Te voltál Az...[BEFEJEZETT] Átdolgozás alatt

Hatodik rész

Hétfő. Ha csak meghallom ezt a szót, ki tudnék futni a világból. Komolyan, kergetni sem kéne. Érdekelne, hogy van-e olyan ember a világon, aki szereti a hétfőt. Bár kételkedek benne.
Reggel az ébresztőm sípoló hangjára keltem. Még bőven valami szépet álmodtam, amikor megszólalt. Legszívesebben az egész telefont kihajítottam volna az ablakon. Kikapcsoltam, majd a fejembe húztam a párnát és morogtam egyet. Lassacskán, nagy nehezen kikeltem a pihe-puha ágyamból és kimentem a fürdőbe. Arcot mostam, majd fogat, végül befontam egy copfba a hajam és visszacsoszogtam a szobámba. Magamra kaptam a fekete bőrnadrágomat és egy fekete pólót egy pulcsival, majd ellenőriztem, hogy tegnap este mindent bepakoltam-e a sulitáskámba. Mikor mindezzel kész lettem, indulhattam is a konyhába, enni valamit. Úgy döntöttem, ma csak egy kávét "reggelizek", mert nem volt kedvem kaját csinálni. Így egy bögre kávéval ültem le a nappaliba, kezemben a telefonommal. Gyorsan felmentem facebookra, hátha van valami hír. Közben üzenetem jött. Krisztián írt.
Idegesítő egoista❤😉:
Szia! Délután el tudnál kísérni Harkányba, a kórházba?
Én:
Igen, de miért kell neked kórházba menni? -kérdeztem tőle.
Idegesítő egoista❤😉:
Csak vérvételem lesz és nem akarok egyedül menni. ☺
Én:
Ja, emlékszem, hogy mondtad. Mi az, anyuci nem ér rá? -hecceltem. Úgy volt, hogy az anyjával fog menni, de ezek szerint Anna nem ér rá. 
Idegesítő egoista❤😉:
Ha-ha. Amúgy nem, nem ér rá. De most inkább megyek készülni. Remélem odacsuk a busz ajtaja... 😅😅 Vigyázz magadra! -köszönt el nem túl kedves jókívánságokkal.
Én:
Hülye. Én meg remélem, hogy út közben bele esel valami gödörbe, esetleg csatornába. Puszika. 😘 -ezzel le is tettem a telefont. Eléggé elment az idő, már mennem kéne, ezért kivittem és elmostam a bögrét, majd bementem a gardróbba. Kivettem a kabátom és a hosszú szárú csizmám, amit annyira imádok (mert jó meleg és még jól is néz ki), majd felöltöztem és elindultam. Megvártam Biankát és együtt mentünk a buszmegállóhoz. Szerencsére felszálláskor nem csukott oda a busz ajtaja, így viszonylag hamar, fél óra alatt beértünk a városba is. Ott Melissával együtt buszoztam a suliig, ahova nagyon nem volt kedvem bemenni, mert a zavaros hétvégémnek hála, nem tanultam szinte semmit és folyton máson járt az agyam, ami sajnos nem a lecke vagy a beadandók voltak.
Csoda történt, ugyanis hamarabb voltam bent, mint Krisztián, ami elég meglepő, tekintve, hogy a srác konkrétan a suli mellett lakik és már tíz perccel az érkezésem előtt a padban szokott dekkolni. Lehuppantam hát a fal melletti utolsó előtti padba, és úgy gondoltam kinyilvánítom antiszociális életfelfogásom. Bedugtam a fülhallgatómat és elkezdtem zenét hallgatni. Körülbelül három számot hallgathattam meg, amikor Krisztián beért kócos fejjel és ledobta magát mellém. Kivette a fülemből a fülhallgatómat, amire már kénytelen voltam felé fordulni. Köszöntem és beszélgetni kezdtünk, ezért kikapcsoltam a zenét és eltettem a telefont.
-Mi az? -kérdeztem mosolyogva.
-Annyira rohadj meg a hülye kívánságaiddal együtt. -mondta tök komoly fejjel, amire elröhögtem magam. Nem értettem, miért van így kiakadva.
-Mert? Csak nem beleestél egy csatornába? -kérdeztem kuncogva a reggeli üzenetváltásainkra utalva.
-Ez egyáltalán nem vicces. Egyébként nem, nem estem bele semmibe, csak egy hülye gödörbe mellé léptem és eltanyáltam, aztán most fáj miatta a bokám. -mondta idegesen, amire nekem már könnyes volt a szemem a nevetéstől. Erre még jobban elkezdett duzzogni. Kész, vége. Itt volt az a pont, amikor már nem bírtam tovább. Röhögőgörcsöt kaptam és körülbelül az osztályból mindenki hülyének nézett, de a fő, hogy én jól elszórakoztam rajta.
-Bocsi. -mondtam, miután megnyugodtam. Szegényt kinevettem, de megígértette velem, ha veszek neki egy sütit a büfében, akkor meg lesz bocsátva minden.
Nem sokkal később a tanár is megérkezett és kezdetét vette a borzalom. Alias a tanulás. Minden gyerek rémálma.

