Brother [BTS Fanfiction]

11. rész

- Jimin -

- Jimin, ne hülyéskedj, ez nem tréfa! - kapta ki kezemből Jin a levelet és olvasni kezdte. Csak álltam ott és hallgattam, közbe Yoongi-t bámultam. Tudtam, hogy köze van hozzá, és azt is tudtam, hogy tegnap este Jin ment érte a Han folyóhoz valami okból. Kérdőre akartam vonni, de nem tettem. Csak hallgattam.

"Kedves BTS!

Nem is tudom, hogy mit mondhatnék. Köszönöm nektek ezt az egy hetet, amit veletek töltöttem. Köszönöm, hogy vigyáztatok rám és a húgomra is. Köszönöm, hogy befogadtatok minket már az első nap. Szóval köszönök mindent.

Jimin. Tudom, hogy mikor ezt a levelet olvasod, az első gondolatod az lesz, hogy te utánam jössz és visszaviszel. Azt is tudom, hogy egy személyt fogsz hibáztatni hirtelen döntésem végett. Tudom, hogy a srácok lefognak beszélni az útról és te hallgatni fogsz rájuk. Szeretném, hogy tudd mennyire büszke vagyok arra, jogy te vagy a bátyám és, hogy ennyi mindent elértél. Büszkén sétálhatok veled végig az utcán és büszkén mondhatom azt mindenkinek, jogy igenis Park Jimin a testvérem. Most biztos azt hiszed, hogy örökre mentem el és többet nem is hallasz rólam. A legváratlanabb pillanatba fogok becsengetni. Mikor már azt hiszed, hogy elhagy a remény és már tényleg azt hiszed soha többet nem jövök vissza, én akkor fogok ott lenni. Addigis vigyázz magadra és a többiekre.

Szeretettel ölel, Yoora."

- Ezt nem hiszem el! - csapott az asztalra Yoongi - Miért ment el? Azt nem írja?

- Mit érdekel az téged, hogy miért ment el? - léptem hozzá közelebb - Mind tudjuk, hogy utoljára veled találkozott, te vitted őket haza és te akartál vele beszélni. Jin elmondta.

- Lehet vele találkozott utoljára, de én beszéltem vele utoljára - így Jin - Felhívtam, mert nem értettem, hogy miért kellene Suga-ért mennem a Han folyóhoz. De csak annyit mondott, hogy ne kérdezzek semmit. És mikor megkérdeztem, hogy jól van-e elsírta magát. Mondta, hogy jól, csak ne kérdezzek semmit és rám nyomta a telefont.

- És ezt nekem eddig miért nem mondtad? - kiáltottam el magam - Ha elmondod lehet, hogy megakadályozhattam volna, hogy elmenjen!

- Azzal, hogy sorra hibáztatsz mindenkit nem lesz könnyebb! - szólt rám Namjoon - Yoora biztos nem akarná, hogy a társaiddal így beszélj, szóval fogd vissza magad!

A levelet kikaptam Jin kezéből és felszaladtam a szobámba. Egy hangos ajtócsapódással jeleztem, hogy senki ne merjen utánam jönni és megzavarni. Nem voltam kíváncsi senkire és semmire. Nem akartam, hogy jobb kedvre derítsenek, mert amúgy sem tudtak volna. Mintha a szívemből kitéptek volna egy darabot. Elment és csak egy nyomorult levelet hagyott maga után.

- Yoora -

Landolt a gépünk Londonban. Alicia-val felvettük a csomagjainkat, majd szemmel apát kezdtük el keresni. Végül megtaláltuk és odasiettünk hozzá. Szorosan megölelgetett mind a kettőnket, majd segített bepakolni a kocsi csomagtartójába. Nem kérdezte meg, hogy miért jöttünk haza egy hét után. Látta rajtam, hogy valami bánt, de nem kérdezte meg. Tudták, hogy úgy sem mondanám el.

Úgy érzem magam, mint akit kettévágtak. Egyik felem itt a másik felem pedig Koreában maradt. Már nem is vagyok biztos abban, hogy jó ötlet volt-e visszajönni. Már akkor nem voltam benne biztos mikor felszálltam a gépre. Egy pillanatig bíztam abban, hogy a srácok megérzik a bajt és utánunk jönnek, de ez nem egy film. Nem egy romantikus film, amiben a férfi a lány után megy és visszatartja. Egy a csúf valóság, ahol semmi nem úgy megy ahogy eltervezzük. Valaki vagy valami mindig keresztbe húzza a számításainkat.