Szökőév - A viráglord dala

Ring Your Bell - Csengesd Csengőd

Egy zárt ajtó rengeteg dolgot jelenthet, akárhol van, akárhogy néz ki, akármit rejt. A legtöbben úgy emlegetik, hogy egy becsukódik, a másik már nyitódik, de ezesetben ezt nehéz lenne így megfogalmazni, hiszen csak a kintiek számára tűnik az ajtó zártnak, belülről könnyen kinyitható. A kérdés annyi, hogy az a kettő tényleg ki akar-e menni rajta, vagy sem.

A faberakás hangosan csattan, majd a megviselt zár is nyikorog. Kit azonnal hátra kapja fejét.

- Mit csinálsz? – mered a lány kérdően Robbie-ra, aki csak öntelten grimaszol.

- Semmit – motyogja, akár egy kisfiú, aki éppen valami csintalanságra készül. Pont olyan, mint amilyennek Levon leírta. – Csak nem akarom, hogy zavarjanak, pihenj nyugodtan. Biztosan elfáradtál – szavalja Rob kacér vigyorával, majd a szoba hátsó részére mutat. – Ott a fürdő.

- Á, most inkább nem, Baltimore-ban mást sem csináltam, csak áztattam magam – próbál Kit gyanakodva átlátni a gitáros tervén. – Tudod Levonnal nagyon közel kerültünk egymáshoz – húzza össze szemét, hogy kínozza Robbie féltékeny természetét. Ő persze összehúzza száját, majd közelebblép az ágy mellett ácsorgó Jake-hez.

- Nem kell megjátszanod magad, tudom, hogy csak el akarsz csábítani – forgatja szemét mosolyogva, amivel megidézi Kit mézédes kacaját, aminél szebbet még sosem tapasztaltak ezen hotel falai. Nem is csoda, hogy Robertson újra kisfiúnak érzi magát, aki éppen az első nagy szerelmet tapasztalja meg, szűzen, és ártatlanul. – Feküdj csak le, ebédig úgysincs semmi dolgunk.

- Jó – bólint Kit, majd lassan leveti vastag ruháit, áldva a reggeli gondolatot, miszerint a férfiaságára utaló zoknit igenis be kell rakni az alsónadrágjába. Addig vetkőzik, míg csak az említett alsó, és egy pamutpóló nem marad rajta, majd lassan bebújik a Rob melletti ágyba, a szaténágynemű kellemes anyaga alá.

Eközben Robbie is leveti magáról dzsekijét, mialatt Kit látványában gyönyörködik. Egész eddig észre sem vette mennyire hiányzott is ez neki.

Kit vékony lábai, karcsú teste, és azok a rettenetesen olcsó ruhák, amiket képes felvenni, mind csak őt jellemezték, legalábbis Robbie ha bárki máson látná, egyből Jake-re gondolna. Túl sokat gondol erre a kis brit mócsingra, be kell látnia.

Mély levegőt vesz, és odalép a szomszédos ágy széléhez, hogy egy pillanatra megízlelhesse azt a különleges illatot, amit még a hotel pézsmaszaga sem képes elnyomni. Ahogy az orrát csiklandozni kezdi a várva várt érzés, képtelen visszafogni magát, közelebb hajol Kithez. Már el is bóbiskolt, de ez sem tudja megállítani Robbie-t. Ahogy közeledik, egyszerre kopogás hallatszik az ajtó túloldaláról. Sebaj, ezért van a zár.

- Elnézést! – szólal meg egy erőtlen női hang.

Robertson elégedetlenül sóhajt, majd sértődötten nyit ajtót, félbehagyva valami sokkal fontosabbat.

- Mi van? – morogja durván, mire két fiatal csinos lánykát pillant meg.

- Elnézést – mosolyog az egyik. – Bocsánat a zavarásért, de a halban láttuk azt a szőke fiút, és az a másik férfi azt mondta jöjjünk fel autógrammot kérni – csiripeli, és Robbie kénytelen elnevetni magát. Ronnie megint alkotott.

- Sajnálom, de éppen alszik – próbál a gitáros arcára komolyságot erőltetni. – Viszont megvárhatjátok, ha akarjátok.

- Igen! – virul a beszédes kislány, míg a másik a vállát bökdösi.

- Ne már, az öreg is jól nézett ki – súgja halkan, mire az első komoly arccal vág vissza.

- Megvárjuk – feleli hangosan, míg a másik csak kelletlenül összekulcsolja karját, egészen amíg hátulról valaki ki nem szól. Kit.