátos módon elfogyasztottuk a fánkot - mialatt Jimin fantasy gofrijának ízére gondoltunk -, felmegyünk a szobájába, és leheveredünk az ágyára. A plafont bámulva elmélkedünk, hogy mit kezdjünk a nap további részével.

  - Próbálhatnánk a bajnokságra, amin az egyesületi címetek múlik - vetem fel "lazán" az ötletet. Eddig azt gondoltam, hogy Jiminnek ez a verseny mindennél fontosabb, de most kezdem azt hinni, hogy jelentéktelenné vált számára.

  - Nos, igen... Összevesztem a többiekkel - néz rám komolyan.

  - Tessék? - Egyből felugrom az ágyon, és ijedten meredek rá. - Na ne! Erre most nincs idő! Fejezzétek be a cicaharcot, és gyakoroljatok éjt nappallá téve, mert ezen múlik a csapat jövője! 

  De ahelyett, hogy hevesen bólogatni kezdene, és a telefonja után nyúlna, csak egy szomorú mosollyal jutalmaz.

  - Aranyos, hogy így aggódsz.

  Látva, hogy mennyire rosszul érinti a dolog, inkább nem feszegetem tovább a témát; csak együtt érzően visszafekszem mellé, és fejem mellkasára hajtom. Hallgatom szívverését, amint az ismét a normális tempóra áll be.

  - Mit szeretnél csinálni? - Ujjaival tincseim közé túr, és játszadozni kezd velük.

  - Csak... Maradjunk így egy kicsit.

Álmosan nyújtózkodom egyet, majd egyik lábamat átvetem csípőjén, és így pihenek tovább.

  Egy éve - sőt, egy hónapja -, még csak nem is gondoltam volna, hogy fiúval fogok járni. Egy hónapja el sem tudtam volna képzelni, hogy ez valaha is megtörténhet. Nem, nem azért, mert ez nem természetes dolog vagy ilyesmi; nagyon is az, hiszen szerelem, ugyanúgy, mintha egy fiú és egy lány közt lenne. De mégis, akárki mondjon akármit, nem könnyű melegnek lenni. Nem amiatt, mert én nem tudom feldolgozni, vagy ez nekem ekkora lelki trauma, egyszerűen csak a társadalom miatt. Hiába próbál az ember nem foglalkozni mások véleményével, akkor sem egyszerű állni azokat a megvető pillantásokat, amiket ránk szegeznek.

De ez az egész mégiscsak egyszerűbb, ha az embert támogatják azok, akik sokat jelentenek neki. Barátok híján, a szüleimre kéne számítanom, de... 

  - Támadt egy ötletem! - Azzal gyorsan felpattan alólam, mire én is megugrom, és kidobál néhány ruhát a szekrényéből. - Öltözz fel!

  Azt teszem, amit kér, és felveszem az egyik fehér pólóját és farmernadrágját. Kicsit beletúrok a hajamba, hogy ne álljon úgy fel néhány kósza szál, majd lemegyünk a földszintre, felhúzzuk a cipőnket, és szépen elsétálunk a buszmegállóig, ahol megvárjuk a legközelebbi járatot.

  - Öhm, Jimin... - motyogom kicsit hisztisen a nagy meleg miatt. - Hová megyünk?

  Nyugtatóan megfogja kezeimet, és magunk közt kezdi el ringatni.

  - Majd meglátod.

  Később, immár a buszon ülve, egy ismerős környékre érünk. Egy épület előtt leszállunk, ami még kiesik a belvárosból. Amikor beérünk a lépcsőházba, és beszállunk a liftbe, akkor tudatosul bennem, hogy a próbateremhez megyünk. A helyiségbe belépve Jimin vigyorogni kezd, majd a telefonját rákapcsolja a hangosítóra, és berak egy számot. Ismerősen cseng, lehet, hallottam már, de nem vagyok benne biztos.

  Jimin a tükörrel szemben kezd el táncolni, majd fülig érő szájjal felém fordul:

  - Táncoljunk!

  Néhány lépéssel közelebb jön hozzám, és felém nyújtja egyik karját. Kézfejem bizonytalanul az övébe helyezem, mire ő hirtelen elránt, vissza a tükör elé. Mögém áll, derekamnál fogva vezet, és mutatja meg a lépéseket.

  Két óra táncolás után, ziháltan csúszok le a fal mentén, a laminált padlóra.

  Jimin egy másfél literes ásványvizes palackot nyom a kezembe, amelyből ő az előbb ivott, majd ledől mellém, és fejét az ölembe hajtja.

  - Szeretnék még táncórákat venni...

(Zárójeles tartalom//Megjegyzés: sajnálom, hogy ilyen régóta nem volt rész, de nem voltam itthon, illetve internet közelben sem, szóval, ha előre meg is írtam volna a részeket - amit ugyebár nem tettem xd -, akkor sem tudtam volna közzétenni őket. Kiengesztelésül viszont egy kisebb-nagyobb projekt várható a következő részben! /Gondoltam, leírom ezeket, csak hogy tisztában legyetek vele, nem mintha bárki is reagálna rá xD/)