Te voltál Az...[BEFEJEZETT] Átdolgozás alatt

Tizenkilencedik rész

A hétfő viszonylag gyorsan eltelt. Anyával is beszéltem telefonon és mondta, hogy minden rendben van vele. Kérdezett a suli után is és hál' Istennek nem említett semmilyen hívást sem apámtól. Ezek szerint még nem telefonált. Remélem ez így lesz egy jó darabig, mert nem akarom romba dönteni a jelenlegi boldogságát. 

Ma kedd van, ami azt jelenti, hogy franciaóra, azaz vizsga. Késői időpontom van. Este hat óra, tehát lesz időm átnézni az anyagot és felkészülni a vizsgára. Egy kicsit parázom. Éppen a közeli parkban ücsörgök az egyik padon és azon agyalok, miket kérdezhetnek majd tőlem a vizsgán. Vajon mit fogok húzni? Milyen képről kell majd beszélnem és a magnós vajon nehéz lesz-e? Nagyon elkalandoztam a gondolataimban, mert nem vettem észre az arcom előtt integető kezet. Felnéztem a gazdájára és egyből egy mosoly szökött az arcomra. Még csak fél hat, vagy már fél hat, és én egy parkban ücsörgök egy hideg padon, arra várva, hogy hat legyen és vizsgázhassak végre, mert itt esz meg az ideg. Közben pedig itt egy illető, akinek már a puszta jelenléte is megnyugtat egy kicsit. 
-Szia Matyi! -köszöntem és felálltam, hogy megölelhessem őt. 
-Hello! Hát te? -kérdezte meglepetten és az órájára nézett.
-Nemsokára vizsgázom. -vontam vállat. -Még fél óra.
-Miből vizsgázol? -kérdezte és elindultunk sétálni, illetve én elindultam, mert már ideje lenne a suliban lennem, ahol a vizsga lesz. Matyi követett.
-Francia. -vágtam rá, mire ő elkezdett franciául mondani valamit. Egészen pontosan azt mondta, hogy kitartás és ne izguljak, biztosan átmegyek. Nagyon meglepődtem rajta, hogy tud franciául. Azon meg végképp, hogy ilyen jól beszéli is a nyelvet. -Hol tanultál meg franciául? -kérdeztem aztán.
-Egy ideig odakint éltem, így rá voltam kényszerülve, hogy megtanuljam. -mosolygott, ami miatt nekem is mosolyognom kellett. Egyszerűen gyönyörű mosolya van.
-Meddig éltél Franciaországban? -kérdeztem kíváncsian.
-Elég hosszú ideig. Azt vártam, hogy betöltsem a tizennyolcat és haza jöhessek Magyarországra. -mondta és szomorúan elmosolyodott.
-Miért kellett kimenned? -kérdeztem meg félve, hiszen nem tudtam, hogy szabad-e tudnom, de látszólag nem volt titok számára.
-A szüleim meghaltak és a nénikémnél kellett élnem utána. Egészen pontosan hat teljes évig. Először szörnyű volt, de aztán beletörődtem és végül sikerült beilleszkednem. -mondta.
-Sajnálom, hogy felhoztam a szüleid halálát. Biztosan nehéz volt. -suttogtam a végét.
-Igen, valóban az volt, de túl kellett lépnem rajta. Alig vártam, hogy tizennyolc legyek és haza költözhessek ide. Maradhattam volna odakint, de én nem akartam. És nem döntöttem rosszul. -mosolygott rám. Vigyorogva néztem vissza rá. Idő közben megérkeztünk a sulihoz is és bementünk. Nem kellett kérnem, és Matyi mégis elkísért. Egészen a teremig jött velem, ahol sok sikert kívánt és visszament leülni az aulába. Én pedig bementem vizsgázni.