Szeretném megjegyezni, hogy Krisztián nem használja valami gyakran a buszközlekedést. Ez sajnos meg is látszik, mert miatta majdnem rossz buszra szálltunk fel.
15:02-kor már a kórház felé tartottunk gyalog, Harkányban. Azt mondjuk először nem értettem, miért ide kellett kórházba jönnie, amikor Pécs közelebb lett volna neki, de mindegy is, nem firtattam annyira a dolgot. Valószínű itt van egyébként orvosa, ezért kell ide jönnie.
Nem tudtunk semmi komolyabb témáról társalgást folytatni, ezért csak ilyen alap dolgokról folyt vita. Leszögezném, nálunk az alap dolog a politika vagy az éppen aktuális youtube-csatorna frissülések. Na igen, nem vagyunk valami normálisak, de így kell minket szeretni. Mi legalább mindig megtaláljuk a közös hangot és ritka, ha beáll közénk a kínos csend. Általában amúgy nem is szokott. Az még csak a kapcsolatunk elején volt, de mára már kinőttük ezt a dolgot, azt hiszem. Egész végig nagyon sokat nevettem Krisztián fárasztó viccein, de nemsokára a kórházhoz értünk, így nem kellett tovább hallgatnom a hülyeségeit. Csendesen ültünk a váróteremben, amikor kijött egy kedves ápolónő és behívta Krisztiánt. Ő megkért rá, hogy menjek vele, ezért utána siettem. Még mindig nem hiszem el, hogy félhet egy ember ennyire egy aprócska tűtől? És főleg nem egy fiú? Mindegy, kedves voltam és bekísértem. Odabent is folyamatosan engem nézett és szinte kutatott a tekintetével. Amikor meglátta a tűt, azt hittem, el fog ájulni, de aztán nem így lett. Szerencsére csak kicsit elfehéredett a látványa miatt. Levettek tőle körülbelül két ampulla vért és végeztünk is. Az egész nem tartott tovább másfél percnél. Kisétáltunk a kórház épületéből a friss, őszi levegőre. Leültünk kicsit, és elindultunk a legközelebbi buszmegállóba, ami pár percre volt innen. Út közben találkoztam két csoporttársammal franciáról, de különösebb dolog nem történt velünk. A hazafelé vezető utat csendben tettük meg, mert mindketten elfáradtunk és Krisztián még valószínűleg a történtek hatása alatt állt. Amikor az én megállóm következett, elköszöntem a fiútól -akinek még fél óra van hátra az utazásból -és hazasétáltam. Anya meglepetésemre már otthon volt és éppen valami finomat főzött. Beálltam hát segíteni neki, így gyorsan kész lett a gyros-tál. Megvacsoráztunk és felmentem tanulni, mert holnap dogát írok irodalomból. Az ágyon háton fekve próbáltam memorizálni Vörösmarty és Kölcsey életét meg a műveiket, de nem nagyon akart belemenni a fejembe, ezért inkább a matekkal folytattam. Miután mindent megtanultam, kezdődhetett egy átlagos este. Lefürödtem és megjegyzem, még a kádban is azt a rohadt irodalmat tanultam. Sikerült is valamennyire, bár még  mindig nem tudok mindent, amit kellene, de ezzel elégedett voltam, így kiszálltam a habos vízből. Belebújtam a pizsamámba és elmentem aludni.