Feeling hopeless and
full of despair is just
a slower way of being
dead.
Kitartóan kopogtatott az ajtón az akit látni sem bírok.
Feltápászkodtam a földről és egyenesen oda sétáltam a barna ajtóhoz, aminek a túloldalán még mindig ott van Ő.
-Olívia, kérlek nyisd ki az ajtót.-könyörgött.
Egy percre átfutott az agyon, mi lenne ha kinyitnám és a karjaiba borulnék, hagyva neki hogy megmagyarázza a látottakat.
De a haragom és a büszkeségem nagyobb volt ennél.
-A rendelődben találkozunk James.-próbáltam a leghiggadtabb, leghűvösebb hangon megszólalni.
A fejemet az ajtó kemény felületére szorítom, hátha így elmúlik a kegyetlen fejfájásom és kitisztítja az ártalmas gondolatokat.
Hallom ahogy a léptei távolodnak az ajtómtól, majd pár perc múlva amikor én még mindig ugyanolyan testhelyzetben vagyok az ajtónál, meghallom a bejárati ajtó csapódását.
Hangosan sóhajtok egyet.
Végre fellélegezhettem egy kicsit és átgondolhatom ezt az egész szarkupacot amit én magam alkottam.
Végig csak szórakozott velem, egész végig, én pedig mint a kis ártatlan, naiv lány bedőltem neki és a karmai közé vetettem magam.
A hatalmas ablakhoz sétáltam, amin gyönyörű volt a kilátás.
Leültem elé, hátamat az ágy lábának támasztva.
Eddig még nem is szemléltem meg olyan nagyon.
Nem törődtem vele.
Csoda szép volt ahogy a nap fényei megtörnek az üvegen és a padlót fénnyel borítják be.
A fák leveleit enyhe szellő ringatta, a szellővel pedig madárcsicsergés érkezett.
Behunytam a szemeim.
Így szinte éreztem ahogy a hajamba belekap a szellő s a bőrömet a meleg napfény csiklandozza.
Kellemes volt, mintha nem lenne semmi baj, mintha egy kellemes kis burokba lettél volna bezárva, távol a külvilágtól és a vele járó problémáktól.
Az ablakon beáramló fénysugár beborította a karjaim és bizsergető melegség járta át a testem.
Még mindig csukva volt a szemem, és még mindig a biztonságot nyújtó burokba voltam amikor csipogást hallottam.
Felnyúltam az ágyra, hogy a kezembe kapjam a telefonom.
Kim.
Nem is tudom mikor beszéltem vele utoljára, erre a felismerésre hatalmas bűntudat áradat lepett el.
Több üzenetet is írt, de amint megnyitnám az üzenetet a kijelző felett megáll az ujjam.
Nincs kedvem beszélgetni most.
Borzasztó barát vagyok tudom, de most képtelen vagyok megjátszani előtte a minden rendben színdarabot amit eddig is játszottam.
A lábam mellé ejtem a földre a készüléket.
El akarom felejteni Jamest.
Elfelejteni a csókjait...
Az érintéseit, amiktől felforrósodik a testem...
ŞİMDİ OKUDUĞUN
Forbidden love(+18)
Romantizm" -Miért vagy itt? -Nem tudom.-suttogtam, lehajtott fejjel. -De,de igen,tudod.-mondta kedvesen és átült mellém. A szemembe nézett , és egy biztató mosolyt küldött felém. Olyan szép a mosolya. Nem. Nem. Nem szerethetek bele. Ő a pszichológusom az is...
