A Szende Egoista

#9

Jimin POV

  Eltelt egy pár nap az ominózus délután óta, és én minden feles energiámat arra áldoztam, hogy Hea után futkossak. Már mindent próbáltam. Hívogattam, írtam neki, felcsengettem, követtem a kis közértben, a plázában, zaklattam a barátnőit... De hiába.

  A mai nap viszont úgy döntöttem, hogy ismét megpróbálok bejutni a házukba. Jó, ez elég bérgyilkososan hangzik, de hát, mit tud tenni az ember, ha egyszer nem jön be az élet?

  Sebes léptekkel rohanok Heához, de útközben elkap valami idegen érzés; mintha enyhe gyomoridegem lenne a gondolattól, hogy átugrom hozzá. De miért? Lehet, hogy nem is Hea miatt van? És tudat alatt miért aggódom, hogy mi van, ha ő nem lesz otthon? - Ezekkel a kérdésekkel a fejemben cikázva csengetek, a verandán ácsorogva.

  - Áh, Shinya, gye... - nyit ajtót szinte azonnal Hea anyukája, de amint megpillant arcáról lefagy a vigyor, s csak egy erőltetett, kedvesnek szánt grimasz húzódik fel ajkaira -, re... Jimin! Szervusz! Heához jöttél? Kerülj beljebb!

  - Köszönöm, Jeon-yang - mondom bájosan, majd az asszonyt gyorsan kikerülve csörtetek Hea szobája felé.

  De valami nagyon nincs rendben. Elmegyek Kook csukott ajtaja előtt, melynek két oldalán bőröndök és utazótáskák hevernek, de nem csak nála, hanem a húga szobájánál is. Mi folyik itt? Elutaznak? Családi nyaralás? De akkor az egész házban szétdobált ruháknak és csomagoknak kéne lenniük.

  Hea ajtaja nyitva áll, így veszem a bátorságot, és finoman kopogva az ajtófélfán, benézek. Csak a lány ágynemű nélküli kovácsoltvas franciaágya néz rám szomorkodva, az asztala üres, csak pár darab szórólap van hanyagul levágva rá. Közelebb lépek és elolvasom a színes brosúrákat.

  - Nevelőtábor? - suttogom magam elé hitetlenkedve, de egy kéz dühösen kitépi a kezemből a prospektusokat.

  - Semmi közöd hozzá! - sipákolja, de hangja sokkal inkább szomorú, mintsem dühös. Összeszedem minden türelmem, és a lehető legkedvesebb módon próbálok szóba elegyedni vele.

  - Szia Hea! Nincs kedved kibékülni? - Oké, tudom. Ez elég taplón jött ki... De csak úgy kicsúszott, nem én akartam ezt!

  Jesszus. Lehet, hogy skizofrén vagyok?

  - Hogy lehetsz ennyire bunkó?! - sziszegi fogai közt, nekem pedig sikerül teljesen elszégyellnem magam. Igaza van. Nem veszem komolyan.

  - Nézd, Hea, biztos vagyok benne, hogy most nagyon haragszol rám. Megértem, ha nem akarsz beszélni velem egy kis ideig... De szeretném, ha tudnád, hogy sokat jelentesz nekem. - Életem legnagyobb hazugsága. Vezethetnék egy listát, hogy milyen ocsmányságokat tettem, illetve mondtam eddig azért, hogy enyém legyen valaki.

  Büszke lehetsz magadra, Jimin.

  - Hé, Hea, nálad van a... - torpan meg az ajtóban egy ismerős hang hordozója. Csillogó szemekkel fordulok hátra, bár tudom, a kérdés nem nekem lett intézve. Örülök, hogy láthatom. - Hello Jimin.

  - Szia - mosolygok végre őszintén. Ő vizes hajjal álldogál a bejáratban, sarkán billeg, és látszólag kissé meg van zavarodva. Felfújt pofival a földet kezdi tanulmányozni, én pedig elkalandozom egész alakján, de az idillből Hea szakít ki minket.

  - IGEN?! Még ma kinyögöd?!

  - Igen, még ma kinyögöm - utánozza fivére hevesen a húgát, karjait mellkasa előtt összefonják mind a ketten, és úgy tűnik, egy órákig tartó veszekedésnek lehetek most szem- és fültanúja.