Forbidden love(+18)

|9|

Mire másnap felébredtem James már elment dolgozni.
Egyedül maradtam a hatalmas palotájában.
A legszörnyűbb pedig , hogy ma is mennem kell hozzá a terápiára, de hogyan kéne működnie ennek ha már több alkalommal is egy ágyban aludtunk?!

A kettő együtt nem működik.

Az egész napot tévé nézéssel és telefonozással töltöttem, egészen jól voltam addig a pillanatig amíg anya fel nem hívott, hogy emlékeztessen ma is mennem kell a pszichológushoz.
-Igen, anya. Tudom.-lemondóan sóhajtottam, hogy Ő is tisztábban legyen vele mennyire nem akarom ezt az egészet.

-Jót fog tenni, majd meglátod.

Ahha, persze.

-Nem hi....-a csengő hangja szakítja félbe a mondandómat.-Anya, most mennem kell, de később felhívlak.

-Rendben van kincsem. Szeretlek.

-Én is.-rohantam az ajtó felé megtudni ki keresi Jamest, de amint kinyitottam azon nyomban megbántam.

Az ajtóban Miss Nyávogóhang állt.

Michelle.

-Ohh hát te vagy az kislány.-meglepődött képe egy fancsali mosolyra változik, nekem pedig kedvem lenne megtépni.

Hihetetlen, hogy belibben ide a negyven kilójával és képes a hangulatomat még mélyebbre a béka feneke alá süllyeszteni.

-Jó napot. Segíthetek?-a helyzet abszurditásán majdnem hangosan felvihogtam.

Nemrég még Ő volt az aki itt állt én pedig ott és egy hasonló párbeszéd zajlott le.

Megköszörülte a torkát.
-Ami azt illeti Jamest keresem. Te mit keresel itt?-a hangja vádló volt, mintha épp most kapott volna rajta a pasijával.

-James nincs itthon. Dolgozik.-direkt figyelmen kívül hagytam a kérdését, úgy néztem egyenesen a szemébe.

Ez az Olivia. Tartson még ki a vagányságod egy kicsit.

Felhúzott szemöldökkel vizsgálgatott majd kinyitotta azt a plasztikázott, méh csípéses száját.

Közelebb hajolt, mintha egy nagy titkot akarna megosztani velem.

-Tudod, én a helyedbe nem táplálnék nagy reményeket kicsi lány.
Nem vagy az esete.-a mutató ujjával megkocogtatta az alsó ajkát, majd folytatta.-Szeret játszani. Én tudom milyen. Te csak egy újabb játéka vagy és amint megunja a rád fordított időt, soha többé nem látod.-suttogta.
-Tegyél magadnak egy szívességet és kopj le róla még mielőtt össze törné a pici törékeny, szánalmas szívecskédet.-hogy képes egy ember mindezt érzelemmentesen közölni?

Csupán egy győztes mosoly bujkált ajkain.

Megsemlegesülve álltam az ajtóban, vagányságom utolsó szikrája is elpárolgott.
Visszatartottam könnyeimet, addig amíg megfordult és diadalittasan elsétált az autójáig.

Bevágtam az ajtót és felszaladtam a holmimért amit erre a pár napra hoztam el.

Beszálltam az autóba a holmimmal együtt, amint ráléptem volna a gázra megcsörrent a mobilom mellettem.

-Szia.-köszöntem barátnőmnek.
Próbáltam elrejteni előle hogy sírtam.
A lehető legnyugodtabban szólaltam meg, anélkül hogy megremegne a hangom.

-Szia livy. Arraaaaa gondoltam....-ohh magasságos, hát nincs elég bajom így is?

-Jhaj Kim, nem.-sóhajtottam elkeseredetten.

-Miért neeeem?-hisztizett a vonal másik végén.-Jó lesz ígérem.

Már rá vágtam volna, hogy "nem", megszokásból, de aztán a kisördög a vállamon nem hagyta.