Brother [BTS Fanfiction]

01. rész

- Alicia kész vagy már? - kiáltottam fel a lépcső aljáról testvéremnek türelmetlenül. Állandóan rá kell várni és mindig miatta késünk el mindenhonnan. Az említett végre leméltóztatott baktatni zugából egy hatalmas rózsaszín bőrönd kíséretében. Azt hiszem ez még nem minden lesz.

- Van még két ekkora és egy kisebb, várj! - mutatta fel mutató ujját, majd visszaszaladt az emeletre, két perccel később pedig még egy nagy bőrönddel tért vissza. Még kétszer ezt eljátszotta, aztán végre elém állt bánatos tekintetével. - Biztos jó ötlet ez? Mármint..

- Biztos vagyok a dolgomba Ali! - vágtam szavába - Ha nem vagy biztos abban, hogy velem gyere, akkor nem muszáj, tudod.

- De én szeretnék menni, csak félek, hogy pofára fogsz esni. Mi van, ha elküld melegebb éghajlatra? Vagy a legrosszabb, hogy letagadja, hogy valaha is volt egy húga. Lehet arra sem emlékszik, hogy volt neki. - hadarta kétségbe esetten, mire válaszul csak megöleltem. Annyira jól esik, hogy így aggódik a lelki állapotom miatt. Bár csak fogadott testvérek vagyunk, én mégis úgy tekintek rá, mintha a valódi húgom lenne.

- Lassan indulnunk kéne - lépett mellénk apa. Ő az egyetlen Alicia-n kívül, aki támogatja, hogy felkutassam testvéremet. Anya nagyon a szívére vette, hogy vágyok az igazi családom után. Félt, hogy ha megtalálom őket, ők már nem lesznek nekem olyan fontosak és nem fogom őket felkeresni sem. Sírva könyörgött, hogy ne menjek a húgommal Dél-Koreába, de hajthatatlan voltam. Minden áron találkozni akartam legalább a testvéremmel. Igazából nem tudom, hogy apa hogy és miként vette rá anyut, hogy elengedjen minket a nagy útra, de nagyon hálás voltam mostoha apámnak. Viszont az rosszul esett nekem is és Ali-nak is, hogy anya nem jött elbúcsúzni tőlünk. Inkább elment délelőttre dolgozni, minthogy lásson minket elmenni. Valamilyen szinten megértettem, de azért egy búcsú levél jól esett volna.

- Menjünk - mondtam mosolyogva, majd magam elé engedve húgom és apám, elindultunk. Még utoljára az ajtóból visszanéztem mosolyogva a házunkra. Nagyon fog hiányozni ez a ház. 3 éves korom óta itt élek ebbe a városba és ebbe a házba. Nehéz lesz megszokni az új helyet, de ha minden jól megy a bátyám segíteni fog. Remélem fog és nem fog elküldeni.

A reptéren könnyes búcsút vettünk apától, majd csomagjainkat leadva, felszálltunk a Szöülba induló gépre. Elfoglaltuk helyünket, amit szerencsére egymás mellé kaptunk. Még egy utolsó pillantást vetettem mobilomra, majd kikapcsoltam azt. Nyakpárnámat és mp3 lejátszómat elővéve helyeztem magam kényelembe. Húgom is ugyan így tett, majd kezdetét vette a nagy utazás.

Elaludhattam, mert arra keltem fel, hogy húgom rángat a vállamnál fogva. Hunyorítva néztem körbe a gépen, ahol már csak egy-két ember pakolászta cuccait.

- Tesó, az egész utat végig aludtad - kuncogott az előttem álló lány, majd kiegyenesedett és nyakpárnáját elrakva indult el a kijárat felé. Gyorsan én is összekaptam magam, majd leszálltam és Alicia mellé léptem. Szöülban már éjjel két óra volt, mégis annyian voltak a reptéren, mint általában nappal. Csak remélni tudtam, hogy fogunk ilyen későn taxit és a kibérelt lakásunkhoz eltudunk jutni.

Felvettük csomagjainkat, majd a reptér elé sétáltunk. Szerencsénkre 3 szabad taxi is állt előttünk, már csak választani kellett, hogy melyikbe üljünk be. Ali a fekete Mercit célozta meg, én pedig nevetve baktattam utána. A sofőr mosolyogva kiszállt és segített csomagjainkat a csomagtartóba és a hátsó ülésre is berakni. Nos, igen. Alicia az egész életét elhozta Londonból 4 bőröndbe. Hiába mondtam neki, hogy amik otthon vannak neki, azt itt is megtudja venni, de nem hallgatott rám, én pedig nem erősködtem.