23. rész (+18)

448 24 2
                                    

Szokásosan végig szórakozták a próbát. Mikor már a koreográfusuk nem bírt velük, jöttem én, aki rendet teremtett. Még fel kellett venniük egy tánc videót, amiben a Blood, Sweat & Tears koreóját táncolják. Szerintem mondanom sem kell, hogy az egészet el hülyéskedték és egy csomószor fel kellett vennünk. Mire végeztünk már este nyolc óra volt. Hulla fáradt volt, éhes és már alig vártam, hogy lefürödjek és bebújjak pihe-puha ágyamba. A fél órás kocsi utat végig aludtam, s már csak arra ébredtem fel, hogy valaki lerakott az ágyamra. Kinyitottam a szemem és Yoongi álmos tekintetével találtam szembe magam.
- Nem akartalak felébreszteni! - suttogta, s egy nedves puszit nyomott homlokomra
- Nem baj! - mondtam - Amúgy is menni akartam fürdeni, szóval nem is baj.
- Rendben, akkor menjünk! - vigyorodott el és már el is indult a fürdő irányába
- Hátrább az agarakkal Suga! - nevettem és felültem az ágyon
- De most miééért?! - biggyesztette le ajkát, s boci szemével kérlelően nézett le rám. Azoknak a boci szemeknek nehezen tudtam mindig is ellenállni. Sőt, sose tudtam ellen állni neki. De most muszáj lesz. Vagy nem?
- Suga, nem! - mondtam határozottan, de ő csak nem adta fel
- Az együtt fürdéstől még nem lett terhes senki! - forgatta meg szemeit és duzzogva visszahuppant az ágyra - Ráadásul szégyenlősségedet sem értem. Hisz már matattam benned! - húzta kaján vigyorra szájat. A fejem másodpercek töredéke alatt lett pirosabb, mint a paprika. Ez annyira gáz volt és zavarba ejtő. Visszagondolva a kis aktusunkra, még jobban belepirultam.
- Akkor sem! - tértem magamhoz, s felállva az ágyamról a szekrényemhez léptem. Kivettem belőle egy hosszabb pólót és egy rövid nadrágot, majd a fehérneműs fiókomhoz lépve kivettem egy bugyit és melltartót. Ránéztem a már megint duzzogó Suga-ra, aztán ott hagytam. Bementem a fürdőbe, és alaposan magamra zártam az ajtót. Nem kockáztatom meg, hogy Suga váratlanul a hátam mögé lép a zuhany alatt. Komolyan kinézem belőle.

