A Szende Egoista

#5

Jimin POV

  - És ott álltam, mint egy idióta - mesélem a történteket hevesen bólogatva Taehyungnak, aki csak tátott szájjal és roppant értelmes tekintettel bámul rám.

  - Szóval, akkor szabad a húga? - mond csak végül ennyit.

  - Taehyung! - teremtem le rosszallóan, ő pedig letörli a vigyort a képéről, majd gondolkozni kezd.

  - Ez a srác tuti meleg - jelenti ki nemes egyszerűséggel, én pedig nagyokat pislogok rá.

  - Miből gondolod?

  - Ember - kezd bele hosszasnak ígérkező érvelésébe, majd az alattunk lévő takarót az ölébe gyűri -, nyári szünet van, ez meg úgy pátyolgatja a kishúgát, mintha a saját örökbefogadott gyereke lenne, plusz, én ha odaadok valakinek egy esernyőt, akkor nem kezdem el simogatni... - Ott a pont. Mondjuk, nem mintha bántam volna, vagy ilyesmi, csak...

  De, bántam. Majdnem belepusztultam. Undorító volt.

  - És, akkor most végül is kit fogsz tolni? - dől hátra az ágyán Taehyung, én pedig nagyot sóhajtok. Jogos a kérdés.

  - Semmi esélyem arra, hogy visszakapjam, igaz? - nézek fájdalmasan a plafonra.

  - Ami azt illeti, de. De legközelebb csak a nászéjszakátokon döntheted meg. - Nos, igen, ez a válasz annyira nem nyerte el a tetszésem.

  - Oké, akkor a dögös kaliforniai cserediák? - húzom ajkaimat perverz vigyorra.

  - Áh, utána már az összes csaj azt hinné, hogy a nyugati bigékre buksz, ergo nem dobhatnád be magad a többieknél. Szerintem szüneteltetned kéne a dolgaidat, mert ha Hea meglátná, hogy összeszűröd valakivel a levet, akkor tuti szólna a langyi bátyusának, aki hozzád érne, és te is bebuzulnál. - Taehyung halál nyugodtan nyújtózkodik egy sort, majd a fal felé fordul és lehunyja szemeit.

  Ránézek az éjjeliszekrényen lévő digitális óra kijelzőjére. 16:23.

  - Vissza kéne vinnem neki az esernyőt, még ma. Tegnap nem igazán volt rá lehetőségem - suttogom, hogy tekintettel legyek TaeTae pihenési szándékára.

  - Vidd. Később találkozunk.

  Igen, persze. Taehyung az öt órás edzésre gondolt, amire úgy volt, hogy együtt megyünk, de így kétlem, hogy lesz belőle bármi is. Lebattyogok a földszintre, majd elköszönök az anyukájától, felveszem a cipőmet, és elindulok hazafelé.

  Aránylag gyorsan szedem a lépteimet, így nagyjából öt perc alatt hazaérek, ahol épp hogy belépek az ajtón, felkapom a cipősszekrényről a fekete esernyőt, és már otthon sem vagyok.

  - Jimin! - hallok egy ismerős kiáltást a házból. Nocsak, hazakeveredett a vénlány?

  - Ha? - válaszolok flegmán, jelezve, hogy más dolgom is van az ő hülyeségeinek hallgatásán kívül.

  - Úgy örülök, hogy látlak! - ugrik a nyakamba kissé feszélyezve, de én nem ölelek vissza; nem is tudom, mit várt.

  - Hát igen, nálad ez nem minden napos - mondom gúnyosan, majd hátat fordítok, és szinte futva rohanok át a szomszéd utcába az esernyővel.

  Az ajkaimat rágva lépek fel a verandára, majd finoman bekopogok az ajtón. Egy copfos, mosolygós nővel találom szemben magam, amikor kinyílik a bejárat.