Brother [BTS Fanfiction]

12. rész

Már két napja, hogy itthon vagyunk, de a kedvemen semmi nem változtatott semmi. Jin-nel mindennap beszéltem és mindennap ugyan azokat tudta elmondani. Jimin kedve nem változott és Suga-val háborúban állnak a semmi miatt. Rengeteget írtak a srácok, de senkiére sem válaszoltam, egyedül Jin-ére. Sokszor nyitottam meg Jimin üzeneteit, de nem tudtam mi írhatnék neki. Annyira hiányzik Ő is és a többiek is és, ha tehetném már rég visszamentem volna. De nem lehet.

- Kicsim, eltudod vinni Alicia-t suliba? - nyitotta ki hirtelen anya a szobám ajtaját, ezzel kizökkentve engem gondolatmenetemből

- Ti nem tudjátok elvinni? - húztam fel szemöldököm

- Késésben vagyunk és, ha elvinnénk a húgodat, akkor elkésnénk a munkából. Tedd meg ezt nekem, kérlek! - simította meg vállam és egy puszit nyomott arcomra. Két sóhajtás közt bólintottam és kimásztam az ágyamból. Anyut kitessékeltem, így én is eltudtam készülni. Mire lementem a szüleim már sehol nem voltam, csak Alicia reggelizett az ebédlőben. Csatlakoztam hozzá és csendben fogyasztottuk reggelinket.

- Miért nem mész vissza? - pillantott rám húgom az anyósülésről. Rákaptam tekintetem. - Mióta itthon vagyunk, azt kell néznem, hogy te magadba roskadva hagyod, hogy emésszenek a gondolataid. Tudom, hogy hiányoznak és azt is tudom, hogy valami történt veled, amiről nekem nem akarsz beszélni. Anyáék biztos megfogják érteni.

- És veled mi lesz? Nem akarlak itt hagyni! - ráztam meg fejem

- Majd beszélgetünk mindennap Skype-on, meg hívlak majd telefonon is. És szünetekbe meglátogatlak. Nem lesz semmi baj! - mosolygott, s megölelt. Ezek után az út csendben telt el. Kiraktam Ali-t az iskolánál, és mondtam neki, hogy majd valószínűleg én is jövök érte. Kérte, hogy gondoljam át a visszaköltözést, mire rábólintottam.

Egész haza vezető úton és még otthon is ezen gondolkodtam. Vajon tényleg jó ötlet lenne visszamenni? Örülnének nekem? Jimin mennyire utálhat most? Suga vajon még mindig ugyan azt érzi, mint egy héttel ezelőtt? Biztos, hisz egy hét alatt nem felejthetett el. Eldöntöttem, visszamegyek. Előkaptam a telefonom és lefoglaltam a jegyemet a következő hétre. Úgy döntöttem, hogy nem szólok még Jin-nek sem. Meglepetést akarok nekik okozni. Lehet túl nagy lesz a meglepetés, hisz Jin-nek megmondtam, hogy nem most fogok visszamenni. Időre lett volna szükségem, de így csak emésztem magam és nem tudok gondolkodni. Egyre csak azon járt a fejem, hogy vissza akarok menni. Bánom már, hogy eljöttem onnan és azt is bánom, hogy nem adtam Suga-nak esélyt. Ahelyett, hogy elszaladtam volna, inkább meg kellett volna vele beszélnem az egészet. Egy gyáva nyúlnak érzem magam, aki menekül a problémák elől.

A jegyem megvan, már csak a szüleimnek kell elmondanom a helyzetet. Ez még egy nehéz menet lesz, de meg kell érteniük, hogy nekem a bátyám és a bandája mellett a helyem. Ha bíznak bennem és valóban úgy szeretnek, ahogy azt ők mondják, akkor nem tartanak majd vissza.

A suli kapuja előtt vártam, hogy húgom kilépjen az ajtón és beszálljon mellém. Vártam már, hogy elmondhassam neki döntésem és tudtam, hogy talán ő lesz az egyetlen, aki örülni fog neki.

- Szia tesó! - pattant be mellém Ali és egy öleléssel köszöntött - Ugye ma kezdtem a sulit újra, és képzeld el mindenki imád engem! Eddig csak az osztályomba ismertem k-popper barátnőimet, de mint kiderült az egész iskola hemzseg velük. Látták a srácok koncertjét, amin mi is ott voltunk és mióta megtudták, hogy Jimin húga vagyok, mindenki velem akar lógni. Hát nem hihetetlen?! - ugrándozott örömében. Jó volt látni, hogy boldog, viszont az nem tetszett, hogy hirtelen ennyi érdekbarátot szerzett magának.