Röpke tíz percet tölthettem a zuhany alatt, ugyanis az én egyetlen, imádni való, utánozhatatlan Jimin bátyám az ajtót kezdte el verni, hogy húzzam ki a belem a fürdőből, mert ő is jönni akar. Szerintem mondanom sem kell, hogy milyen vitát lenyomtam vele.
Gyorsan megtörölköztem, magamra kaptam a pizsamám és Jimin-re vágva az ajtót, bementem a szobámba. Suga ugyanúgy az ágyamon feküdt és a telefonját nyomkodta. Szerintem még mindig durcás lehetett amiért nem jöhetett velem fürdeni, mert mikor odabújtam mellé csak a telefonját nyomkodta tovább. Más esetben már rég velem foglalkozott volna.
- Hogy engesztelhetlek ki? - sóhajtottam. Erre rám kapta a tekintetét és kajánul elvigyorodott.
- Nekem lenne egy-két ötletem! - tette le telefonját, s fölém kerekedett. Tudtam mit akar. Tudtam, hogy már nagyon ki van, de ő tekintettel volt mindig rám, s várt. Nem mondom, hogy nem voltak kaján megszólalásai, mint a fürdős incidens. De, hogy rám másszon és akaratoskodjon, azt sosem kísérelte meg. Most sem volt az. Tudtam, ha leállítanám, Ő nem akadékoskodna, hanem megértene. Viszont nem állítottam le. Hagytam, hogy levegye rólam pólómat, aztán melltartómat. Amint az utóbbi lekerült, automatikusan kaptam magam elé a kezem. Viszont Suga cselekedett, s elvette onnan kezem. Végig mérte felsőtestem, majd szemeimbe nézett.
- Gyönyörű vagy! - suttogta vággyal teli hangján, s megcsókolt. Viszonoztam csókját, s nyaka köré fontam kezem. Hajába túrtam és meghúztam neki, amitől jobban beindult.
Egyre lentebb haladt, s megállapodva a mellemnél, azt kezdte el kényeztetni. Szívta, harapta, markolta. Minden tette után jól eső sóhajtások hagyták el számat. Miután megunta mellem kényeztetését, tovább haladt. A hasam minden tájékát, minden egyes pontját behintette puszikkal. Két ujját nadrágom szélébe akasztotta, s bugyimmal együtt lehúzta azokat és a szoba egyik sarkába dobta. Egy pillanatra feltérdelt és úgy nézett végig egész testemen. Fejem paprika vörös volt, szerencsére ez a sötétben alig látszódott.  Visszatért eredeti pozíciójába, s végig nyalt szeméremdombomon. Halk nyögés hagyta el számat, s reflexből Suga hajába túrtam.  Bátorkodott ujjait is bevonni munkálkodásába. Két ujját belém vezette, s ujjazni kezdett, közben nyelvével is rásegített. Egyre hangosabb nyögések hagytál el a számat. Féltem, hogy a srácok felkelnek a hangokra vagy rosszabb, nem is alszanak még. Az utolsó valószínűbb, mert alig 15 perce ment be Jimin a fürdőbe.
Éreztem, hogy elfogok menni, amit Suga is észrevett, így nagy bánatomra abba hagyta munkálkodását, s felhajolt hozzám egy csókra. Úgy gondoltam, hogy nem fair velem szemben, hogy rajtam semmi nincs, ő meg még teljesen fel van öltözve, így pólója szélét megragadva, felfelé kezdtem el húzni az anyagot. Vette az adást, s egyből lekapta magáról a pólót, majd a nadrágot és a bokszert is. Immár Suga teljesen meztelenül támaszkodott felettem. Elém térdelve, felvette a földről a nadrágját, kivette belőle pénztárcáját és egy durexet vett ki belőle.
- Te mindig hordasz magadnál gumit? - nevettem fel halkan
- Reménykedtem benne, hogy majd rám veted magad valamikor, valahol. Mindig felkészült voltam, ha együtt mentünk valahová! - magyarázott, közben fogaival feltépte a tasakot és kivette tartalmát. Mint valami profi úgy görgette fel méretes szerszámára, amit mikor megláttam mekkora, rendesen megijedtem. Mikor először megujjazott, az is fájt, de ha méretét belém vezeti, meghalok! Ijedt és lepett arcom láttán csak elmosolyodott, s újra fölém tornyosult. Megcsókolt, amit viszonoztam és újra hajába túrtam. Éreztem, hogy kezével bepozicionálja magát, s rám nézett.
- Biztos akarod? Ha nem, még nincs késő leállni és nem fogok megharagudni! - mondta vágytól csillogó szemeit enyémbe fúrva
- Fájni fog? - csak ennyit kérdeztem
- Egy pillanatig igen, de ígérem, hogy utána jó lesz minden! Vigyázok rád! - csókolt meg - Mehet?
Bólintottam. Ebben a pillanatban lökött rajtam egyet, minek következtében szúró fájdalmat éreztem. Fájdalmasan nyögtem fel, s szemeimből akaratom ellenére is kigördült néhány könnycsepp. Suga egyből észrevette, s lecsókolta azokat. Nem kezdett el mozogni, várt, hogy én jelezzek neki. Amint a fájdalmam enyhült, óvatosan megemeltem a csípőm - ezzel jelezve neki, hogy készen állok. Lassan kezdett el bennem mozogni, ami még enyhén fájt. Pár perc múlva már nem éreztem azt a fájdalmat, amit eddig. Felváltotta az élvezet és a vágy. Csípőm megemelve, jeleztem, hogy mehet egy kicsit gyorsabban. Így is lett. Egyre gyorsabban és gyorsabban lökött. Nyögéseink töltötték be a szoba minden egyes szegletét. Suga már közeledett a véghez, amit egy hangos nyögés kísért. Még lökött párat, aztán kihúzódott belőlem, s lentebb csúszott csiklómhoz. Ujjaival kezdett el izgatni, majd nyelvével is rásegített, mindaddig míg én is el nem mentem. Újra fölém mászott, s szenvedélyesen megcsókolt, amit viszonoztam. Levegőhiány miatt elváltunk. Yoongi lehúzta péniszéről a gumit, majd visszacsomagolva a tasakjába, az ágyam melletti kis kukába dobta. Ezek untán lefeküdt mellém és a mellkasára húzva betakart mind a kettőnket.
- Szeretlek! - suttogta
- Szeretlek! - választoltam

Reggel a szokottnál is később keltem fel. Már Suga sem volt mellettem, ami azért volt fura, mert ő ha teheti fekszik amíg lehet. A földszintről hangokat hallottam, így felöltöztem, s lementem. Mind a heten ott ültek a kanapén és azon veszekedtek, hogy a Sopgebobot nézzék vagy a Hupikék törpikéket. Gyerekesek. Mikor észrevették, hogy én is ott vagyok, rámkapták a tekintetüket és sejtelmesen elvigyorodtak. Tuti hallottak mindent és ez gáz. Suga észrevehette, hogy füli vörösödtem, mert felállt és hozzám sétálva megcsókolt.
- Te még az én alvókámat is túl szárnyaltad! - mondta vigyorogva. Csak elnevettem magam és megráztam a fejem. Yoongi megfogta a kezem és a kanapéhoz vezetett, majd lehuppant eddigi helyére és az ölébe húzott.
- Akkor ti most együtt vagytok?

Brother [BTS Fanfiction]Where stories live. Discover now