When you go (Camren) / Befejezett /

8.

Lauren szemszöge:

"Az isten szerelmére Lauren! Nem vallhatsz szerelmet miközben totálisan összezavarsz és utána nem csinálhatsz úgy, mintha nem érnék semmit. Nem dobhatsz csak úgy el Lauren!" futott utánam Camila.

"Nem kellett volna megismerjük egymást." Kezdtem el sírni. 

Nem akartam ezt kimondani, sőt egyáltalán nem így gondoltam. 

"Lauren kérlek ne mondj ilyeneket. Beszéljük meg."  mondta szomorúan és látszott rajta, hogy próbál nem sírni. Álltunk és bámultunk egymás szemébe, éreztem, hogy meg fogok törni, de erősnek kellett maradnom.

"Nem megy Camz, sajnálom. " suttogtam könnyekkel a szememben. 

El akartam rohanni előle és az érzéseim elől,  de Camila újra visszahúzott.

"A francba is már, Lauren! Én is szeretlek! " Kiáltotta sírva. "Én is szeretlek..." ismételte el halkan, majd egy gyors mozdulattal összetapasztotta szánkat.

Erősen megcsókolt, mintha bocsánatot kért volna, éreztem azt a sok érzelmet abban a csókban. Az egész testem beleremegett, meglepett, ugyanakkor majd kiugrott a szívem az örömtől. Camila nem akarta elmélyíteni, ezért elhúzódott. Homlokunkat egymásnak dőltve álltunk, közben a könnyeimet törölgette ujjaival, mire akaratlanul is elmosolyodtam.  Megragadta a kezem és húzni kezdett az udvar fele.

"Camila, mit csinálsz?" kérdeztem meglepetten a hirtelen mozdulatától.

"Beszélni akarok veled. Már mondtam." 

Kiértünk az udvarra, majd egy padhoz húzott. Leültünk, de egyikőnk sem szólt semmit. A kezemet még mindig szorította, majd lassan a fejét felém fordította és szomorúan rám mosolygott.

"Komolyan gondoltad az előbbit? Miért nem mondtál semmit akkor este? Miért hagytál elmenni, Camila? " kérdeztem összetörve és megszakítottam a szemkontaktust.

Camila egy mély levegőt vett, majd belekezdett...

"Lauren, nekem te vagy az első. Soha életemben nem voltam még szerelmes. Persze voltak ezek az 'Istenem, de jól néz ki, beleestem.' , vagy ezek a tinikori 'szerelmek'... " rajzolt idézőjeleket a levegőbe.   "...de úgy igazán soha nem szerettem senkit. Megijesztettek az érzelmek, de az volt a legrosszabb, hogy ezt egy lány váltotta ki belőlem, érted? Te legalább tisztában vagy az identitásoddal, de én eddig abban a hitben éltem, hogy száz százalékig heteró vagyok. Aztán jöttél te és minden a feje tetejére állt. " nézett a padon pihenő összekulcsolt kezeinkre. 
"Soha nem gondoltam volna Lauren, hogy fogok ennyire szeretni valakit, mint téged. Egyszerűen csak megleptél, nagyon. Lefagytam. " vont vállat, és  még mindig tekintete lefele irányult, mire szorítottam egyet a kezén. 
"Nem akartam ezt tenni veled, Lauren. Tényleg nem.  Te vagy az, akinek soha nem okoznék fájdalmat, de megtettem. Sajnálom."

"Hé, ne sajnálj semmit!"próbáltam kedvesen vigasztalni. "Nem kellett volna úgy elrohannom. Érett ember módjára kellett volna viselkednem és megbeszélni a dolgokat."

"Nehogy már magadat hibáztatnád. Tényleg ne tedd. Tudod  te is jól, hogy én voltam kettőnk közöl, aki hülyeséget csinált... " mondta sajnálattal tele.
"És ezután azért nem kerestelek, mert azt hittem, hogy megutáltál. Arra gondoltam, hogy talán már semmi kedved nem lesz hozzám, mert tudtam, hogy megbántottalak. Egyszerűen féltem szembesülni azzal a ténnyel, hogy elveszíthettelek... Annyira sajnálom Lauren. "

"Soha nem tudnálak megutálni. Soha." 

Elengedtem a kezét és megfogtam az arcát. Lassan hajoltam közelebb hozzá. Mikor már csak egy apró rés szakított el minket egymástól, Camila kinyitotta a szemét és hátrább húzódott, mire én kérdőn néztem rá.