When you go (Camren) / Befejezett /

2.

Reggel a telefonom csörgésére ébredtem. Dinah volt az. Túlságosan álmos voltam, hogy felvegyem a telefont, de végül nagy' nehezen feltápászkodtam. 

"Reggel nyolc van, a francba már, nem tudtál volna később hívni? Jól tudod, hogy nem vagyok ez a koránkelő típus." -hordtam le idegesen a barátnőmet.

"Jó Mila, nyugi. Ennyitől nem dől össze a világ." -morogta a telefonba -"Amúgy meg azért hívtalak, hogy akkor ma átmehetek? Vagyis szerinted anyukád haragszik rám? Egyáltalán tudja, hogy velem voltál? 

"Hát őszintén nem tudom, és nem is érdekel. Anyáék ma nem lesznek itthon, úgyhogy jöhetsz. Gondolom sejti egyébként, hogy veled voltam, de a legjobb barátnőm vagy... nem tilthat el tőled!"

"Nyugodj meg, nem fog. Akkor ma átmegyek és kitaláljuk mi lesz. Háromkor ott vagyok. Puszi." -köszönt el tőlem, én meg idegesen belefúrtam fejem a párnámba.

Nem tudtam elképzelni, hogy mi lenne velem, ha még Dinaht is eltiltják tőlem. Annyira elcsesztem mindent. Nem kellett volna belerángatnom az egészbe, és nem kellene ekkora megfelelési kényszerem legyen. 

Eltelt a délelőtt, leginkább azzal, hogy harcoltam a bűntudatommal, aki egy percre sem hagyott magamra. Egykor felmentem a szobámban és próbáltam a gitározásba merülni, ugyancsak kevés sikerrel. 
Három előtt összeszedtem magam, ettem és felvettem valami kényelmes cuccot. Pont mire végeztem Dinah csengetett az ajtón.  Mintha a lábaimra egy-egy ötven kilós súly lett volna akasztva, úgy kullogtam le a lépcsőn és kinyitottam a bejárati ajtót. Barátnőm nagy mosollyal állt előttem kezében egy chipset szorongatva. 

"Szia!"  -kiáltotta és ugrott a nyakamba, mire mindketten felborultunk.

"Idióta" -nevettem fel, mire felsegítettem magam. -"Mért nem kezdesz ki a veled egy súlycsoportúakkal?"

"Most lekövéreztél?" -tette ölbe a kezét. 

"Nem. Nem kell mindent félreérteni." -nevettem. "De azért rádférne némi súlyleadás." 

Mikor rájöttem, hogy mit is mondtam úgy éreztem jobb lesz, ha elfutok Dinah elől.

"Na várj csak, ezt még visszakapod!" -nevetett ördögien a lány, aki utánameredt.

Sikoltozva futottam fel a lépcsőn és próbáltam minél gyorsabb lenni, de megbotlottam az utolsó lépcsőfokban, mire pofára estem.  Dinah erre majdnem megfulladt a röhögéstől. 

"Én megmondtam! A karma egy ribanc, nem igaz Walz?" -nevetett, mire én is csatlakoztam hozzá.

"Jó, rendben, sajnálom." -nevettem.

Felsegített és csakhogy éreztesse velem, hogy igaza volt, beleütött a vállamba. 
Bementünk a szobámba és törökülésben felültünk az ágyamra. Az ölembe vettem laptopom, és bekapcsoltam, mire Dinah kibontotta a chipset. 

"Milyen filmet szeretnél nézni?" -kérdeztem nagy vigyorral a fejemen.

"Hmmm... nem is tudom. Amúgy nem is szóltál, hogy filmet nézünk, azt hittem beszélgetni fogunk."

"Majd a film után ráér.. Most nincs hangulatom lelkizni. " -mondtam komolyan és lehajtottam a fejem.

"Megértem. Akkor nézzünk horrort!" -mászott mellém, mire felkaptam a fejem.

"De én nem szeretem!" - biggyesztettem le alsó ajkamat.- "Muszáj?" 

"Mivel lekövéreztél, most ennyi jár nekem. " -kuncogott- "Különben is nem fogsz belehalni. Meg amúgy itt vagyok és megvédelek, ha jönnének a szellemek. "